Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-538

À nemzetgyűlés 538. ülése 1926. belügyminister ur vállalja mag-ára s a belügyminister ur fogja ezt a két milliárd koronát megszerezni, hogy ezzel a két milliárd koronával jutalmazzák azokat, akik mint áltettesek vállalják az egész frankhamisítás tettesi minőségét és azt az ódiumot, amely ebből rájuk háramlik. (Zaj a jobboldalon.) Ez mélyen megdöbbentő, igen t. képviselőtársam, (Berki Gyula: Igen, mélyen megdöbbentő! — Perlaki György: A; végén maga felébred!) hogy akad Magyarországon közéleti funkcionárius, akad egy bielügyminister, aki nem elégszik meg azzal, hogy hatáskörébe von olyan cselekményt, amely nem tartozik az ő hatáskörébe; nem elégszik meg azzal, hogy súlyos bűncselekménnyel gyanúsított embereket fogadi a lakásán, velük órákon át tárgyal; nem elégszik meg azzal, hogy ezeket autóztatja és autón -szállít ja, hanem tovább megy, s a kibontakozás kérdéséről, mint komoly akcióról tárgyalásokat folytat és arról is tárgyal, hogy a kibontakozás költségeihez szükséges két milliard! koronát Windischgraetznek, Nádosynak és páter Bónis Arkangyalnak rendelkezésére bocsátja. (Berki Gyula: Maga meséli! — Viczián István: Mesedélutánokat rendez! — Perlaki György: Csakhogy ez sokba kerül az országnak, az a baj!— Mokcsay Zoltán: Ezt mind megcáfolták! Hogy lehet erről beszélni

Î — Esztergályos János: Nem mese ez! — Perlaki György: Bizony az, drága mese! — Elnök csenget.) Êzek komoly tények, amelyeket előadtam és amelyeket az ügyészség, ha ki akar nyomozni, minden nagyobb nehézség nélkül ki tud nyomozni, minthogy a megbeszélések nem szűk körben folytak le, és minthogy tetteseket kerestek, akiket pénz Ígérgetésével csábítottak, hogy ezáltal magukat mentesítsék és másokat rávigyenek arra, hogy vállalják el a bűncselekmény elkövetését, ezek a tettesek pedig voltak olyan in diszkrétek, hogy másoknak is beszámoltak erről, ezt másoknak is tudomására hoztak. Hogy egyébként ilyen kibontakozási módról szó volt a belügyminister ur részéről, és hogy mennyire nem volt célja a belügyminister urnák ezt az egész bűncselekményt felderíteni, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, — amiről már, ismétlem, a belügyminister ur is tudott — hogy volt ebben az országban egy társaság, amely 500 szokolosokat hamisított, sőt a belügyminister ur is résztvett azon a tanácskozáson, amelyen az 50 szokolos címletek készítéséről folyt a tanácskozás, (Ellenmondások a jobboldalon.) sőt a ministerelnök ur is tudott arról, hogy Windischgraetz a hamisító, a tettes. (Berki Gyula: Ugyanezeket mondta egy francia szocialista képviselő is! A két szöveg nagyon hasonlít!) T. Berki képviselőtársam, én nem tudom, milyen szövegről beszél, tehát nem tudok arról nyilatkozni. Ha megmondja, melyik szövegről van szó, akkor készséggel megadom a választ. (Berki Gyula: Majd fel fogom olvasni!) Helyes lesz. De bizonyítja az is, hogy a belügyminister ur milyen komolyan vette a kibontakozási módszerét, nem gondolt a valódi tettesek kézrekeritésére és arra, hogy a hatóság- rendelkezésére adja, hogy már december 25-én azon a kibontakozási értekezleten, melyet a nyulutcai lakásán tartott, nyilvánvalóvá vált Windischgraetz és Nádosy tettessége. Ezt a tudomását nem bocsátotta a hatóság rendelkezésére; ő, mint felelős állásban levő minister, nem közölte ezt a tudomását sem a rendőrséggel, sem az ügyészséggel. Sőt tovább ment és bár december 25-én, tehát karácsony napján már tudott dolog volt a belügyéin április hó 26-án, hétfőn. 