Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.
Ülésnapok - 1922-541
148 A nemzetgyűlés 541. ülése 1926. évi április hó 29-én, csüiÖrtohön. korona, állattenyésztésünk 507,510.000 aranykorona, összesen 2.951,438.000, vagyis kereken majdnem 3 milliárd aranykorona. Ezzel szemben ugyanebben a statisztikában közli Magyarország ipari termelésének értékét, amelyet a következőképen részletez: vasipar 193,500.000, gépipar 115,000.000, áramfejlesztő ipar 45,000.000, kőipar 52,000.000, faipar 36,000.000, bőripar 51,000-000, fonó- és szövőipar 193,400.000, ruházati ipar 31,800.000, élelmezési ipar 707,500.000, papiripar 7,200.000, vegyészeti ipar 84,199.000, sokszorosító ipar 18,075.000 aranykorona. Összes ipari termelésünk értéke e szerint az ugy látszik hivatalos statisztika szerint 1:5 milliárd aranykorona, szemben a 3 milliárd aranykoronával, amelyet a magyar mezőgazdaság állatban, növényben és erdei termékekben termel. Dr. Sajgó megjegyzi azonban, hogy ez tulaj donképen még nem tiszta kép, hiszen ezeknek az iparágaknak, amelyeket felsoroltam, legnagyobb része mezőgazdasági ipar — mint a malomipar, a szeszipar stb. Ezek az iparágak nem egyebek, mint a mezőgazdaság által produkált nyerstermények feldolgozó telepei. S azt mondja: hogy ha levonjuk ezen a tisztán mezőgazdasági iparágaktól produkált termények értékét, akkor a tulajdonképeni iparra, amely a mezőgazdasággal nem kapcsolatos, amelynek nyersanyagát nem a mezőgazdaság szolgáltatja, nem marad több 526 millió koronánál; a gyári ipari termeléseredményéből tehát egy milliárd még tulajdonképen a mezőgazdaság javára, a mezőgazdasággal kapcsolatos ipar javára Írandó. Ugyancsak ő megvizsgálja a kivitel alakulását is, ami kereskedelmi mérlegünkre döntő befolyással van és megállpitja a következőket: Magyarország összes kivitele 1924-ben 575 millió aranykorona volt, amiből 511 millió, vagyis 89% mezőgazdasági terményekre esik és csak 17%^ az iparra. A behozatal 1924-ben 720 aranykoronára emelkedett a kivitel, amiből 580 millió, vagyis 83% esett a mezőgazdaságra és csak 17% az iparra. A behozatal 1924-ben 720 millió, 1925-ben 730 millió aranykorona értékű volt, ez úgyszólván kizárólag ipari cikkekből állott, amelyek legnagyobb részét az ország mezőgazdái vásárolták meg. Ebből a néhány statisztikai adatból kézzelfoghatólag megállapíthatjuk, hogy amit előbb teóriában fejtegettem, azt a gyakorlat is tökéletesen igazolja. Ebben az országban minden a mezőgazdaság. Az ipar csak elenyésző részét termeli azoknak a cikkeknek, amelyek az ország gazdasági szempontjából figyelembe jöhetnek. A kereskedelmi mérleg is teljesen attól függ, hogy a magyar mezőgazdaság kivitelképes-e vagy nem, mert hiszen behozni olyan árukat szoktunk, amelyeket a belföldi ipar nem állit elő. Ezzel szemben a külföldnek mást mint mezőgazdasági terményeket néhány gépen kivül exportálni nem tudunk, úgyhogy azok az ipari cikkek, amelyeket kiviszünk, a mezőgazdasági cikkek nagy mennyisége mellett mint törpe, elenyésző kisebbség, számba sem jöhetnek. Ha emellett megállapitom azt, hogy az adózás hogyan alakult, — amint azt Erdélyi Aladár t. képviselőtársam a múlt költségvetés tárgyalásánál a Ház szine előtt előadói beszédében elmondotta — itt is a mezőgazdaságot látjuk előtérben. Erdélyi képviselőtársam az adatokat a Világ valamelyik számából vette, — talán Pásztor Miksa irta a cikket, erre már nem emlékszem — szóval, egyáltalában nem agrárius ember tollából jött ki ez a cikk s igy nem lehet feltételezni, hogy ez a statisztika az agrártermelésnek kivánt volna kedvezni, hiszen ez az irány a Világban amúgy sem szokott nagy pártfogásra találni. (Forster Elek: Ez már igaz! — Rupert Rezső: Dehogy nem!) Csak azt konstatálhatom, hogy a Világot egészen agrárlapnak besorozni még sem lehet, bár megengedem, hogy bizonyos jóindulat megnyilatkozik a Világban; ha azonban nekem vallomást kellene tenni, hogy agrárdolgokban melyik lapot tartom hozzám legközelebb állónak, teljes objektivitással kénytelen vagyok konstatálni, hogy a Világ cikkei nem épen agrárpolitikát fejtenek ki. Ebben a statisztikában, amelyet, ha nem csalódom Pásztor Miksa nevű ur közölt, a következőképen vanak az adók részletezve: Földadóból befolyt az egész országban 46 millió aranykorona, ebből Budapest fizetett 0-1 milliót a vidék 45'9 milliót. Ez természetes is, mert hiszen itt nincs nagyobb 1 földbirtok, bár igen sok földbirtokos Buda/pesten fizeti adóját, és igy a földadó igen nagy rész© itt folyik be. Házadéból befolyt 24 millió. Itt megjegyzem, hogy nem tudom; melyik évre vonatkoznak az adatok; bizonyos azonban, hogy az utolsó évek valamelyikére. A 24 millió házadóból Budapest fizetett 9:86 milliót, a vidék pedig 14-14 milliót. A társulati adóból, amelynek összege 10 millió, Budapest fizetett 6-4 milliót, a vidék 3-6 milliót. A földadóiból, amely 41 millióra rúgott, Budapest fizetett 15-5 milliót, a vidék 25-5 milliót. A vagyonadóból, amely 8:7 millió, Budapest fizetett 2*35 milliót, a vidék 6:35 milliót. Mindezekből meig*állapithatom, hogy adóinknak is 80—85% -át fizeti a magyar vidék, ami lényegéiben annyit jelent, hogy fizeti a magyar föld. Ha tehát akár a produkált értékek tekintetében, akár a kereskedelmi mérleg szempontjából, akár az államháztartás s az adózás szempontjából vizsgáljuk ennek az országnak teherbiróképességét, mindenütt oda lyukadunk ki és azt vagyunk kénytelenek konstatálni, hogy a magyar föld az, amelyen ez az egész államrendszer felépült, amelynek pusztulása és veszte feltétlenül maga után rántja a többi foglalkozási ágakat és az egész államot. Ilyen körülmények között azt a gondoskodást, amelyet a mélyen tisztelt kormányzat a magyar földbirtokkal szemben a mai napig produkált, arányosnak, igazságosnak, de még csak okosnak is el nem ismerem; ezzel szemben látunk ipari protekcionizmust olyan mértékben, amilyet sehol, semmiféle állam nem produkál. Ennek nyitját és tulajdonképeni rugóját egyébben ma sem tudom megjelölni, mint azokban a 'bizonyos összeférhetetlenségi esetekben, — s ezekről már beszéltem — amelyek iparunk egy részét és eg|ész bankrendszerünket száttéphetetlen szálakkal kapcsolják az intézkedő bürokrácia bizonyo* köreihez. Ezen a téren bizonyos javulást a ministerelnök ur közbelépése folytán 'konstatálhatunk, de hogy ezek a szálak még ma sem szűntek meg, ezt világosan bizonyitja az, hog y amely percben a piros bársonyszéket valaki elhagyja, másnap az illető egy bank igazgatósági tagságával ébred fel, amikor pedig egy államtitkár penzióba megy, 3—4 társaság igazgatósági tagsága várja, hogy oda beüljön. Ezek a szálak tehát még mindig megvannak, és ha egyébre nem, de arra mindenesetre jók, hogy a gyanút felkeltsék, hogy azoknak a természetellenes intézkedéseknek okai, amelyeket a mezőgazdiasággal szemben látunk s amelyek abszolúte
