Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.
Ülésnapok - 1922-538
A nemzetgyűlés 538. ülése 1926. évi április hó 26-án, hétfőn. $95 nyileg szabályozva ma sincsen és igy csupán a parlamenti gyakorlaton és a jogszokáson alapszik azoknak a jogoknak összessége, amely szerint a konkrét mentelmi eseteket eldöntik, tisztelettel inditványozom, utasitsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a mentelmi jog sza; bályozása céljából mielőbb terjessze a Ház elé a törvényjavaslatot.« (Helyeslés a jobboldalon és a jobbközépen. — Esztergályos János: Nem volna egyszerűbb az ellenzéket kitiltani a Házból? — Hébelt Ede: Nem kell ellenzék! — Barthos Andor: Nem kell túlozni! — Bogya János: A mi mentelmi jogunk épen olyan, mint az ellenzéké! — Zaj.) Ezek után méltóztassék megengedni, hogy külpolitikai térre térjek át. Külügyi helyzetünklet Vizsgálva, őszinte sajnálattal és fájdalommal kell megállapítanom, hogy az a hazafiatlan aknamunka, amely ezt az országot hazug megvilágításba helyezte a külföld előtt . . . (Györki Imre: A frankhamisitásról és a szénapanamáról beszéljenek! Beszéljenek a szokolhamisitásról és az eltussolásokról! — Klárik Ferenc: Itt az aknamunka! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Klárik Ferenc képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani! Méltóztassék az elnöki figyelmeztetéseket komolyabban venni! (Zaj.) Karafiáth Jenő: ... hogy az a hazafiatlaii aknamunka, — amelyre Klárik; képviselőtársam is céloz — és amely mindenáron hazug megvilágításba akarja helyezni és abban akarja tartani ezt az országot, (Györki Imre: Nem hamisítottak franlkiot?) " a valóságban kellőképen ellensúlyozva ma sincs. A legtávolabbról sem gondolok, természetesen, arra, hogy a velünk ellenséges viszonyban levő sajtót máról-holnapra tárgyilagossá lehet megváltoztatni, de azt igenis, szükségesnek tartom, hogy a velünk szimpatizáló sajtóval való barátságot fent ártsuk és elmélyítsük. Nem akarok itt bővebben és érdemlegesen foglalkozni az Abend híreivel, például az államfő elnökletével soiha meg nem tartott tábornoki értekezlet preciz leírásával, különböző ministenek regényes beállításával, vagy azzal a hírével, — amelyet szívesen vettek át, igy a Cseske Slovo, a brünni Lidove Noviny, a Prager Presse, — hogy »Magyarország fegyverkezik,« mert Bogya János képviselőtársunkt nemrégiben 600.000 katonai egyenruhára való szövetet vásárolt Rómában. (Derültség. — Györki Imre: Nagyon jó!) Nem akarok a párisi La Renaissance híreivel komolyan foglalkozni. Ez a lap pl. a legutóbb arról cikkezett, hogy a mátyásföldi villatulajdonosok) összessége kénytelen volt a dohos pincékbe költözködni, mert a felső lakosztályokat lefoglalta az államrendőrség, amelynek ottléte az államfő biztonsaga érdiekében szükséges. (Derültség.) Nem akarok rátérni a hollandiai Telegraafra sem Gömbös Gyula 'képviselőtársunk személyével kapcsolatban, mert indiszkrét lenni nem akarok. Már egy kissé szokiatlanabbul hangzik, hogy még a Neue Freie Presse is, amely komolyabb volt eddig, például 1925 december 20-iki számában azt mondja, hogy az ébredő magyarok zászló szentelésük alkalmával Eckhardt Tibor képviselőtársunk vezetésével megjelentek! a belügy ministernél, még pedig már az uj jelvénnyel, a buzogánnyal. (Derültség. — Györki Imre: Be kellene tiltani ezeket a lapokat! — Zaj. — Derültség a szélsőbaloldalon.) Bécsi forrásból küldöttek be Wenkovnak és a Popolo di Triestének