Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.
Ülésnapok - 1922-525
A nemzetgyűlés 525. ülése 1926. évi március hó 24-én, szerdán. 25 Hajlandó-e a minister ni* az OFB elnökségét utasitani arra, hogy a fegyelmi vizsgálatot a törvény kijátszóival szemben megindítsa 1 Budapest, 1926 március 22. Drozdy Győző nemzetgyűlési képviselő.« Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó! Drozdy Győző: T. Ház! Amikor a múlt esztendő végén lejárt az 1920 : XXXVI. te. hatálya, a kormány feje, a ministerelnök ur egy pártközi értekezletet hivott össze annak megbeszélése céljából, hogy a földbirtokreformtörvény befejezését, további részleteinek végrehajtását és likvidálását hogyan lehetne ugy megoldani, hogy az közmegelégedést keltsen. Azon a pártközi értekezleten résztvett az ellenzék is. Valamennyien megegyeztünk abban, hogy a félbenlevő ügyeknek teljes befejezése és az olyan ügyeknek ujrafelvétele is lehetővé tétessék, amely ügyekben több községnek érdemes földigénylőit oktalanul zárták ki a földbirtokreform áldásaiból. Ennek a pártközi értekezletnek nem volt ugyan olyan határozata, mely szankcióval birt volna, mégis azt kellett hinnünk, hogy a kormány az ott leszürődött eredményt csakugyan átviszi a gyakorlatba; azt kellett hinnünk, hogy a kormánynak komoly szándéka a földbirtokreformtörvényt ugy likvidálni, hogy az közmegelégedést keltsen. Rá néhány hétre elmondottam a t. Ház előtt egy interpellációt. Ez az interpelláció szólott a Kiskomárom környéki falvak földbirtokreform ügyéről. Elmondottam itt, hogy a legelső kilenc község, amely 1920-ban kérvényét nyomban a törvény megalkotása után az Ofb. elé terjesztette, annak ellenére, hogy a múlt esztendő június havában jogerős ítéletet kapott, a törvény ennek a jogerős Ítéletnek végrehajtását a mai napig sem garantálta és ez a kilenc Kiskomárom környéki község a mai napig sem jutott földhöz. Rámutattam a ministerelnök ur előtt azokra az okokra, amelyek kizárják ezekben a községekben a földbirtokreform végrehajtását. Rámutattam arra, hogy nem az ott élő nagybirtokosok, ezerholdasok gáncsolják el a földreformot ; rámutattam arra, hogy a székesfőkáptalan, a budapesti papnevelő intézet, gróf Som sich és több nagybirtokos velem együtt talpalt és kilincselt az Ofb.nál, hogy a földbirtokreformot gyorsabban hajtsák végre, azonban minden erőlködés dugába dőlt azokkal szemben, akik különös érdekek kapcsán mindent elkövetnek, hogy még ebben ciZ GSZ tendőben azt a földet egy bizonyos nagybirtokos használja és hogy a földreform jogerős Ítélettel ott végre ne hajtassék. Az igen t. minister urnák emlékezetébeidézem azt az itt a nemzetgyűlés szine előtt tett igéretét, hogy a Kiskomárom környéki falvak földbirtokreform-ügyének végrehajtását szorgalmazni fogja és mint minister mindent el fog követni, hogy azokban a községekben a nép végre hozzájusson a földhöz. Most szemrehányást teszek az igen t. minister urnák, hogy ebben a dologban egy jóindulatú átiratnál többet nem tett és nem támogatta kellőképen a földigénylők ügyét. (Mándy Sámuel : Mit tehet még ! Mondja meg a képviselő ur !) Majd megmondom. Ez alkalommal újra egy igen szomorú és sérelmes ügyben szólalok fel. Arról van szó, hogy Budapest tőszomszédságában, Vác városában a földigénylők, a hadirokkantak, hadiárvák, hadiözvegyek, nincstelenek és törpebirtokosok, akik szintén az első kérelmezők között voltak, hiába fordulnak az Ofb-hoz, mert az olyan bírót delegált oda, aki az ezren felüli igényjogosulttal, a 480 hadieliátottal szemben képes volt egy olyan javaslat megtételére, amelynek értelmében mindNAPLÓ. XLI. össze 69*5 katasztrális