Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-538

A nemzetgyűlés 538. ülése 1926, kőzni valamit a munkanélküliséggel is, kellene i valamit tenni a munkanélküliség- enyhitésére is. Ebből a szempontból felhívom a képviselő ur figyelmét arra, hogy a munkahiány esetére biztosító törvényjavaslatot reklamáljuk, köve­teljük minden lehető alkalommal ideben a törvényhozás fórumán, a bizottságban, a sajtó­ban, népgyűlésen. Az igen t. minister ur már számtalan igéretet_ tett, hogy rövid határidőre fogja szállitani a javaslatot és a javaslat még mindig nincs itt. A minister ur ujabban, ha szót emelünk, azt mondja hogy már Ígéretet sem tesz, mert ugy látszik, azokat az akadá­lyokat, amelyeket a nagyipari tőke állított e javaslat törvényhozási elintézése elé, a minis­ter ur maga sem tudja leküzdeni vagy kísér­letet sem tesz arra, hogy leküzdje. Méltóztas­sék a túloldalról is követelni, a túloldalról is sürgetni ennek a javaslatnak a törvényhozás elé hozatalát. Hátha nagyobb hatása lesz, hátha a kormány jobban megfogadja a túlol­dal intését, hogy épen itt van már az ideje annak, a 12-ik óra utolsó percét éljük, hogy a munkanélküliséggel kapcsolatosan hatékony erős orvosszerek alkalmaztassanak. Nem hallottam még, hogy arról az oldalról a momentán kisegítésnek leghatalmasabb esz­közét, a munkaalkalmak kiterjesztését alkal­mazták volna. A beruházásokat még egyszer sem sürgették arról az oldalról. És most ide­jönnek, azt mondják, kellene valamit tenni a munkanélküliség ellen, de azokat a javaslato­kat, amelyeket idehozunk és amelyek alkal­masak volnának ennek a szerencsétlen nagy bajnak eíiyhitéisére, önök állandóan leszavaz­zák. A t. túloldal őszinteségét világítja meg ez igen jellemzően és utalhatok arra is, hogy kár minden fáradságért, mert a néptömegeket ilyen beszédekkel nem lehet félrevezetni, nem lehet bennük azt a hitet kelteni, hogy a kor­mány vagy pártja valamit tenni akar érde­kükben. Szigorú felhívást kaptunk Karafiáth kép­viselőtársam részéről, hogy nyilatkozzunk őszintén, egyenesen, minden hátsó gondolat kizárásával a szociáldemokráciának és a bol­sevizmusnak viszonyáról. Nem akarok most azzal a cikkel foglalkozni, amelyet Karafiáth képviselő ur felolvasott, azért sem, mert ezzel a cikkel szemben ott áll magának a szociál­demokráciának az egész világon való óriási kemény és elkeseredett harca a bolsevizmussal szemben. Amikor mi ide bejöttünk, őszinte, nyílt vallomást tettünk arról, hogy közeli és távoli céljainkat milyen eszközökkel akarjuk elérni. Ehhez a nyilatkozatunkhoz sem hozzá­tenni valónk, sem_ elvenni valónk abból nincs, akármilyen erőteljesen sürget bennünket nyi­latkozattételre Karafiáth képviselő ur. Ismétlem, lehetett talán félreértés a világ valamennyi szociáldemokrata pártja részéről a bolsevizmust, a bolsevista taktikát illetőleg egy esztendővel az orosz társadalmi forrada­lom, után, 1918-ban. Talán azt hitték még akkor a világ szociáldemokrata pártjai, hogy testvér­párttal állanak szembe, a bolsevistákkall szem­ben is. Azt hitték, hogy a meggyőzés fegy ve­iéivel lehet ellenük küzdeni. De azóta azt kellett tapasztalnia minden szociáldemokrata pártnak, a magyarnak épugy, mint az angol­nak, a franciának és a svédnek, hogy a szociál­demokrácia legnagyobb ellensége a bolseviz­mus. Sokkal nagyobb ellensége még a polgár­ságnál is. (Ugy van! a szélsöbalodálon.) Ezt tudjuk és a szociáldemokrata pártoknak az egész világon ez a felismerés szabja meg az útját a bolsevizmussal szemben. Ezt önök is tudják, látják a mi harcainkból. Nyitott könyv , NAPLÓ. XLI. évi április hó 26-án, hétfőn. 