azokat a regényes hireket, amelyek szerint most áprilisban Habsburg Ottó aeroplánon ideérkezett volna Sopronba és hogy gróf Apponyi Albert környezetében volt később Budapesten elrejtve. Mindezekkel szemben azonban fájdalmasan érint, hogy egy olyan újság, mint amilyen az II Popolo di Roma, amely velünk eddig mindenkor szimpatizált nemrégiben — immár második, sőt harmadik alkalommal — zágrábi forrásból hihetetlenül hangzó hazug tudósításokat ad le, talán a legújabb olasz-jugoszláv szerződés hatása . nyomán vágy pedig egyéb okoknál fogva! Határozottan fáj nekünk, hogy komoly újság ilyen rágalmaknak helyt ad, amelyekenek ellensúlyozását a magam részéről feltéltlenül szükségesnek tartom. Egyik februári számában ez a velünk régebben mindenkor szimpatizáló újság azt mondotta, hogy Rakovszky belügyniinister ur a hírlapírók előtt bevallotta volna, hogy itt Magyarországon, a Duna—Tisza közén fegyveres bandák alakultak azzal a céllal, hogy Budapest ellen vonuljanak. Gyülekező helyük központja Cegléd volt. A körösi, kecskeméti, soroksári, jászberényi és szolnoki állomásokon kellett volna őket bevágonirozni abból a célból, hogy Budapestre érkezve, itt az ellenzéket lefogják, (Lendvai István: Lehetetlen, hiszen képviselőjük is ellenzéki!) 1 megöljék vagy börtönbe vessék és egész Magyarországra elrendeljék a statáriumot, a 'haditörvényszéket! Kizáróan csak a ceglédi rendőrség éberségén múlt, hogy ez a terv megbukott. Hogy ilyen cikkek meg jelenhetnek, nagy szegénységre, nemtörődömségre és erélytelenségre vall és a magam résziéről nagyon szeret; ném, ha ottani külképviseletünk remélhető agilitása megtalálná a megfelelő módot arra, hogy ezek a támadások ellensúlyozhassanak. E téren még a csehektől is példát vehetünk. A csehek felfogása ugyan ellentétes a miénkével, mert mi csak azt kívánjuk, hogy ne jelenjenek meg Magyarországiról olyan hírek, amelyek a valóságot nem fedik; a csehek azonban ugylátszik azt szeretnék, hogy ne jelenjenek meg róluk olyan hír, amely, bár az igazságnak megfelel, de amely nekik bármely okból nem tetszik. Erre nézve klasszikus példával tudok szolgálni. A Larousse-lexikon 1923. évi kiadása igen érdekesen irt Cse'h-Szlovákiáról. Azt irta róla, ihogy tulaj donképen nem is állam, hanem tisztán sikerült politikai kombinációk eredménye az összetartozanidóság minden érzése nélkül, ahol a cseh szakadárok üldözik a kátholikus vallást. Cseihország tulajdonkópen olyan állam, — mondja a lexikon — amely sem nemzeti, sem geográfiai, sem vallási nézőpontból nem egységes, úgyhogy tulajdönképen államnak sem tekinthető. Mindez a nekik szimpatikus francia nyelven jelent meg, talán azért, hogy ők is jobban értsék. A Kramarz-párt szócsöve 1 , a »Narodni Demokracie« természetesen a leghevesebb kirohanást intézte a Lexikon kiadása ellen és megindult azonnal a legerőteljesebb ellenakció Csehország reihabilitása érdekében. Akadt végül egy Kufner József nevű prágai ember, aki a »tudományos« érvek sorozatával bizonyította, hogy Svájc őslakossága cseh volt, mert Svájc íhegyeinek, városainak, földjeinek, folyóinak elnevezése mind arra enged következtetni. Ennélfogva Svájc régi Csehország. (Derültség.) Természetesen maliciózus megjegyzések is kisérték ezt a hirt, amennyiben megjegyezték: kár, hogy késett e hirek közlése és nem jelent meg előbb, mint a saint-germain-i, trianoni, illetőleg versaillesi szerződés, mert különben bizonyosan megfelelő következménye is lett 57*
