Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-541

l50 A nemzetgyűlés 541. ülése 1926. megelégedés! Mikor az ország ki van fosztva, gazdaságilag a tönk szélén áll, mikor minden, amit csak kiizzadott, a tisztviselők fizetésének emelésére fordíttatott, akkor a hála az, hogy a minister ur olyan cikkeket olvashat a saját személyéről, — tessék elolvasni! — hogy nem tenném ki az ablakba. Hogy lehetett volna-e segiteni és mik ép ? Hát a t. minister ur és általában a t. kormány a mi közigazgatási rendszerünket olyan tökéletesnek ismeri, hogy ezen a lehetetlen, hólyagfejü közigazgatáson, mert amilyen hólyagfejü ez az ország Budapest fővárossal az élén, amely nem 13 vármegyére épült, ép olyan hólyagfejü ez a közigazgatás is, ennek a nyomorult kis adófizető közönségnek a vezetésére. — Nem lehetett volna ezen a hólyagfejen decentralizálással segiteni? Állapot-e az és lehetséges-e az, nem őrület-e még csak el is gondolni, hogy az utolsó kis falusi korcsma-engedély vagy traiikengedély is a ministeriumig kell, hogy feljöjjön, hogy egy rongyos mezőgazdasági kihágási eset, amilyet odakint vigan el lehet intézni és amilyen százával ós ezrével történik, szintén egyfelől a földmivelésügyi ministerhez, másfelől a belügyministerhez menjen, hogy egy vadászati kihágás, amelyet odalent el lehet intézni minden gond és baj nélkül, szintén decentralizálva van s az ország polgárainak legutolsó, leghaszontalanabb megmozdulása is a ministeriumokat foglalkoztassa? Mélyen tisztelt kormány és mélyen tisztelt Nemzetgyűlés, itt ugy a belügyi, mint a pénzügyi, földmivelésügyi, a népjóléti és a közoktatásügyi közigazgatás terén olyan decentralizációt lehetett volna az első naptól kezdve létrehozni, amely üdvére vált volna a közigazgatott népnek is, mert közvetlenebb kapcsolatot ^teremtett volna a jogkereső közönség és az intézkedő hatóság között, másrészt pedig ezt a hólyagféjet, ezt az irtózatos központi centralizált adminisztrációt megfelelőbb arányokra szállította volna le. Ezzel egyfelől költségkímélést lehetett volna előidézni a kiadásokban, másfelől pedig el lehetett volna érni, hogy a jogkereső közönség legkisebb, leghaszontalanabb dolgában is ne legyen kénytelen mindig Budapestre szaladgálni és a ministeriumokat maltretirozni. Itt van azután az egyetemek kérdése. Szükséges volt-e az, hogy azt a két egyetemet, amelyet az elveszített részekből átplántáltunk Magyarországra, megint két városban helyezzük el? Nem lehetett volna ezeket is decentralizálni, nem lehetett volna a jogi fakultást elhelyezni az egyik városban, a filozófiai fakultást a másik városban, az orvosi fakultást pe^ dig a harmadak! A^árosban? Szükséges-e az, hogy ezek az egyetemek mind egyetlen egy városban legyenek s ezáltal megterheljék annak a városnak is a közönségét, mert az, hotgy odatódul az egyetemi ifjúság, természetesen még csak növeli a lakásínséget és a drágaságot, holott ha ezeket decentralizálták volna, több városnak jutott volna főiskola, s közelebb érték volna azokat a főiskolákat azok a hallgatók, akik azt látogatni akarják. Ezen a téren is nagyon sokat lehetett volna tenni. Hogy túltengő ez az adminisztráció, ezt bizonyítani is kénytelen vagyok, különösen a mélyen t. minister urnák azzal a múltkori szembeállításával szemben, amelyet — ne vegye rossz néven a t. minister ur, nem sértő szándékkal mondom — egészen jóhiszemünek nem tudok elismerni. Mert a minister úrról feltételezem, hogy