Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-541

178 A nemzetgyűlés 541. ülése 1926. é vallási ügyekkel vannak kapcsolatban. (Helyeslés.) Semmit sem tartanék időszerűtlenebbnek és veszedelmesebbnek ma, mint egy kultúrharc felidézését és épen azért semmi sem áll tőlem távolabb, mint az, hogy a felekezeti érzékenységhez nyúljak. De mert a valláserkölcs híveinek közös frontját valóban szükségesnek tartom, mert azt tartom, hogy a legbölcsebb politikai vezetés és a legjobb s itt annyira sürgetett gazdasági politika mellett is a magyarság sorsa és jövője a lelki megújhodáson fog megfordulni s mert végül hinnem kell azt is, hogy ez a front akkor lehet erős, ha a bajtársak hasonló fegyverekkel küzdhetnek a hitetlenség ellen — épen ezért fájdalmas érzéssel kell megállapítanom, hogy a protestants egyházközségek jórésze — e költségvetés tagadhatatlan jóindulata ellenére is — nélkülözi a szükséges anyagi eszközöket s csak nagy ne-, hézségekkel tudja teljesíteni azokat a feladatokat, amelyek a nemzeti kultúra szempontjából s a nemzet jövője érdekében sem lehetnek jelentéktelenek. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) A Történelmi Társulat múlt év novemberében volt ünnepségén épen a kultuszminister ur mutatott reá felemelő szavakkal azokra a flagy érdemekre, amelyeket a közoktatás terén is a magyar történeti egyházak szereztek. Nemcsak e szavai, de eddigi tényei után is bizton remélem, hogy a sínylődő protestáns egyházközségek támogatására a lehetőségek szerint meg fogja találni a megfelelő eszközöket. . Nem akarok itt sem részletezni. JSiem fogok a protestáns anyagi bajok részletkérdéseivel foglalkozni. De egyre, a tanítói nyugdíjjárulékok nehéz kérdésére, mégis reá kell mutatnom ez alkalommal is. És bár természetesen e bajok orvoslásának kérdésével sem foglalkozhatom itt, mégis az emiitett kérdésre vonatkozólag felemlitem itt azt a megoldásként hallott gondolatot, hogy a községek is járuljanak hozzá az egyházi iskolák terheihez oly arányban, aminő arányban az egyházak a községek helyett az illető községben szükséges iskoláztatást teljesitik. Mint a bajok egyik megoldási lehetősége, mindenesetre megfontolás tárgyává tehető e gondolat. A népjóléti és munkaügyi ministerium költségvetése 66 milliárdos papírkorona emelkedéssel teszi ki az 57-5 millió pengős, vagyis 717 milliárd 500 millió költségvetési összkiadási összeget. Ez összegből mintegy 21 millió pengőt, vagyis 261 milliárdot fordit e költségvetés a háború áldozatairól való gondoskodásra, vagyis a háború áldozatainak s az elesettek hozzátartozóinak gondozását szolgáló intézetekre. A közegészségügy céljaira 19 millió pengőt, vagyis 237 milliárdot áldoz e költségvetés. Kétségkivül hatalmas összegek ezek és szomorú tény az* hogy még mindig nem .elegendők. A nemzet valóban erejét meghaladó véráldozatot hozott a háborúban. Nemcsak magáért vérzett, hanem Ausztria hálátlanná lett népleért is, (Ugy van!) hiszen az 1915. évi tavaszi országgyűlés a galíciai és bukovinai pótkereteknek magyar népfölkelőkkel való kiegészítéséről hozott törvényt. Akkor egyhangúlag minden politikai párt elfogadta ezt a törvényt, mert mindenki tudta és érezte, hogy ebben a reánk erőszakolt küzdelmben a nemzet sorsáról volt szó. De épen ugy mindnyájunknak éreznünk kell ma is, hogy a nemzeti becsület kérdése a háború áldozatairól való illő gondoskodás azok részéről, akik túlélhetvi április hó 29-én, csütörtöhön. ték azokat a szörnyű időket. E költségvetés a lehetőségek szerint igyekszik megfelelni enuek a kötelességnek, s bizonyára nehéz anyagi bajainkon múlik, hogy többet is nem áldozhatunk. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.; . Kétségkivül hatalmas összeg a közegészségügyre forditott tétel is, de sajnos, a magyar népet fenyegető veszedelem ennél is hatalmasabb. (Igaz! Ugy van!) Az Alföld magyar népét egy rettenetes betegség, a tüdővész pusztítja szomorúan nagy arányokban, s e rettenetes betegség ellen való legerőteljesebb védekezést nem szabad immár elmulasztanunk, ha ez alattomos betegség katasztrofális következményeitől meg akarjuk menteni a nemzetet. Hiába kovácsolgatjuk a magyar jövőt bármily irányban is, ha senyved és gyérül maga a nép. (Igaz! Ugy van!) E tárca keretében említem fel azt a nagy aránytalanságot is, amelyet olykor a munkabérek tekintetében itt is panasz tárgyává tesznek. Egyes helyeken a termelés eredményességének rovására menő magas munkabérek vannak ugyanakkor, amikor más helyeken a kézimunkája után élő munkásember a megélhetésére és családja fentartására a legszükségesebbeket is alig-alig tudja — az itt elhangzó panaszok szerint — munkája díjazásával megkeresni. Ez aránytalanságok lehető kiküszöbölése ugy az eredményes termelésnek, mint a szociális szempontoknak is egyformán érdeke volna és ezért bátor vagyok erre az aránytalanságra felhívni a földmivelésügyi kormány figyelmét. (Helyeslés.) A kereskedelmi ministeriumnak 21,388.000 pengős, vagyis 267 milliárd papirkoronányi költségvetési tételénél megállapíthatjuk, hogy ez a költségvetés mintegy hétmilliárd papirkoronával kevesebbet irányzott elő a múlt évi költségvetéssel szemben. Amidőn örömömet kell kifejeznem a kormány gondoskodásából megindult közmunkák felett egyidejűleg bátor vagyok a jelenlévő igen t. minister ur szives figyelmét a Szolnok vármegyei érdekeltség két régebbi közérdekű óhajára felhívni, egyfelől a Kisújszállás—turkevei, mintegy 13 kilométer hosszúságú vasútvonal kiépítésére, mely vonal kiépítése egy ma hiányos vasúti hálózatot tenne teljesebbé, s másflelől a Gyoma—dévaványai, mintegy 14 kilométeres kőut kiépítésére, mely kőut egy nagy vidéknek a vasúti fővonalba való kapcsolódását tenné lehetővé. Ez utvonalak kiépítése nemcsak közlekedési szempontból lett volna már régen szükséges, de szükségessé fennék ezt ma a szociáis szempontok is, e vidék nagyszámú földmunkásságának megfelelő foglalkoztatása is. (Helyeslés.) A munkaalkalmakra és hitelre szoruló kisiparosság nehéz helyzetére bizonyára nem kell felhívnom az igen t. minister ur figyelmét. Részemről is bizom abban hogy minden lehetőt meg fog tenni ez értékes és törekvő magyar társadalmi réteg nehéz sorsának enyhítésére. (Helyeslés.) Nem akarva visszaélni a t. Nemzetgyűlés türelmével, a többi tárcák körébe vágó kérdésekkel ez alkalommal nem kívánok foglalkozni, habár — különösen a pénzügyi igazgatást illetőleg — nekem is volna néhány megjegyzésem. Befejezésül végül is csak annyit jegyzek meg hogy abban az erős kritikában, amely itt a mai nap folyamán három ellenzéki szónok részéről is elhangzott, s azokban a szenvedélyes szavakban, amelyeknek tegnap voltunk tanúi, egy későbbi kor tárgyilagos szemlélője, aki. az idő távlatának, hűvösebb légköréből,