Nemzetgyűlési napló, 1922. XLII. kötet • 1926. április 27. - 1926. május 06.

Ülésnapok - 1922-541

132 A nemzetgyűlés 541. ülése 1926. évi április hó 29-én, csütörtököm. költségvetési vitával kapcsolatosan, a népjóléti minister ur újból megigérte, hogy talán márciusra képes lesz ezt a törvényjavaslatot végrehajtani. Ma már úgyszólván május elején vagyunk, de még azt a bizonyos ankétot sem tartották meg, amelyet annak idején a népjóléti minister ur beígért, hogy a munkásokat és a munkaadókat össze fogja hivni a rendelet kiadása előtt. Méltóztassanak csak elgondolni: októbertől májusig nem lehet egy ilyen kérdést elintézni, ahol nincs másról szó, mint arról, hogy pár ezer ember nyugdíját össze kell vonni és egy központi pénztárba kell őket beutalni, hogy végre ebben a dzsungelben is rend teremtessék. Nem teszi ezt meg a népjóléti minister ur azért, inert a munkaadói befolyás sokkal erőteljesebb, mint a munkásoké. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mindaddig, amig a rendelet nincs végrehajtva, a munkaadó bányatársulatoknak nem kell a nyugdíjpénztárba járulékot fizetniök, vagy amit fizetnek, az nem kötelező. A törvény kimondja, hogy a központosítás után a járulék felét a munkás, felét a munkaadó fizeti. A dolgoknak az az elhúzása, ami itt történt, a bányatársulatoknak sok száz millió nemzeti ajándékot jelent. (Malasits Géza : Nemzeti ajándékban nagyok az urak!) Amikor a bányatársulatoknak lehetővé tétetett, hogy a szénkonjunktura idején a szén eladási árából, tehát a fogyasztók pénzéből olyan beruházásokat eszközöljenek, amilyenekről még álmodni sem mertek volna, (Haller István : Ez igaz!) akkor a kormány ezt tetézi még azzal, hogy a bánya társpénztárak központosításánál elhúzza az időt, hogy minél tovább tartsa fenn ezt a szerencsétlen, áldatlan anarchisztikus állapotot. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A munkaadói érdekek itt bőségesen figyelembe vétetnek. Az előbb már hivatkoztam arra, hogy sok száz munkást bocsátanak ma el nem a maguk hibájából, hanem mert nem birják őket foglalkoztatni. Mi fog történni a pécsi medencében, ha a napi 80 waggon szén feleslegessé válik ? Redukálják a munkaidőt egy nappal vagy elbocsátanak 2—3—400 vagy nem tudom hány száz munkást. Kérdem, hova fog ez vezetni ? Ezeknek a munkásoknak egyike-másika ott van már 1015—20 éve, mert azokat, akiknek rövidebb volt a szolgálati idejük, már előbb elbocsátották ; most tehát azokra kerül a sor, akiknek már hosszabb szolgálati idejük van. Ezeknek a munkásoknak nagy része 40—45—50 éves s van 10—15 évi szolgálati idejük, de még nem annyira betegek vagy munkaképtelenek, hogy nyugdíjazni lehetne őket. Felajánlanak tehát neki pár százezer vagy millió korona végkielégítést, és ezzel aztán mehet az illető, mert többé nyugdíja nem lesz, nem pedig azért, mert negyven éves elmúlt és uj nyugdíjpénztárba nem veszik fel őt. Tehát nemcsak az történik, hogy régi nyugdíját elveszti az a munkás, hanem uj nyugdíjjogosultságot nem tud magának szerezni. Hiába megy 42 éves korában az uj munkaadóhoz, dolgozik nála még 20—25 évig, és 65 éves koráig, ha még él és tud dolgozni, nem szerez magának uj nyugdíjat, hiszen nem veszik fel a nyugdíjosztályba azért, mert negyven éves már elmúlt. Kérdem, össze tudja-e egyeztetni ezt az eljárást a népjóléti minister ur lelkiismeretével, a keresztény felebaráti szeretetével 1 Nem olyan mérve-e ez a kapitalizmus támogatásának, melyre a világon nincs példa, amelyet nem látunk sehol sem? Ahol annyit beszélnek a fajvédelemről, a keresztényi szeretetről, ott a cselekedetben épen az ellenkezője történik. A magyar kapitalizmus igazán hálás lehet, hogy ilyen keresztény irányzatú fajvédő kormány van. (Malasits Géza : Soha olyan jó dolguk nem volt a nagy zsidóknak, mint ma ! Áldva emlegetik azt a napot, amikor a kurzus megszületett !) Hogy aztán egyik-másik helyen a ma uralkodó állapotot mire használják fel, arra nézve legyen szabad egy szerződést bemutatnom, amelynek a megkötése most van folyamatban, Azzal hogy ezt szóvá teszem, fel akarom hivni a kormány figyelmét azokra az állapotokra, amelyek ott készülőben vannak. A magyar királyi közalapitványi igazgatóság Csolnok községben, Esztergom vármegyében nagyobb földterületet adott át a salgótarjáni kösz én bán y a társulatnak, amely azelőtt Esztergom-szászvári kőszén bánya társulat volt, abból a célból, hogy azt parcellázva, a vállalatnál alkalmazott munkásoknak házhelyek céljára adja ki. Nagyon szép és nagyon helyes intézkedés, aminek a magam részéről csak örülni tudok és ha itt nem történnek olyan kikötések, mint amelyek ebben a szerződésben foglaltatnak, ezt csak örömmel üdvözölni tudnám. De amikor kezembe került ennek a szerződésnek tervezete, önkénytelenül is felvetődött bennem az a gondolat, _ hogy a közalapítványi igazgatóság nem tartja-e érdemesnek, hogy ő maga ossza ki ezeket a házhelyeket a munkásoknak vagy az arra igényt tartóknak. Miért kell erre közvetitőszervet beiktatni és miért kell annak a közvetitőszervnek lehetővé tenni, hogy itt ez alkalommal a maga társulati és a maga kapitalisztikus érdekeit megvédje 1 Ebben a szerződésben, amely

