Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-538

À nemzetgyűlés 538. ülése 1926. belügyminister ur vállalja mag-ára s a belügy­minister ur fogja ezt a két milliárd koronát megszerezni, hogy ezzel a két milliárd koroná­val jutalmazzák azokat, akik mint áltettesek vállalják az egész frankhamisítás tettesi minő­ségét és azt az ódiumot, amely ebből rájuk há­ramlik. (Zaj a jobboldalon.) Ez mélyen megdöbbentő, igen t. képviselő­társam, (Berki Gyula: Igen, mélyen megdöb­bentő! — Perlaki György: A; végén maga fel­ébred!) hogy akad Magyarországon közéleti funkcionárius, akad egy bielügyminister, aki nem elégszik meg azzal, hogy hatáskörébe von olyan cselekményt, amely nem tartozik az ő hatáskörébe; nem elégszik meg azzal, hogy sú­lyos bűncselekménnyel gyanúsított embereket fogadi a lakásán, velük órákon át tárgyal; nem elégszik meg azzal, hogy ezeket autóztatja és autón -szállít ja, hanem tovább megy, s a kibon­takozás kérdéséről, mint komoly akcióról tár­gyalásokat folytat és arról is tárgyal, hogy a kibontakozás költségeihez szükséges két mil­liard! koronát Windischgraetznek, Nádosynak és páter Bónis Arkangyalnak rendelkezésére bocsátja. (Berki Gyula: Maga meséli! — Viczián István: Mesedélutánokat rendez! — Perlaki György: Csakhogy ez sokba kerül az ország­nak, az a baj!— Mokcsay Zoltán: Ezt mind megcáfolták! Hogy lehet erről beszélni Î — Esztergályos János: Nem mese ez! — Perlaki György: Bizony az, drága mese! — Elnök csenget.) Êzek komoly tények, amelyeket előadtam és amelyeket az ügyészség, ha ki akar nyo­mozni, minden nagyobb nehézség nélkül ki tud nyomozni, minthogy a megbeszélések nem szűk körben folytak le, és minthogy tetteseket ke­restek, akiket pénz Ígérgetésével csábítottak, hogy ezáltal magukat mentesítsék és másokat rávigyenek arra, hogy vállalják el a bűncse­lekmény elkövetését, ezek a tettesek pedig vol­tak olyan in diszkrétek, hogy másoknak is be­számoltak erről, ezt másoknak is tudomására hoztak. Hogy egyébként ilyen kibontakozási mód­ról szó volt a belügyminister ur részéről, és hogy mennyire nem volt célja a belügyminis­ter urnák ezt az egész bűncselekményt felderí­teni, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, — amiről már, ismétlem, a belügyminister ur is tudott — hogy volt ebben az országban egy társaság, amely 500 szokolosokat hamisított, sőt a belügyminister ur is résztvett azon a ta­nácskozáson, amelyen az 50 szokolos címletek készítéséről folyt a tanácskozás, (Ellenmondá­sok a jobboldalon.) sőt a ministerelnök ur is tudott arról, hogy Windischgraetz a hamisító, a tettes. (Berki Gyula: Ugyanezeket mondta egy francia szocialista képviselő is! A két szö­veg nagyon hasonlít!) T. Berki képviselőtár­sam, én nem tudom, milyen szövegről beszél, tehát nem tudok arról nyilatkozni. Ha meg­mondja, melyik szövegről van szó, akkor kész­séggel megadom a választ. (Berki Gyula: Majd fel fogom olvasni!) Helyes lesz. De bizonyítja az is, hogy a belügyminister ur milyen komo­lyan vette a kibontakozási módszerét, nem gon­dolt a valódi tettesek kézrekeritésére és arra, hogy a hatóság- rendelkezésére adja, hogy már december 25-én azon a kibontakozási értekezle­ten, melyet a nyulutcai lakásán tartott, nyil­vánvalóvá vált Windischgraetz és Nádosy tet­tessége. Ezt a tudomását nem bocsátotta a ha­tóság rendelkezésére; ő, mint felelős állásban levő minister, nem közölte ezt a tudomását sem a rendőrséggel, sem az ügyészséggel. Sőt to­vább ment és bár december 25-én, tehát kará­csony napján már tudott dolog volt a belügy­éin április hó 26-án, hétfőn. 