különbséget tud tenni közalkalmazottak és köztisztviselők között, már pedig a évi április hó 29-én, csütörtökön. mélyen tisztelt minister ur abban az összehasonlításban, amelyet a múltkor itt felállított.... (Bud János pénzügyminister: Az összes alkalmazottakról beszéltem!) Igen, de nagy különbség volt Nagy-Magyarország közalkalmazoíttai és Kis-Magyarország közalkalmazottai között. Különben is a punctum saliens nem az. A fizetési osztályba besorozott tisztviselőket tessék összehasonlítani a két országban. Nem a vasúti bakter meg az a kis postatisztviselő dönti el ezeket a milliárdos összegeket, hanem a centrális, fizetési osztályba beosztott miniszteriális tisztviselői kar és eldönti még egy másik dolog: az, hogy a ministeriumokban most az államtitkárok ugy hemzsegnek, hogyha fent a lépcsőn leejtek egy tollszára!. az feltétlenül egy államtitkár fejére esik s hogy a ministeri tanácsosok ma olyan számban vannak, mint régen a segédtitkárok voltak. A múltkor pl. kezembe került egy Í917. évi sematizmus s abban szemembe ötlött az egyik ministerium egyik mostani helyettes államtitkárának neve, aki 1917-ben, tehát kilenc évvel ezelőtt titkár volt abban a ministeriumban. ma pedig helyettes államtitkár. Ha a tisztelt minister ur a fizetési osztályba sorozott tisztviselők számát hasonlítja össze, akkor azután egészen más arányszámokat méltóztatik kapni, mint amilyenekkel minket a múltkor gyönyörködtetni méltóztatott. Erre vonatkozólag legyen szabad a mélyen t. minister urnák a következő adatokkal szolgálnom. Megjegyzem, hogy ezeket az adatokat nagyrészt a mélyen t. minister ur saját kimutatásából merítettem; megengedem, lehet bennük talán kisebb hiba vagy eltérés, — számtani gyors munkánál ez előfordulhat — nagyjában és egészében azonban ezek az adatok abszolúte helytállók. Nyugdíjast kimutat a minister ur Kis-Magyarországon 101 ezret, aktiv közalkalmazottat — nem köztisztviselőt, hanem közalkalmazottat, akik közé tehát be vannak számítva a különféle üzemek munkásai is — 160.548-at, Az összes állami közalkalmazottak száma tehát 261.548. Ezekből az aktiv közalkalmazottakból állandó munkás 36.369, az aktív állami közalkalmazottak száma tehát, akik nem munkásjellegüek, hanem hivatalnokjellegüek, 124.179. Vagyis K^-Magyarországon minden harmincadik ember vagy nyugdíjas vagy aktiv állami alkalmazott. Most, ha csak négy lelket számitok egy családra, kisül, hogy minden hetedik család állami fizetésből él, minden nyolcvanadik ember Magyarországon nyugdíjas állami alkalmazott és minden negyvenkilencedik ember aktiv közalkalmazott, holott Nagy-Magyarországon minden száz emberre esett egy aktiv közalkalmazott. A fenti 160 ezernyi közalkalmazottból állami közigazgatásban van 84.129, az üzemeknél pedig van 76.419. Itt meg is állok egy pillanatra, mert én voltam az, aki négy évvel ezelőtt talán legelőször mondottam ebben a Házban — s ezt egészen nyugodtan merem ismételni ma is, mert hála Istennek semmiféle gseft nincs a hátam mögött és engem ugyan senki meg nem vádolhat azzal, hogy bármiféle alakulatnak vagy vállalkozásnak itt a pacemaker-je volnék — mondom, én voltam az, aki négy esztendővel ezelőtt, amikor irtózatos deficitek voltak az üzemeknél, még az első nemzetgyűlésen megmondottam, hogy az ország szabadulásának első és legfőbb feltétele az, hogy az állam az összes üzemektől rögtön szabaduljon meg: adja h érbe az államvasutakat • és az üzemeket, de természetesen nem örök