7 megköttetett egyrészt a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság, másrészt a in. kir, Közalapitvány területén építendő házak tulajdonosai között, többek között a következő foglaltatik (olvassa) : »Az épitők a házhelyeket átveszik a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaságtól a társulatnak a Közalapitvány részéről megállapított négyszögöl egységárban. Az egységár még fixirozva nincs, de egyelőre az engedélyt megkaptuk a" házhelynek kiosztására,^ azzal az értesítéssel, hogy a kérdéses terület négyszögöle körülbelül 2

1

/s kg búzába fog kerülni. A telek ára egy év alatt teljesen kifizetendő. A telektulajdonosok kötelezik magukat arra, hogy az építést még ebben az évben megkezdik és legkésőbb két év alatt teljesen befejezik. Az épitők kötelezik magukat, hogy a házak elkészülte után legalább 15 évig a társulat szolgálatában maradnak (Zaj a szélsőbaloldalon. — Györki Imre: Itt a jobbágyság!) és a felépített házat ez ideig csak az lakhatja, aki mint munkásunk, a házhelyet megkapta. (Györki Imre: Tisztára jobbágyrendszer!) Ezzel egyértelmű tehát az a kötelezettség is, hogy a kolóniákban lakó munkásunk a ház felépítése után a kolóniából haladéktalanul behurcolkodik. A házhelyet 15 évig elcserélni, eladni nem lehet.« Méltóztassék r csak elgondolni : a közalapitvány ad telket és a salgótarjáni bányatársulat, nem tudom, milyen jogon vagy milyen módon, de valószínűen kijárta magának azt a jogot és lehetőséget, miután ott egy igen jó keresztény érzelmű bányaigazgató van, hogy a társulat érdekében a szerződésbe olyan kikötések vétessenek be, hogy a közalapitvány területét csak olyan ember kaphatja, aki kötelezi magát arra, hogy harmadik személynél, akinek semmi köze ahhoz a területhez, szakadatlanul 15 évig dolgozik. Most jusson eszébe véletlenül a munkásnak egyszer sztrájkba lépni ! (Malasits Géza : Hát nincs igazam, hogy a kurzus a zsidóknak^ született ? — Haller István : Az ellenkezőt még nem igen mondták !) Tizenöt év oly hosszú idő, hogy nem is lehet elgondolni, mi minden történhetik az alatt. Kérdem: melyik képviselő ur volna abban a helyzetben, hogy ma a maga életsorsára vonatkozóan olyan szerződést kössön, amelyben 15 évre köte-