Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-542
Î92 A nemzetgyűlés 542. ülése 1926. évi április hó 30-án, pénteken. mázták és tagjai legnagyobbrészt szociáldemokraták voltak. A közszabadságok kezelésére fényes világot dérit az a tény, amely itt történt, hogy az egyik magyar hatóság egy egyesület megalakulását azért nem veszi tudomásul, mert tagjai túlnyomó nagy részben szociáldomokraták. Ez megbélyegzése a magyar szociáldemokratáknak. (Malasits Géza : Dehogy, az egységes pártnak és politikájának a megbélyegzése !) Ezek után a túloldalról ne méltóztassanak tőlünk követelni azt, amit eddig követeltek, mert ha ebben az országban csak a látszat kedveért, a külföld előtt való tetszelgés kedvéért szabad szociáldemokratának lenni, (Propper Sándor : Szélhámosság ! — Malasits Géza : Frankot is és szokolt is szabad hamisitani ! — Petrováez Gyula : Közvéleményt is ! — Malasits Géza : Zabszállitást is ! — Zaj.) ezzel szemben azt mondjuk, hogy ez olyan hatalmi rendszer, amelyet semmi módon támogatni nem szabad, ennek minden módon véget kellene vetni. így érthető meg, hogy a frankhamisitási ügyben kifolyólag, eltérőleg a jobboldal kívánságától, igenis e kormány megbuktatását és e rendszer kiseprüzését elsőrendű közérdeknek tekintettük, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon) mert ebben az országban a közszabadságok annyira nincsenek meg, hogy a hatósági állásfoglalás szerint itt a szociáldemokraták létezése, a szociáldemokrata párt tagjai közé való bekapcsolódás megbélyegzést, megbecstelenitést jelent. (Malasits Géza : Egy pásztor, egy akol ! Az egységes párt az akol !) De ettől is eltekintve, miért nem szabad ebben az országban esperanto egyesületet alakitani, amikor Genfben, 1922 áprilisában (Malasits Géza : Hja, az Genfben volt !) tanácskozó nemzetközi konferencián 28 ország legkiválóbb pedagógusa és 16 ország kormányának küldöttei vettek részt és Magyarországot Baranyay Zoltán tanár, a Népszövetség magyar titkárságának igazgatója képviselte I Nem szélhámoskodás-e ez, — egész komolyan tisztelettel kérdem — hogy akkor, amikor egy esperanto értekezleten a külföld szine előtt, (Malasits Géza : Azt hazudják ott tele szájjal, hogy Magyarországon szabad egyesületet alakitani 1) a magyar kormány képviselője megjelenik, Magyarországon esperanto egyesületet alakitani nem lehet. (Klárik Ferenc : Ezt mondja a polgármester 1 — Malasits Géza : Ezt is ki fogják tüntetni !) Tudomásom szerint az esperanto mozgalomnak olyan tekintélyes belföldi és külföldi erők a hivei és kultiválói, követői, akik előtt még ennek a mai reakciós nemzetgyűlésnek is meg kell hajolnia, (Malasits Géza: Csak a spiritusz előtt hajolnak meg 1 — Propper Sándor : A hamis frankok előtt ! — Malasits Géza : Azok gyártói előtt vágódnak hasra !) igy pl. Wells, a kitűnő angol iró, Henderson, Lord Robert Cecil, Tolstoj, Gorkij, Painlevé és társai, ( Malasits Géza : Mi az Kuna P. Andráshoz képest !) akik részben hivei, támogatói, részben követői és apostolai az esperantónak, azután Giesswein Sándor, Magyarország egyik tekintélyes alakja, aki ennek a nemzetnek olyan tagja volt, aki a túloldal által is kétségbevonhatatlanul ennek a nemzetnek olyan tagja volt, akire büszke lehet ez a nemzet, szintén e nyelvtudománynak úgyszólván apostola volt. Minket, ipari munkásokat egyéb szemponból is végtelen közelről érint ez a kérdés. A magyar népnek, a magyar iskolarendszer következtében nincs alkalma, hogy-idegen nyelveket tanuljon, a magj'ar munkás tehát, amikor a mai szerencsétlen közgazdasági állapotok között ebben az országban megélni nem tud, külföldre készül. Ott egyoldalú magyar nyelvtudásával igen