Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-527

À nemzetgyűlés 527. ülése 1926. tanú volt!) De ebből nem akarok messzebb­menő konzekvenciákat levonni, csak azt álla­pitom meg, hogy korunkban, ebben a mi mai magyar szomorú korszakunkban, a tanuzás valóban kockázatos valami. Ha az igazság­szolgáltatás a tanuzás alapján épül fel, mint ahogy azon épül fel, akkor az igazságszolgál­tatás is nagyon szomorú helyzetbe került, mert a tanuk túlnyomó nagy része nagyon meggondolja, mielőtt arra vállalkoznék, hogy valamilyen ügyben tanúságra menjen, mert a példák azt bizonyítják, hogy a tanúból köny­nyen lehet vádlott, sőt fogoly, sokkal köny­nyebben lehet fogoly, mint magából a tettes­ből. Valami logika van azonban abban, hogy őrgróf Pallavicini képviselőtársunkból min­denáron tanút akar csinálni, noha ő lejebb akarja magát fokozni az igazságszolgáltatás létráján és megelégednék a vádlott szerepével. Valami logika van ebben, mert ugylátszik, arra számitanak, hogy a tanúból automatiku­san úgyis vádlott lesz, tehát kezdje meg kar­rierjét az őrgróf az igazságszolgáltatás előtt a tanuzással, hiszen egészen bizonyosan, logi­kusan el fog érkezni oda, ahová el akart ér­kezni rögtön a legelején, t. i. a vádlottak padi­jára. Erre számitanak és itt látom én báró Kaas Albert t. képviselőtársunk logikáját, mintha azt mondaná: légy egész nyugodt, a végefelé úgyis vádlott leszel. (Derültség a jobboldalon. — Halász Móric: Ez tagadhatat­lanul ügy ©s volt!) Én azonban nem tehetek róla, ebbe a gon­dolatvilágba nem tudom magam beleélni. Én ezt átmeneti állapotnak tartom, amelyet ma élünk, minden tekintetben, az igazságszolgál­tatás terén is. Azt hiszem, hogy ez az ellen­forradalmi mámor el fog múlni, mert el kell múlnia, vissza fognak jönni a normális álla­potok, és szeretném, ha a túlsó oldalnak is mi­nél kevesebb megbánnivalója és az országnak minél kevesebb visszacsinálnivalója lenne, hogy azután egy normális helyzetben csak­ugyan értékes alkotó munkát lehessen vé­gezni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, hogy ezt a csúnya játékot, amelyet az egész frankbotrányban elejétől végig folytattak, azokat a módszereket, melye­ket annak likvidálásában alkalmaznak, na­gyon rövid idő múlva nagyon meg fogják bánni épen azok, akik ezt a kérdést ilyenfor­mán megrendezték. (Csontos Imre: Önök ke­verték a dolgot teljes három hónap óta! Miért kavarták ennyire fel? Mit akarnak? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! (Esztergályos Já­nos: Azt fogják mondani, hogy kényszeritet­ték önöket arra, hogy védjék ezt az ügyet! — Csontos Imre: Ne félj tőle, nem védenélek, ha majd a biró elé álmái. — Zaj.) Csontos és Esz­tergályos képviselő urakat kérem,. méltóztas­sanak csendben maradni! Propper Sándor: Teljesen objektíve aka­rom a kérdést kezelni. Semmi okom nincs arra, hogy letérjek az objektivitás útjáról. A frank­vitában mondott beszédemben utaltam arra és elismerésemet fejeztem ki egy egységespárti képviselőtársunknak, amiért ezt a kérdést ob­jektiv alapon fogta meg és kezelte. Ugyanigy megállapitom azt is, hogy akadt egy másik egységespárti képviselő is, aki szintén nem lépte túl a tárgyilagosság kereteit, (Horváth Zoltán: Eitka, mint a fehér holló!) Erdélyi képviselőtársunk, aki tegnap fentartás nélkül a frankhamisitók ellen foglalt állást. (Csontos Imre: Természetes!) Volt elitélő szava a frankhamisitók ellen, évi március hó 27-én, szombaton. 