Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-542

â02 À nemzetgyűlés 5 42. ülése 1926, biztosítékok a kincstár kezében vannak és ter­mészetszerűleg csak a végleges leszámolás után fognak a szövetkezetnek visszaadatni, amennyi­ben feleslege marad. Hasonlóképen a kincstár kezében van a legutóbbi szállításért járó összeg is, amely még nem lett nekik kifizetve s amelynek kifizetése természetszerűleg szintén sztornírozva lett addig, amig a leszámolás teljesen tiszta képet nem mutat. Magában véve természetszerű, hogy rendkivül sajnálatos jelenséggel állunk szemben. Természe­tes az is, hogy mindent el fogunk követni arra nézve, hogy kellő megtorlás, kellő szigor gyako­roltassák, nehogy ilyen dolgok újra ismétlődjenek. (Helyeslés jobb felől. — Lendvai István : Furcsa ez az »eső után köpenyeg« álláspont !) Kérem, épen arról beszéltem, hogy a kincstárnak nincs veszte­sége, tehát nem eső után köpenyeg, hanem eső előtt köpenyeg. (Kiss Menyhért : Akkor mit sik­kasztottak el?) Kérem, hogy az illető vezérigaz­gató ur (Lendvai István : Aki sikkaszt, az nem ur !) az illető szövetkezetnél mit sikkasztott és hogyan sikkasztott, az nem a mi dolgunk, hanem az illető szövetkezet dolga és a rendőrségi nyomozás dolga, hogy azt kideritse. Semmit sem sikkaszthatott a kincstártól, mert a kincstártól pénze nem is volt, csakis magától a szövetkezettől sikkaszthatott. (Kiss Menyhért : A szövetkezetnek nincs vagyona ! — Felkiáltások jobbfelöl : Ejnye, de okos ember ! — Halljuk ! Halljuk !) Elnök : Csendet kérek ! Gr. Csáky Károly honvédelmi minister : Már­most, ami ezeket a szerencsétlen, megtévedt tiszt­viselőket illeti, akik itt ajándékozásokat illetőleg megvesztegetéseket fogadtak el, a helyzet az, hogy ez a pénz vagy ajándék, vagy nevezzük akárminek, amit ők a vezérigazgatótól kaptak, az eddigi vizs­gálat szerint, ugy látszik, nevetségesen kis összeg ahhoz képest, amit a vezérigazgató ezen a címen elszámolt. (Zaj balfelöl és a balközépen.) Mondom, a vizsgálat minden téren folyamatban van, ugy a rendőrségen, mint a katonai ügyészségen, azért csak nagy vonásokban nyilatkozom és egyes rész­letekre nem térek ki. A helyzet lényege azonban az, hogy ez a szövetkezet mindenhol a legolcsóbb aján­latokat tette és nem volt módjában a szállításnál a kincstárt becsapni oly módon, hogy rosszat vagy kevesebbet szállított volna, mert hiszen legelőször is azáltal terelődött erre a figyelmünk a szövetke­zetre, hogy nagyon gyakran kellett egyes szállítá­sokat visszautasítani a minőség vagy a mennyiség miatt s ilyenkor mindig arra szoríttatott, hogy ujabb, megfelelő minőségű és mennyiségű árut szállítson, ahol pedig ennek eleget tenni nem volt képes, ott a közszállitási utasítás értelmében az illető csapat maga vásárolta meg a szövetkezet költségére a takarmányt. A helyzet tehát az, hogy a szövetkezet vezérigazgatója, ugy látszik, azt gon­dolta, hogy azáltal, hogy egyes vezető személyi­ségek jóakaratát meg nem engedett módon meg­szerzi, a szövetkezetnek bizonyos előnyöket tud biztosítani, ezeket az előnyöket azonban nem tudta megszerezni, ugy hogy tulaj donképen a végered­mény az, — amint a vizsgálat már eddig is kiderí­tette — hogy a szövetkezet ezeken a szállításokon bukott meg, mert ezek a szállítások a szövetkezet részére olyan nagy deficitekkel jártak, hogy nem voltak képesek ezeket a deficiteket tovább fedezni. Az egész eset fácitját levonva, azt kell mon­danom, hogy ugy a közszállitási utasitás, valamint a mi utasításaink erre vonatkozó részei teljesen beváltak ebben az esetben, mert sikerült ideje­korán elejét venni annak, hogy tényleg illegitim hasznot szerezhetett volna egy száílitó társaság a kincstárral szemben, (Helyeslés jobbfelől.) Azt a sajnálatos tényt, amelyet már megemlítettem, hogy egyes emberek megtévedtek, annak rendje . évi április hó BÖ-án, péntekért. ^s módja szerint kell elintézni s mindenesetre à jövőre is intézkedni, hogy ilyen dolgok elő ne for­dulhassanak. Kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy egyelőre ennyit szíveskedjék tudomásul venni. Ha a további vizsgálat folyamán előállana annak szüksége, hogy felvilágosítással szolgáljak, azt ismét meg fogom tenni. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Elnök : Szólásra következik? Petrovics György jegyző : Dréhr Imre ! Dréhr Imre : T. Nemzetgyűlés : A tárgyalás alatt álló 1926—27. évi költségvetéshez nem kivá­tam hozzászólani, azért mert a pénzügyi bizottság­ban már megtettem mindazokat az észrevételei­met és kifogásaimat, amelyeket itt megteendő lettem volna. De a tegnapi napon Gaal Gaston t. képviselőtársam foglalkozott a személyemmel, illetőleg foglalkozott azzal az indítványommal, amelyet a pénzügyi bizottság egyhangúlag tett magáévá és amely a pénzügyi bizottság előadójá­nak jelentésében fel van véve. Ebből a jelentésből mindenki olvashatja, hogy a pénzügyi tárca költ­ségvetési tárgyalásánál egy határozati javaslatot nyújtottam be, amelyben azt kértem, hogy a kormány váltsa be azt az igéretét, amelyet már ezelőtt két esztendővel tett, hogy a pénzügyi íogalmazói tisztikarnak az 1925/26. költségvetési év kezdetétől fogva visszamenőleg egy külön pénz­ügyi fogalmazói pótlékot ad. (Zaj.) Ezt ő meg­említette és kritika tárgyává tette ; sőt tovább ment és ezt az álláspontot erkölcstelennek minő­sitette. Ezért vagyok kényszerítve arra, hogy mégis felszólaljak és vázoljam azokat az okokat, amelyek arra kényszeritettek, hogy ezt az indítványomat a pénzügyi bizottságban megtegyem. (Helyeslés a középen.) Ezelőtt két esztendővel, még Kállay Tibor t. képviselőtársunk pénzügyministersége alatt el­mondott egyik indemnitási beszédemben hivat­koztam arra, hogy a szanálás sikere csak ugy biztositható, hogy az ország szanálása érdekében hozott törvényes intézkedések és rendelkezés tényleg végrehajtatnak, még pedig szó szerint és azonnal végrehajtassanak, — ha ezek a tiszt­viselők, akik ezeket a munkálatokat végzik és akik éjjelt nappallá téve dolgoznak, kellőképen jutalmaztatnak. Azt hiszem, nem kell hossza­sabban foglalkoznom ezzel a kérdéssel, mert min­denki tisztában van azzal, hogy éhező, nyomorgó tisztikarral nem lehetett volna végrehajtani ezt a szanálást, amelyet a kormány, igenis, minden objektiv szemlélő szerint teljes elismerésre és dicséretre méltóan végrehajtott. S ma, amidőn ott állunk, hogy a szanálási időszak rövidesen lejár és ez a költségvetés már a szanálás utáni időre szól, felhivtam a jelenlegi pénzügyministert a pénzügyi bizottságban arra, hogy teljesite az igéretét, amely ugy szólott, hogy a szanálás be­fejeztével ezt meg fogják csinálni és állja előd­jének, Kállay Tibornak igéretét, s a pénzügyi fogal­mazói tisztikar részére ezt a pénzügyi fogalmazói pótlékot adja meg. (Strausz István : A minis­teriumbeli vagy a vidéki tisztikarnak is ?) Az ország összes pénzügyi igazgatásában működő fogalmazói tisztikarnak. (Strausz István : És a többi fogalmazónak és a tanároknak ?) Azokról én nem beszéltem. (Zaj.) Annak idején, amikor ez itt a Házban tár­gyaltatott, akkor amikor ezt a javaslatomat meg­tettem és a volt pénzügyminister ezt magáévá tette és igéretét leszögezte, akkor a nemzetgyűlés többsége ezt tudomásul vette és ez nemzetgyűlési határozat. Azt kérdezem, tehát az én felfogásom erkölcstelen-e, ha felszólítom a ministert, hogy váltsa be elődjének és a nemzetgyűlésnek igéretét, vagy az övé, — aki ezt sajnálja a tisztviselőktől — mert hiszen ő ebben mindenkor konzekvens, de

Next

/
Oldalképek
Tartalom