nehezen tud boldogulni, de igenis boldogul akkor, ha segítségére .van egy nemzetközi nyelv, amely ártatlan, amely nem politizál, amely a vallás^ felekezetekkel nem törődik és befogad mindenkit. Giesswein Sándor megboldogult t. képviselőtársunk esete is bizonyítja, hogy az eszperantó mozgalomban hithű katholikusok is helyetfoglalnak. Ez a nyelv rendkívül nagy segítségére van külföldre szakadt munkástársainknak is, mert az eszperantizmus hivei szerte az egész világon levelezést folytatnak, egymással érintkezést tartanak fenn. így tehát azoknak az eszperantista munkásoknak, akik megélhetést keresni külföldre vándorolnak, a külföldi eszperantisták becsületesen segítségükre vannak. Ez a kérdés a mi szempontunkból nemcsak amolyan cifrasági dolog, hanem fontos megélhetési, gazdasági kérdés. Egyébként pedig beigazolt dolog, hogy az eszperantó nyelv tudása a magyar nemzet szempontjából is végtelenül nagyjelentőségű kérdés, elsősorban azért, mert a csak magyar nyelvet beszélők nyelvtudását finomitja és nyelvérzékét fejleszti. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy azok, akik az eszperantó nyelvet elsajátítják, akik külföldi eszperantistákkal leveleznek vagy külföldre szakadnak, a magyar nevet, a magyar nemzetet és kultúráját a külföld előtt megismertetik. Tények bizonyítják, hogy amikor magyar ipari munkások külföldre vándorolnak, az eszperantó nyelv tudása segítségükre van. Az utóbbi időben azt is tapasztaltam, hogy magyar falvak lakosai, földmivesek tanulták az eszperantót, de ezt a hatóság szintén lehetetlenné tette ; igy Mezőkövesd községben, Borsod vármegyében a földmunkásság tanulta az eszperantó nyelvet, amig ezt a hatóság lehetetlenné nem tette. Pedig azok az emberek, akik az eszperantót megtanulják, akármely országba, Amerikába vagy máshova kenyérkeresés céljából kivándorolnak, ott olyan kulturlériy formájában jelennek meg, hogy a nemzetközi segédnyelvet is beszélve, a magyar nemzet tekintélyét emelik a külföld előtt. Nem szociáldemokrata vagy munkásérdekből kívánom, hogy tegyék lehetővé, hogy ez az ázsiai vagy kínai vonás a magyar közéletből kipusztuljon, hogy az eszperantó nyelvet széles néprétegek megismerhessék, hanem a hazafiasságra, a magyarság szeretetére appellálok, mert a magyarság hirét öregbítik az által, ha az eszperantó tanulását a magyar nép széles rétegeiben elősegítik. Közgazdasági kérdésekkel csak bizonyos vonatkozásokban óhajtok foglalkozni, hiszen ezzel a kérdéssel előttem arra hivatottak már igen behatóan foglalkoztak. Szeder Ferenc t. képviselőtársam hivatalos és félhivatalos, továbbá magánszorgalomból beszerzett adatokkal szavahihető módon támasztotta alá, hogy a legmagyarabb munkásréteg, a földmunkásság az éhínség, a pusztulás szélén áll, mert napi keresete 10—21—25 ezer korona között mozog. Ezt szükségesnek tartom megismételni, leszögezni, mint általam is ismert tényt. Az ipari munkásság helyzete egy kicsikét jobb valamivel — inkább számszerűleg — azonban nagyobb kulturigényeit tekintve, az ipari munkásság helyzete sem olyan, amelyet szó nélkül lehetne hagyni. Végeredményben a közgazdasági állapotok ma olyanok Magyarországon, hogy nemcsak a munkásság jutott tönkre, hanem ma már polgári oldalról is arról beszélnek, hogy a kispolgári osztály most van az elpusztulás idejében. Ezzel a kérdéssel én is röviden foglalkozni akarok az e héten Budapesten lefolyt iparosgyülés érdekességénél fogva. Az iparososztály, a kézműves-iparososztály jött össze Budapesten az Ipartestületek Országos Szövetségének égisze alatt és gazdasági helyzetével foglalkozott. Ezen a gyűlésen súlyos kritikát mondtak erről a kormányzati rendszerről olyan