423 minister ur előtt az is, hogy a hamisítványok a Térképészeti Intézetben készültek s hogy Gerő százados volt egyike azoknak, akik a Térképészeti Intézetben a hamisítás technikai i'észét elkészítették, ezt a tudomását nem adta át a hatóságnak, sőt nem átalotta a rendőrhatóságnak olyan utasítást adni, illetőleg megtűrni azt, hogy január 3-án, tehát december 25-ike után több mint egy héttel a rendőrség házkutatást tartson valamennyi nagyobb budapesti nyomdában annak megállapítása végett, vájjon a nyomdák berendezése alkalmas-e arra, hogr ott hamis frankokat készítsenek, igen vagy sem. Tehát több, mint egy héttel azután, hogy egy magyar kormányférfinek tudomása volt arról, hogy a Térképészeti Intézetben készítették a hamis frankokat, sőt ismerte annak a századosnaak nevét is, aki a hamis frankokat készitette, ennek ellenére nem hogy ezt a hatóságnak tudomására adta volna, hanem egy csomó nagy nyomdát rendőri beavatkozással, házkutatással zaklatott, > hogy a közvélemény figyelmét ezáltal is teljesen elterelje a frankhamisitókról, a Térképészeti Intézetről s hogy itt valahogy teljesen az eltussolás módszerét lehessen keresztülvezetni. (Esztergályos János: Talán nem tudta a belügyminister ur, hogy van egy Térképészeti Intézeti) De látjuk azt is, hogy amikor felállott itt a nemzetgyűlésen Pallavicini őrgróf képviselőtársunk és a minister elnököt megvádolta a legsúlyosabb váddal, mélyet egy képviselő egy kormányelnök ellen mondhatott, azzal, hogy tudott a frankhamisítás megtörténtéről s amikor kilátásba helyezte, hogy ezt a nyilatkozatát, melyet a mentelmi jog védelme alatt itt a nemzetgyűlésen tett, hajlandó megismételni ott, ahol a mentelmi jog őt nem védi s amikor a ministerelnök ur és a kormány egyéb tagjai hivatalos nyilatkozatban siettek az első pillanatban kijelenteni, hogy Windischgraetz ellen pedig a bűnvádi eljárást megindítják, — a következő napokban ez a nagy akció megint lelohadt, megint azt láttuk, hogy Pallavicini ellen nem indították meg rágalmazás miatt a büntető eljárást, ellenben tanuként hallgatták ki és igy az ő értékes nyilatkozatát, kijelentését (Felkiáltások jobbfelől: Nagyon értékes!) nem lehet tisztázni, mert a belügyminister nem adott rá módot. De látunk még más cselekedeteket is. Látjuk, hogy gróf Károlyi Imre, aki az egész frankhamisitási ügynek egyik koronatanuja, akinek sok dologról van részben közvetlen, részben közvetve tudomása, mert Windischgraetznek az ügyvédjéhez irt információja alapján értesült arról, hogy mi ment itt végbe a frankhamisítás kérdésében, aki tudott arról is, hogy a frankhamisitásból befolyó pénzből a kormánypárt választási kasszájának is juttatni kell... (Zaj jobbfelől. — Szijj Bálint: Ilyet csak ebéd után lehet mondani!) Méltóztassék gróf Károlyi Imre vallomását elkérni és méltóztassék a kormány elnökét felkérni arra, hogy necsak azokat a tanúvallomásokat olvassa fel itt a nemzetgyűlésen amelyek ránézve kedvezőek s az ő bűnösségéről való elterelést s az ő büntetlenségét igyekeznek kidomborítani, hanem méltóztassék megmondani, hogy azokat a tanúvallomásokat is olvassa fel, melyek az ő ténykedéseit egészen más szinben tüntetik fel és akkor meg fogják látni, hogy a Windischgraetz ügyvédjéhez irt információban igenis benne van az, hogy tárgyaltak arról is, hogy a frankhamisitási ügyből befolyt pénzekkel a pártkasszát fogják növelni, sőt szó volt arról is, hogy a ministerelnök tudott arról,