Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-541

A nemzetgyűlés 541. ülése Î926. évi április hó 29-én, csütörtökön, 183 hányszor hoztunk mi fel súlyos panaszokat a belügyministerium, a belügyminister és Nadosy országos főkapitány ellen és hányszor állott velünk szemhen a 'belügyminister cinikus mosollyal az arcán és miniden vádunkat igyekezett visszaverni — sőt az önök felfogása szerint vissza is verte, — azzal, hogy az ő és az alája rendelt tisztviselők ténykedése a jogon és az igazságon alapult és a Végén kisült, hogy a belügyminister urnák nemcsak az egy esetben, amelyet ma itt Nagy Vince képviselőtársam felhozott, hanem igen sok esetben nem volt igaza és igen sok esetbien nagyon ingatag alapon állt a védekezése és nagyon sok esetben méltánytalanul, jogtalanul állt védelmére az alárendelt tisztviselőknek (Gvörki Imre: A kis szokolista! — Héii Imre! Ez a vád is ingatag alapon áll! — Györki Imre: És Dorogi-gummis ! ) A morális lezüllést ez a kormány nem hogy megszüntette volna vagy törekedett volna annak megszüntetésére, hanem ellenkezőleg; eklatáns példa a belügyminister urnák és legutóbb a honvédelmi minister urnák viselkedése arra, hogy a bajt nem orvosolni, hanem csak mentegetni próbálták. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem kioperálni akartá,k a sebet, nem eltávolitani akarták a rothadó genyt, hanem elkenni, elsmirolni. hoery látni ne lehessen. Ilyen körülmények között ne méltóztassanak azon csodálkozni, ha a tekintélyek, az államvezetés tekintélye lecsúszik az ut porába; az ut sarába: ne csodálkozzanak azon, hogy ha akármit hoz is a kormány, azt mindenki gyanakodó szemmel nézi és figyeli; (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ne csodálkozzanak azon, ha a kormány működésén keresztül magának a törvényhozásnak presztízse is a minimumra csökken le: ne csodálkozzanak azon sem. hogy a. törvényhozás és a kormány tekintélyének ilyen lejáratása magukban a nyers tömegekben azután furcsa érzéseket vált ki, mert azoknál nagyon könnyen visszhangja van az olyan kijelentéseknek, mint amilyeneket Eckhardt Tibor képviselőtársam is megengedett macának a diktatúrát illetőleg. (Szomjas Gusztáv: Mi közünk nekünk azokhoz, hol vagyunk mi azoktól?) Önök perhorreszkálják azt, hogy itt valakik annak idején próbálták a diktatúrát. Kijelentem, hogy én azt, ami itt volt, mindennek tartom, csak diktatúrának nem; az szintén ea"y fantasztikus marhaság volt ha jól akarom jellemezni. De az bizonyos, hogy kisemberek, akik mégis csak nagy többségben vannak, akik nem disztingválnak, csak a nyomorúságot érzik, akik nem a fejükkel, hanem a gyomrukkal gondolkoznak, azok az emberek ilyen törvényhozási meddőséget, ilyen kormányzási tehetetlenséget látva nem arra törekszenek, bos-v a parlamentarizmus eszméjét áoolják és fejleszszék. hanem valami idegen tőlük, talán a lelkűktől is idegen megváltásra gondolnak, amely megváltás ugyan pillananyilag kisegíthetné őket a nagy bajból, de az ország szempontjából talán épen a legveszedelmesebb volna. Tény az, hogy a konszolidáció utján még nem jutottunk el odáisr, hogy a panamavádakkal és más egyéb vádakkal kapcsolatban a vádlottak minden esetben elvették volna büntetésüket; addig sem jutottunk el, hogy a sorozatos^ atrocitásoknak, különösen a Somogyi— Bacsó-gyilkosságnak ügyében, végeredményben ideállhatna a kormány és azt mondhatná: ime, vállaltam egy kötelezettséget, teljesítettem, száz