Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-539
12 A nemzetgyűlés 539. ülése 1926. évi április hó 27-én, kedden. Kell büntetni a munkáserővel való visszaélést, az embertárssal való visszaélést, a szabadságnak, az erkölcsnek a munkás méltóságának megsértését, kell büntetni mindazokat, akik nem embert, nem hasonlót, nem egyformát, nem embertársat és nem polgártársat látnak a munkásban. Az állami szociálpolitikának az a feladata, hogy ezt a rendszert épitse ki s egy nemzetgyűlésnek nem lehet sürgősebb teendője, mint hogy adjon ideákat ennek a rendszernek kiépítéséhez. A tőke és munka a terme ] és folyamán a legszorosabb együttműködésben van, egymást nem nélkülözheti, egymásra vannak utalva. A munkának és tőkének vannak érdekellentétei, de vannak érdekközösségei is és lehetetlenség, hogyha a termelés folyamán a tőke és munka együtt dolgozik, ha egymásra vannak utalva, ne lehetne megtalálni az arányos javadalmazás alapján a szabályozást Igenis arra kell törekedni, hogy a tőke és munka arányos részt kapjon egyaránt ez eredményből. Ha egymásra vannak utalva, akkor a megértést lehet munkálni, akkor az egyetértést kötelességünk munkálni, akkor a harcot ki kell küszöbölni, amennyire lehetséges, akkor igenis, arra az álláspontra kell helyezkedni, hogy a legfontosabb a termelésnek érdeke, épugy, mint a fogyasztásnak érdeke. A termelési érdeket meg kell védeni a tőkével és munkával szemben egyaránt, ugy azonban, hogy az végeredményben a két érdek összeegyeztetésében mind a kettőnek hasznára válhasson. Ezt nem lehet lehetetlen feladatnak és lehetetlen munkának tartani. Igenis, az államnak módjában van komolyan lelenézni a tőke és munka harcába és az államnak ez kötelessége. Modern állam nem helyezkedhetík a non interventio álláspontjára. El kell hagyni a régi liberális felfogást, igenis kell, hogy a állam kötelességének érezze, hogy ebbe a harcba szabályozólag szóljon bele. Azért kell pl. egy munkaügyi hivatal felállítása, amely kötelességszerűig, hivatalból figyeli a munkaszerződéseket, amely azokat felülbírálja, amely a gyengét megvéd az erőssel szemben, amely az antiszociális elbánást bünteti. Ezzel legyen kapcsolatos a munkaügyi bíráskodás, amely direkt a gazdasági harcban előforduló peres eseteket teszi vizsgálat tárgyává és intézi el. Ilyen intézmény az államot képessé teszi arra, hogy a tőke és munka harcába szabályozólag és mitigálólag folyjon bele egyenesen a munkásság, a gyengébb javára. Egy másik követelmény az, hogy az államnak törvényesíteni kell a gazdasági szervezeteket, ugy a szakszervezeteket, mint a munkaadók szervezeteit. Ha törvény utján az állam szerveibe van beállítva a munkásszervezet, épugy mint a munkaadónak gazdasági organizációja, akkor megszűnik a politizálás, az erőszak és terror, akkor az tényleg az lesz, aminek lennie kell : a munkaadó és munksáság gazdasági érdekeinek becsületes képviselője. Azért igenis azokat a törvényeket, amelyeket a munkaszabadság védelme igényel, amelyeket a szakszervezeti kérdés igényel, amelyek a munkaügyi hivatal, munkabiróság igényel, a nemzetgyűlésnek sürgősen meg kell hoznia. Azt hiszem, hogy a nemzetgyűlésben ezek a törvények rokonszenves fogadtatásra fognak találni. Azt hiszem, hogy a nemzetgyűlésnek minden egyes tagja átérzi àzt az óriási felelősséget, amellyel a dolgozó tömegek iránt tartozik és a magyar állam törvényhozása kell, hogy arra az álláspontra helyezkedjék, hogy nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy'egy-egy jó nagy réteget — gondolok itt elsősorban a munkásságra, — kiszakítsanak az állami és nemzeti közösségből, s odaállítsák, mint olyant, amellyel nem törődnek, mint olyant, aki üldözött, akit a törvény nem véd s akire gondja a nemzetgyűlésnek