hold földet juttatnak a 480 hadiellátottnak kiosztás céljára. Nem kell erről hosszú interpellációt mondani, elZ cl 10 perc, amelyet megállapít a házszabály, elég erre, mert elegendő, ha valaki azt mondja, hogy Vác városa több mint ezer földigénylőt elutasított föld igényével, elegendő, ha valaki azt a kijelentést teszi, hogy 480 hadiellátott közül 410-et elutasítottak, különösen ha még hozzáteszi azt is, hogy Vác városában a kiosztásra javasolt 60 házhelyhez sem tudnak az igényjogosultak hozájutni, még pedig annál az egyszerű oknál fogva, mert Vác városa a házhelyeket uzsora áron akarja a szegény rokkantaknak kiosztani, (Mándy Sámuel : Nem tőle függ !) Vagyis ugyanakkor, amikor már akadt ott egy nemeslelkü földbirtokos, aki egy csomó házhelyet ajándékba adott, Vác városa a házhelyekért uzsoraárat, 10 aranykoronát akar megállapítani, ami katasztrális holdanként 232 millió koronának felel meg. Vác városa abban a kiváltságos helyzetben van, hogy tart magának egy polgármestert, aki nem tudom milyen magyarázattal nemzetgyűlési képviselő is lehet — bár az összeférhetetlenség nyilvánvalóan fenforog — és itt van egy váevárosi képviselő, aki egyszersmind polgármester is. És egy ilyen városban mégis el merik követni azt a vakmerőséget, hogy szegény hadirokkantaknak katasztrális holdanként 232 millió koronáért akarnak házhelyet adni. (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon : Hallatlan ! Ilyen körülmények között... — Mándy Sámuel : Bocsánatot kérek. bíróság állapítja meg az árat, nem Vác városa! Vác városa kérhet, amit akar, de nem kapja meg!) T. képviselőtársam, mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy ki állapítja meg (Zaj.), de maga az, hogy Vác városa meggátolja, hogy ezek hozzájuthassanak a házhelyhez, hogy 10 arany koronás áron akarja odaadni ezt a földet, 10 aranykoronát kér négyszögölenként (Mándy Sámuel : Hiába kér!) azoktól a szegény rokkantaktól, akik otthagyták a kezüket, lábukat, vagy a szemük világát a harctéren, olyan uzsorás jelenség, amely ellen s, nemzetgyűlésen tiltakozni kell. 232 millió koronát elkérni egy vagyontalan embertől, egy rokkant embertől, egy koldusembertől, ez a legnagyobb gyalázat, amit ebben az országban elkövethetnek. Azoknak az embereknek ingyen föld és ingyen házhely dukált volna. (Mozgás a jobboldalon.) Ha meg tudta tenni Debrecen városa, Kiskunfélegyháza városa, Mád és számos község ebben az országban, hogy ingyen adott házhelyet (Mándy Sámuel : Én is megtettem, de azért követelni nem lehet!), ha megtette ezt az esztergomi főkáptalan és a papnevelő, akkor Vác városának sem szabad uzsoraárat követelnie azért, hogy kimérjék a 60 házhelyet. Ha már itt vagyunk a házhely-kérdésnél, engedjék meg, hogy talán kissé eltérően az interpellációtól is, nyilatkozzam erről a kérdésről. Mit tett az igen t. kormány abban az irányban, hogy a Magyarországon házhelyhez jutott 250.000 kisexisztenciát abban segítse, hogy fel is építhesse a maga kis hajlékát. Csinált valamit a t. kormány. A Faluszövetség útján 10—15 milliós kölcsönsegélyhez juttatott néhány embert — mert azt hiszem, az igényjogosultaknak 3—4°/o-át sem tudta kielégíteni — ami határozottan szép, nemes gesztus és eltekintve attól, hogy kevés, mégis köszönettel tartoznánk a kormánynak érte, ha ezt a cselekedetét is nem kötötte volna össze nagyon alacsony jellegű, nagyon közönséges kortesfogássai, amely abban nyilvánult meg, hogy csakis az juthatott ehhez a házhely segítséghez, aki bemegy a kormány egy szervezetébe, a Faluszövetségbe és a jövendő választáson mint kitűnő kortas előre biztosítja a Faluszövetséget és igy a 4