423 minister ur előtt az is, hogy a hamisítványok a Térképészeti Intézetben készültek s hogy Gerő százados volt egyike azoknak, akik a Térképészeti Intézetben a hamisítás technikai i'észét elkészítették, ezt a tudomását nem adta át a hatóságnak, sőt nem átalotta a rendőr­hatóságnak olyan utasítást adni, illetőleg meg­tűrni azt, hogy január 3-án, tehát december 25-ike után több mint egy héttel a rendőrség házkutatást tartson valamennyi nagyobb buda­pesti nyomdában annak megállapítása végett, vájjon a nyomdák berendezése alkalmas-e arra, hogr ott hamis frankokat készítsenek, igen vagy sem. Tehát több, mint egy héttel azután, hogy egy magyar kormányférfinek tudomása volt arról, hogy a Térképészeti Intézetben ké­szítették a hamis frankokat, sőt ismerte an­nak a századosnaak nevét is, aki a hamis fran­kokat készitette, ennek ellenére nem hogy ezt a hatóságnak tudomására adta volna, hanem egy csomó nagy nyomdát rendőri beavatkozás­sal, házkutatással zaklatott, > hogy a közvéle­mény figyelmét ezáltal is teljesen elterelje a frankhamisitókról, a Térképészeti Intézetről s hogy itt valahogy teljesen az eltussolás mód­szerét lehessen keresztülvezetni. (Esztergályos János: Talán nem tudta a belügyminister ur, hogy van egy Térképészeti Intézeti) De látjuk azt is, hogy amikor felállott itt a nemzetgyűlésen Pallavicini őrgróf képvi­selőtársunk és a minister elnököt megvádolta a legsúlyosabb váddal, mélyet egy képviselő egy kormányelnök ellen mondhatott, azzal, hogy tudott a frankhamisítás megtörténtéről s amikor kilátásba helyezte, hogy ezt a nyilat­kozatát, melyet a mentelmi jog védelme alatt itt a nemzetgyűlésen tett, hajlandó megismé­telni ott, ahol a mentelmi jog őt nem védi s amikor a ministerelnök ur és a kormány egyéb tagjai hivatalos nyilatkozatban siettek az első pillanatban kijelenteni, hogy Windischgraetz ellen pedig a bűnvádi eljárást megindítják, — a következő napokban ez a nagy akció megint lelohadt, megint azt láttuk, hogy Pallavicini ellen nem indították meg rágalmazás miatt a büntető eljárást, ellenben tanuként hallgatták ki és igy az ő értékes nyilatkozatát, kijelenté­sét (Felkiáltások jobbfelől: Nagyon értékes!) nem lehet tisztázni, mert a belügyminister nem adott rá módot. De látunk még más cselekedeteket is. Lát­juk, hogy gróf Károlyi Imre, aki az egész frankhamisitási ügynek egyik koronatanuja, akinek sok dologról van részben közvetlen, részben közvetve tudomása, mert Windisch­graetznek az ügyvédjéhez irt információja alapján értesült arról, hogy mi ment itt végbe a frankhamisítás kérdésében, aki tudott arról is, hogy a frankhamisitásból befolyó pénzből a kormánypárt választási kasszájának is jut­tatni kell... (Zaj jobbfelől. — Szijj Bálint: Ilyet csak ebéd után lehet mondani!) Méltóz­tassék gróf Károlyi Imre vallomását elkérni és méltóztassék a kormány elnökét felkérni arra, hogy necsak azokat a tanúvallomásokat olvassa fel itt a nemzetgyűlésen amelyek rá­nézve kedvezőek s az ő bűnösségéről való elte­relést s az ő büntetlenségét igyekeznek kidom­borítani, hanem méltóztassék megmondani, hogy azokat a tanúvallomásokat is olvassa fel, melyek az ő ténykedéseit egészen más szinben tüntetik fel és akkor meg fogják látni, hogy a Windischgraetz ügyvédjéhez irt információban igenis benne van az, hogy tárgyaltak arról is, hogy a frankhamisitási ügyből befolyt pénzek­kel a pártkasszát fogják növelni, sőt szó volt arról is, hogy a ministerelnök tudott arról,

Next

/
Oldalképek
Tartalom