nincs. Kell, hogy éppen a dolgozó rétegek érezzék erősen, hogy a nemzetgyűlés fel tudott emelkedni egy modern törvényhozás magaslatára, amely szociális és gazdasági kérdésekkel foglalkozik elsősorban s a tőke és munka harcában iparkodik kiegyenlítőén és szabályozólag a gyengébb javára befolyni. Ebben hiszem tudunk együttdolgozni. Hiszem, hogy mihelyt komoly szociális javaslatok fognak idejönni, akkor megszűnnek azok a személyes harcok és azok a túlságosan kiélezett pártharcok, amelyekben most a nemzetgyűlés él. A nemzetgyűlés önmagát menti meg vele, ha ezekkel a kérdésekkel iparkodik foglalkozni, a nemzetgyűlés saját presztízsét szerzi vissza, ha erősen munkához lát és pedig szociális és gazdasági irányban. Még egy néhány kérdésre kívánok most már egész röviden rámutatni, mert látom, hogy túlságosan igénybevettem a t. Nemzetgyűlés figyelmét. Az egyik, amelyre rákivánok mutatni, amelyről többször szó volt már, amelyet olyan fontosnak tartok, hogy magam is hangot akarok adni annak a felfogásomnak, amit egyébként szociáldemokrata oldalról is és a mi részünkről is hangoztattak, olyan probléma, amelyhez a kormánynak teljes energiával kell nyúlni és ez az épitkezés. Ezidőszerint a népjóléti ministerium van dotálva bizonyos összegekkel, amely kölcsönöket ad a magánépitkezés fellendítésére. Én ezt a formát helyesnek és jónak tartom, mert kétségtelen dolog, hogy ha az állam ad 50%-os kölcsönöket, akkor fele tőkével kétszer, tulaj donkép négyszer annyit tud elérni, mint elérne akkor, ha saját rezsijében építene. Az építkező ugyanis ad 50%-ot, a másik 50%-ot pedig az állam adja, tehát igy már kétszer annyi ház épül, mintha az állam építtetne, mert akkor az államnak 100%-kal kellene hozzájárulnia az építkezésekhez. De különben is a magántőke feltétlenül olcsóbban épit és egészen nyugodtan lehet mondani, hogy ezzel a féltőkével nem is kétszer, de háromszor annyi ház épül. E mellett a legjobb befektetés is az ilyen kölcsön, mert amikor a pénz ügy minist er ur kölcsön ad 50%-ot a házépítésre, ezzel kicsaiogat a másik 50% tőkét a magánosoktól, ami az ország közgazdasági szempontjából óriási haszon és előny. Ezért a kölcsönért kap a pénzügymini. ter ur 8% kamatot, amit nem kapna, ha az állam maga építtetne. Azonkívül 5%-ot visszakap a bekebelezésnél, mert hiszen a kölcsönöket betáblázzák, a forgalmi, adóban megint néhány százalékot kap vissza, mert az építtető kétszer-háromszor is fizet forgalmi adót és igy ha összeszámoljuk, tulaj donképen az első éven belül az odaadott 50%-nak közel felét, majdnem 25%-ot már vissza is kap az állam. Akkor, amikor a kormány az építkezést ilyen formában támogatja, igazán minimális áldozatot hoz az elért eredményhez képest. Nem akarom itt citálni, hogy 43 iparnak ad munkát és foglalkozást az épitkezés, hisz ez közismert tény, de annyi bizonyos, hogy jobb befektetést nem eszközölhet a pénzügyminister ur, mintha ilyen r formában támogatja az építkezést. (Helyeslés.) Épen ezért minden ilyen tervet szíves figyelmébe ajánlok a minister urnák, amely ilyen kölcsön igénybevételével akarja az építkezést fellendíteni, ezzel munkát és kenyeret akar adni s hozzá akarja juttatni az ország lakosainak egy részét a szociális megbéküléshez. (Helyeslés.) Igen fontos és sürgős volna a földbirtokreform tökéletes elintézése is, (Ugy van! Ugy van!) mert a földbirtokreform akadálya annak, hogy tőkéhez jusson a magyar gazda. Az igazi tőkebiztositék mégis csak a föld, s amig a föld telekkönyvi viszonyai nincsenek teljesen rendezve, amig minden kiskölcsön felvételéhez mentesitési okiratokért kell Ponciustól Pilátusig szaladgálni, addig nem tud megindulni a földtőkére bazirozott hitelinfláció, amire pedig mezőgazdaságunknak és a velekapcso.
