Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-542

À nemzetgyűlés 542. ülése 1926. évi április hó 30-án, pénteken. 207 mintha itt semmi baj nem volna. De akkor ne­tessék azt állítani az ellenzékről, hogy demagógiát üz, amikor ezeket a panaszokat elmondja. Hiszen ha sorra vesszük az egyes kérdéseket, akkor látjuk, mennyi mulasztás történik, szinte szándékoltaknak látszó mulasztások, amelyek a maguk rossz és végzetes következményeit kétségtelenül máris, méhükben hordják. Nem beszélek másról, csak a földreform kér­déséről. AmiKor kiosztották a szegény nincstelenek számára a házhelyeket, mint az első és legfonto­sabb szükségletet, nem gondoskodtak arról, hogy az a szegény nincstelen tudjon is házat épiteni. Mi már több esetben felhívtuk a pénzügyi és a népjólétügyi kormány figyelmét, valahogyan ta­láljon módot arra, hogy ezek a szegény nincstelen emberek, ha már megkapták a házhelyet — amely most már meddővé vált a termelés céljaira is, mert oda házat kell épiteni — tetőt is húzhassanak fölé. ígéreteket kaptunk, kiderült azonban, hogy az ilyen házhelyekre való építkezések előmozdítá­sára talán mindössze 60 milliárdot volt kegyes engedélyezni Smith főbiztos ur. Ebből a vidéknek 14 milliárd jut, vagyis ennyi az egész országban kiosztott házhelyek részére folyósítható építkezési kölcsön. Méltóztassanak elképzelni micsoda nevet­séges dolog ez, micsoda szociális intézkedés ez. (Egy hang a szélsőbaloldalon : Egyetlen spekuláns­nak épen elég !) És minden vonalon így van. Ezeken a dolgokon végre is nem lehet ilyen könnyel­műen elsiklani. (Nagy Vince : Borzasztó ! Miért nem születtek a magyar parasztok mind speku­lánsoknak, hogy amerikai tőzsdén elspekulálják a pénzt !) Ezek után pedig nem lehet csodálkoznunk, hogy ha a pénzügyníinister ur ennyire optimista, akkor a tőlünk mégis csak idegen, bár jóindulatú ellenőrző Smith főbiztos ur hasonlóképen optimista s hogy legutóbbi havi jelentésében megállapítja, hogy itt ugy általában semmi sem rossz, itt minden rendben van ; az egyenesadó-jövedelmek emelked­tek, viszont a forgalmiadó-bevételek csökkentek, mondván : azon oknál fogva, hogy a kulcsot le­szállították 3%-ról 2%-ra, holott — nem gondol arra, hogy — ezek a forgalmiadó-jövedelmek azért csökkentek, mert maga a forgalom van meg­szűnőben, mert tudjuk nagyon jól, hog5 T a forgalmi adónak 3%-ról 2%-ra történt leszállítása nem jelentette magának a forgalmi adó összegének kevesebbitését. Sőt olyan súlyos kirovások történ­tek, olyan különös felértékelése történt a forga­lomnak, hogy többet fizetnek, mint amennyit a három százalék mellett fizettek. Itt azonban az történt meg, hogy a forgalom teljesen megszűnt, a gazdasági vérkeringés megbénult, az üzleti élet pang és ennélfogva, nem lévén forgalom, termé­szetesen a forgalmi adó is kevesedett. Mindezek az aggasztó gazdasági jelenségek indokolttá tehetik mindenki előtt, hogy a leg­nagyobb bizalmatlansággal fogadja a költség­vetést nemcsak ezen az oldalon, hanem a túlsó oldalon is, és én meg vagyok róla győződve, hogyha a túlsó oldal lelkiismerete megmozdulna (Nagy Vince : Túlsó oldal ? Hát az hol van ? Vagy csak oldal van már ; egy képviselő sincs itt !), akkor ők sem tudnának oly közömbösen elsiklani e ret­tenetes helyzet felett. Nekik azonban minden mindegy, mert a kormányzatnak sikerült ezt a többséget a maga képére formálnia ; a kormány­zatnak egyetlen egy célja van és ezért minden áldozatra kész : minden eszközzel a maga hatalmi politikáját akarja biztosítani. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Ezt szolgálta minden törvényes és minden közigazgatási intézkedése a legutóbbi öt esztendő alatt. Amit a gyülekezési és egyesülési jog körül el­követett (Propper Sándor ; Hol vannak a ministe­rek?), amit a sajtószabadság sérelmére elkövetett, (Neubauer Ferenc : Ketten vagyunk már ! — Nagy Vince : Most végre egységes a többségi párt !) azt mind csak abból a célból tette, hogy a maga hatalma meg ne rendüljön. (Propper Sándor : Szégyeljék magukat I) Prevenciói vannak ezen a téren és ha valahol hatalmának valami folytonos­sági hiánya mutatkozik, már előre jelentkeznek azok az ígérgetések, hogy micsoda kormányzati intézkedések fognak majd történni, vagyis az egész kormányzati verkli egyetlenegy hangnemre van beállítva arra, hogy a kormány tovább tudjon exisztálni és tovább tudja boldogítani a maga böl­cseségével ezt a szegény országot ; amint látjuk, kitűnően is, mert van gazdasági válság, van poli­tikai válság, van erkölcsi válság (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.), van külpolitikai, belpolitikai és szociális válság. (Hegymegi-Kiss Pál : »Mi lesz velünk?«) Bethlen ministerelnök ur a Tisza-lako­mán mondott emlékbeszédében maga vetette fel a »Mi lesz velünk ?« nagy kérdését és hallatlan pesz­szimistának mutatkozott. E tekintetben ellentétbe került a pénzügyminister úrral, pedig talán köz­vetlenül utána mondotta el beszédét. Miért pesszimista a ministerelnök ur ? Azért, mert pillanatnyilag megrendült saját egyéni pozi­ciója a kormányban és ilyenkor egyszerre sötét szemüvegen látja a közállapotokat ; (Nagy Vince : Ha ő nincs, azt hiszi, az ország is inog!) keresi a jövőt, orientálódik a jövőt illetőleg, hogy hogyan tudja megerősíteni helyzetét. És akkor elkövetett egy külpolitikai baklövést ; akkor nekirugaszko­dik Németországnak és Oroszországnak, a német­orosz szerződésnek, holott valamikor ő volt az, aki az orosz szerződést a nemzetgyűlés elé akarta hozni, mely szerződés ellen ezen az oldalon tilta­kozott az ellenzék. Ez a dolog akkor nagy resensust keltett a többségi párt soraiban is, most meg egy­szerre, mert valami taktikai szempont ugy dik­tálja, a ministerelnök számára, megint nagyon ellene van a német-orosz szövetségnek, amelyhez voltaképen semmi közünk. Ellene van, mert van egy feszélyező oldala ennek a kérdésnek Francia­ország felé ; jó volna e pillanatban Franciaország előtt jó fiúnak lenni és ezért egy ilyen diplomáciai bókot vágott a t. ministerelnök ur Franciaország felé. Azt hiszem azonban, hogy itt is az történt, ami történni szokott a nagyon szinthetikusan, nagyon komplikáltán gondolkozó emberekkel, hogy túllőtt a célon, mert ha valaki nagyon ravasz ember, azt épen olyan könnyen rajtaérik a ravasz­ságon, mint a kevésbé ravasz embert. Itt vala­hogyan egyensúlyozni kellene a gondolkozást, mert annyira áttetsző volt a ministerelnök urnák ez a gesztusa, hogy abban a percben megértették min­denfelé, megértették Magyarországon, de meg­értették Franciaországban is. Egyáltalában a külpolitikában, mint mindent más téren, nagy pechje van az utóbbi időben a ministerelnök urnák. Mert micsoda pech kell pl. ahhoz, hogy a magyar királyi kormányzatnak volt külügyministere, gróf Bánffy Miklós, mint olvassuk, egyszerre csak román állampolgár, jó román állampolgár. (Propper Sándor : Jó román hazafi.) Én elmélkedtem erről a kérdésről és beszélgettem róla képviselőtársaimmal, akiktől különböző véleményeket hallottam. (Nagy Vince : Ott a haza, ahol a haszon !) Voltak képviselő­társaim, akik nagy bölcsen és meggondoltan azt állapították meg, hogy nagyon helyes, hogy gróf Bánffy Miklós, volt külügyminister, román állam­polgár lesz, mert talán ott segíthetni fog a ma­gyar ügynek. (Nagy Vince : Saját ügyének !) Ama rég! principium alapján mondják ezt, hogy jobb lett volna, ha magyar testvéreink ott marad­tak volna Erdélyben és nem menekültek volna SP*

Next

/
Oldalképek
Tartalom