401 a mi harcunk, a má taktikánk minden vonat­kozásban. Ne méltóztassék tehát bennünket valami kis taktikai fogással holmi zavaros helyzetbe beugratni akarni. Mi ennek fel nem ülünk, mi őszintén, nyíltan beszélünk mindig és épen ezért a legnagyobb felháborodással és a leg­erélyesebb tiltakozással kell visszautasítanunk Karafiáth képviselő urnák azt az állítását, hogy mi vagyunk azok, akik a nemzet vetését le akarjuk gázolni. Nagyon merész, vakmerő valótlanság ilyet állitani velünk szemben. De én azt hiszem, hogy valami taktikai célja ok­vetlenül van ennek. Nemcsak hiszem; egy bi­zonyosság emelkedik ki ebből az imént elhang­zott beszédből. A képviselő ur hivatkíoizott a Bibliára, én is hivatkozom a Bibliára, de előbb legyen sza­bad Marxra hivatkoznom. Brumaire 18-ával foglalkozván, irja Marx azt, hogy a történe­lemben minden megismétlődik, egyszer mint tragédia és egyszer mint komédia. Most pedig idézem a Bibliát, Saul esetét. Ugy látszk. a mélyen t. egységespárt Saul szerepére vállal­kozott és egy szamár állkapcsával akarta szét­verni e pillanatban a szociáldemokráciát (Petrováez Gyula: Talán ezért rendre is le­hetne utasítani? — Klárik Ferenc: Hogyne! Majd ha maga lesz az elnök! — Hedry Lőrinc: ízlés dolga, az bizonyos, ilyeneket mondani! — Klárik Ferenc: Tessék rábízni az elnök úrra! — Esztergályos János: A kis denun­ciáns! — Klárik Ferenc: Az elnök ur tudja kö­telességét! — Zaj.) Mélyen t. Nemzetgyűlés! Mi találkozunk e vita folyamán rekriminációkkal, alaptalan szemrehányásokkal és vádakkal, hogy elfecsé­reljük a nemzetgyűlés idejét, nem enge­dünk szociális törvényjavaslatokat törvénnyé emelni. Ennek a vitának során is találkoztunk ezzel a váddal, legutóbbi alkalommal Früh­wirth t. képviselőtársam részéről, aki már meg­kapta erre a választ. De maga a t. pénzügy­minister ur is olyasmit mondott expozéjában, vagy az utána következő valamely felszólalá­sában, hogy a frankvitával elpocsékoltuk, el­loptuk az időt a költségvetés tárgyalása elől. Szeretném az igen t. minister ur emléke­zetét ezzel kapcsolatban felfrissíteni. A frank­vita már réges-régen folyt, már hetekig tar­tott és a költségvetés nem hogy nem volt itt a törvényhozás előtt, nem hogy bizottsáígilag nem volt elintézve, de még elkészítve sem volt. A frankvita már hetekig tartott, amikor végre az úgynevezett genfi szünet alatt magkaptuk a költségvetés sommázatát és a genfi szünet alatt keresztül hajszolták a bizottsági letárgya­lást. Anyira nem volt készen^ a költségvetés, hogy a bizottságban is napról-napra kaptuk meg az egyes tárcák költségvetését, — tanúm lehet rá Kenéz igen t. képviselőtársam is — valósággal a nyomdagép alól húzták ki és hoz­ták oda a bizottságba, a frankvitának nem tu­dom hányadik hetében. Az időt nem a frankvita rabolta el; az csak egészen bizonyos, hogy a frankvitát némileg a frankhamisításnak is meg kellett előznie. Talán a frankhamisításnak, a frankhamisitók­nak és ezek barátainak, cinkostársainak is van némi részük abban, hogy az ország tör­vényhozásának kénytelen-kelletlen elmulaszt­hatatlan kötelessége következtében foglal­koznia kellett ezzel a szerencsétlen, az orszá­got oly nagy mértékben kompromittáló esettel. Mondom, a genfi szünet alatt készült el bizott­ságilag is a költségvetés a plénum számára és azután már nagyon rövid ideig tartott a frank­58

Next

/
Oldalképek
Tartalom