percentig, végrehajtottam azt, ami módomban volt. Ezzel szemben azt látjuk, hogy mélységes hallgatás és a dolgok további elkenése folyik ezen a téren is. ; Láttunk olyan jelenséget is, hogy minden^ nek a sok bajnak nyoméban feláll itt egy "képviselőtársunk és az egész anyagtömkelegből a kormánnyal szemben felelősséget állapit meg, sőt vádat hangoztat és akkor nem tud eljutni a vádlók székéhez, sőt a vádlottak padjára sem tud eljutni, pedig oda akarna jutni, de mondom, nem tud odajutni a kormány jószándéka miatt. Ellenben látjuk azt, hogy olyan tanuk, akik főbenjáró ügyekben tanúskodhatnának, nemhogy a tanuk székéig és padjáig jutottak el, hanem a börtönbe kerültek. Ilyen körülmények között azután ne méltóztassanak azon csodálkozni, hogy a kormány minden intézkedését mindenki csak keserűséggel fogadja, és megnyugvás sehol, semerre sem mutatkozik. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azon sem lehet aztán csodálkozni, hogy ha ilyen kormányintézkedésekkel, ilyen úgynevezett zónázásokkal a kormány nem nagyon tudja a nyilvánosság kritikáját elviselni, fél a nyilvánosságtól és a világosságtól. Ez adja meg a magyarázatát annak is, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság, hogy Magyarországon mindent ugy kell megírni, hogy az a kormány szájaizének megfeleljen, mert máskülönben jön a sajtóperek tömkelege. Hiszen én a saját újságom esetével igazolhatom, hogy három hónap alatt több mint 50 sajtóperrel állunk szemben és ha igy megy másokkal szemben is, akik világosságot és igazságot követelnek, akkor csak természetes, hogy Magyarországon a sajtó rövid idő alatt csaknem teljesen megszűnik. • Ha pedig nem irják meg és nem/ hozzák nyilvánosságra a felfogásunkat á sajgón keresztül azok az emberek, akik hozzáértenek, akkor az eredmény az lesz, hogy lesz^ egy suta^ egy kertelő álláspontot elfoglaló sajtó, amely nem az ország lelkiismeretét képviseli, hanem igyekszik a maga gyenge, apró kísérletét átmenteni marói-hónapra. Ez a sajtó nem képviselheti az ország lelkiismeretét. Azt a sajtót azonban, amely nyiltan, őszintén és bátran mer odaállani a kormány félszeg és célttévesztett intézkedéseivel szemben és f rá mer mutatni arra, ahol hiba van, a kormány és a korvakny közegei igyekeznek minden módon, minden eszközzel elnémítani. (Reisinger Ferenc: Lenyaktilózni!) Az eredménye ennek azután az, hogy a Népszava, az egyetlen napilap, amely Magyarországon a munkásérdekeket képviseli, most már több mint 500 napja ki van tiltva az utcáról. Kendben van, nagyobb bajokkal is megküzdöttünk; de nem volna okvetlenül muszáj a kormánynak saját presztízsét, ami egyúttal az ország presztízse is, felhasználni arra, hogy még mélyebbre szúrja azt a tüskét, amely amúgy is véresre sebezte a munkásság lelkületét, (ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem volna szükség arra, hogy a kormány a maga intézkedéseivel ne azt nézze, hogy orvosoljon, hanem hogy újra és újra sebet üthessen azokon, akik a kormány felfogása szerint inkább érdemlik meg a számkivetést, mint a megbecsülést. Ezért nincs nekünk egyesülési jogunk sem, ezért van az, hogy oly tengernyi panasz árját kell itt elmondanunk a törvényhozás előtt; mert nem tudjuk szó nélkül hagyni és nem tudjuk máshol szóvá tenni azt a tengernyi bajt, amely a munkásságot minden oldalról sújtja és nyomja. Azt mondják: össze kellene fogni; az ország olyan kiesi lett, kicsi a területe, csak kö26*