65 s ez mindenesetre méltánylandó, noha nem le­het erénynek feltüntetni, ha valaki a bűnt el­itéli, csak a mi nagyon szomorú és züllött vi­szonyaink között lehet elismerő szavakat mon­dani, ha valaki a bűnt elitéli, de mégis kon­statálni kell, hogy Erdélyi Aladár t. képviselő­társunk volt a másik, aki levette a frankbot­rányról és annak hőseiről a rájuk teritett hi­mes trianoni takarót és ugy kezelte őket, ahogy bűntetteseket kezelni kell. Ezzel szem­ben tudjuk, hogy a hivatalos álláspont az, — ezt a ministerelnök ur ajkáról hallottuk több­ször, igen sok kormánypárti képviselő ajkáról hallottuk rendszeresen, s a kormány sajtójában állandóan olvassuk — hogy a frankhamisitók mellé oda ál Irtják védőfalnak Trianont. Én ez­zel szemben azt mondom, hogy akkor lehetne erről szó, ha munkanélküli éhes emberek, hiva­talvesztett egzisztenciák, földönfutók követték volna el ezt a bűncselekményt, de tudom, hogy akkor viszont a hivatalos szigor teljes erejével találták volna szemben magukat, ha nem tar­toztak volna a társasághoz, vagy ahhoz a vi­lágnézethez. (Farkas István: Ahhoz az uri tár­sasa ghoz!) Azt hiszem, Nádosy ur és társai nem emelhetik maguk elé védőfalnak Trianont, mert Nádosy boldogulásához kellett Trianon. Merem állítani, hogy a régi Nagy-Magyaror­szágon, a régi erkölcsök, a régi kormányzati módszerek, a régi kritikai idők mellett Nádosy nem lehetett volna az ország főinkvizitora, (Farkas István: Ez igaz!) maradhatott volna szürke hivatalnok. Neki és társaságának Tria­non csak használt, mert a zavarosból halász­ták ki maguknak azokat a közjogi funkciókat, amelyekhez különben soha sem juthattak volna hozzá. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A nemzetgyűlés március 2-iki ülésén őrgróf Pallavicini képviselőtársunk súlyos vádat emelt a kormány ellen. Az előttünk fekvő men­telmi bizottsági jelentés és a Napló szerint a következőket mondotta (olvassa): »Állitom azt, hogy Bethlen István ministerelnök hónapok óta tudomással birt a készülő frankhamisitás­ról, tudta azt, hogy az országos főkapitány ré­szese ennek a bunszövetkiszetnek. Általam nem ismert okból hivatali kötelességének eleget nem tett és ezt a frankhamisítást kellő időben meg nem akadályozta. Tovább megyek. Leg­jobb tudomásom szerint állitom azt, hogy ami­kor Jankoviehék letartóztatása folytán az ügy nyilvánosságra került, a kormány elkövetett mindent, hogy a frankhamisítás tetteseit és résztvevőit leplezze és az egész kérdést eltakarja és csak akkor és olyan mértékben járult hozzá az ügy kiderítéséhez amikor és amilyen mér­tékben erre a lépésére a külföld nyomása kény szeritette. Egyetlen kérésem ebben az ügy­ben, hogy mód adassék a teljes igazság felderi­tásére és összes bizonyítékaim előterjesztésére.« Ilyen súlyos kijelentések parlamentekben nem igen hangzanak el, nagyon ritkán hang­zanak el, de ha elhangzanak, akkor ezeknek olyan rezonanciája van. amely a kijelentések­kel súlyban arányos. A t. túloldal e súlyos vád­emelés után, amely — amint méltóztatnak tudni és látni — nem a szélsőbaloldialról jött, nem volt kíváncsi a. bizonyitékokra. (Csontos Imre: Dehogy nem! Most kell bizonyítania a bíróság előtt!) noha Pallavicini képviselőtár­sunk kijelentette, hogy hajlandó a mentelmi jog védelme alól kijönni és ezt a kijelentését a sajtóban megismételni s magát a birói eljárás­nak, mint vádlott, kitenni. Szavát állotta, vád­jait a napisajtóban közölte (Farkas István: A bizonyitástól akarjak elütni! — Zaj.) és alkaL­10*

Next

/
Oldalképek
Tartalom