Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-536

350 A nemzetgyűlés 536. ülése 1926. tes nehéz, mint nálunk. Gsaïk azt emlitem meg pl. hogy Németországban a kivételes állapot alatt, amikor a vaskezü kancellár, Bismarck, kemény marokkal fojtogatta a szocialista mozgalom torkát, még akkor is respektálták a munkásság gazdasági mozgalmait, azokat a mozgalmakat, amelyekkel gazdasági helyzetük javitását célozták s bizonyos határon belül lehetővé tették azt, hogy a munkások megszervezted jenek, hogy szervezkedésükkel a velük szembenálló kapitalistáktól magasabb munkabért vívjanak ki. A háború előtt még Oroszországban is yolta'k mozzanatok, amikor a cári kormány kénytelen-kelletlen megbarátkozott azzal, hogy a munkások szervezkedjenek és szervezkedésük révén igyekezzenek maguknak magasabb munkabért kivivni. Szentpéterváron a Putilovművek munkásai állottak össze, Moszkvában más gyárakéi, egyszóval az orosz gyáripar munkásai is kezdtek már szervezkedni és bár a cári kormánynak ez a szervezkedés nem tetszett, mégis beletörődött és kijelentem, —mint képviselő nem szoktam nagyokat mondani — hogy 1905-től kezdve sohasem alkalmazott a cári kormány a munkásmozgalom ellen olyan brutális eszközö'ket, amilyen kiméletlen eszközökkel épen a Bethlen-kormány alatt a munkásmozgalmat üldözik. (Szomjas Gusztáv: Szépen meghálálták a szegény cárnak!) Nem akarom untatni a nemzetgyűlést ezzel a rengeteg sok gyűlési végzéssel, amely körülbelül három hónap eredménye. A legválogatottabb agymunka termékei vannak itt bent és én őszintén csodálom a közigazgatási tisztviselőknek, elsősorban a szolgabiráknak és a rendőrtisztviselőknek fantáziáját. Olyan buja fantázia talán még szinműirókban sincs, mint ezekben az urakban, amikor arról kell irni, hogy miért nem engednek meg ögy gyűlést, miért nem engedik meg a munkások szervezkedését. Ugy látszik, hogy a renlőrség és csendőrség is ismeri azt a Carlyle-féle maximát, amelyet beszédem elején emiitettem, hogy egy országban két náció él egymás mellett, mert velünk mun'kásokkal szemben ugy viselkednek, mint amikor a háborúban valamely idegen területre ment a. katonság és azt megszállva tartotta. Valahogy még abban az ideológiában élnek az uraik, amelyben Wild t. képviselőtársam élt a háború előtt, amikor szabad volt akár minden hadbirósági eljárás nélkül valakit lepuffantani, akit kémnek vagy hasonlónak tartott. Másképen nem tudom elképzelni, hogy amikor egy ácsmesternek két fia Pestszentlőrineen elmegy ko'kszot szedni egy elhagyott szeimétgödörbe — amivel senkinek kárt nem okoznak, senki vagyonát nem kisebbitik — és az összeszedett kokszot az egyik gyerek a hátán hazaviszi, a szabadnapos rendőr elveszi tőle a zsákot, és hosszabb eh^ódás után 20 lépésről lepuffantja az ácsmestert és fiát. A fiu meghalt, az ácsmester a kórházban van, és ha felépül, azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy az ácsmestert fogják becsukni és nem a rendőrt. Nem vagyunk megszállás alatt, a magyar népet nem lehet megszállni és nem szabad ugy viselkedniök a csendőrtiszteknek és rendőrtisztviselőknek, mintha megszállott terület népével bánnának el. Idledg-óráig a gazdasági válság mellett kénytelen eltűrni a magyar nép ezeket az atrocitásokat, de önöket, uraim, akik végtére mégis csak kénytelenek kissé emelkedettebb szempontból nézni a helyzetet, kérdem, hogy mi lesz ennek a vége. Nem az-e, hogy ha egyszer az a vasmarok, amely ma a évi április hó 23-án, pénteken. munkásmozgalom torkát fojtogatja, kissé lankadni kezd, valamely külpolitikai vagy belpolitikai átalakulás következtében, ezek az energiák felszabadulnak és bosszút állnak a sok kiontott vérért? Gondolják meg, hogy mi lesz ennek a következménye. Gondolják meg, hogy egyáltalában nem elfogadható a magyar állam tekintélye szempontjából az„ hogy egy szakszervezeti tisztviselő, — aki tisztességes fővárosi polgár és fővárosi bizottsági tag — aki elmegy Simontornyára, hogy szakszervezete holmiját, ha még lehet abból valamit felfedezni — elhozza, ott letartóztatnak, mint egy utolsó lótolvaj cigányt, elszállítják» Gyönkre a főszolgabíróhoz és négynapi fogság után, amikor az emberen már meglehetősen elszaporodtak a férgek, szabadlábra bocsátják azzal: pardon tévedtünk, azt hittük, hogy ön itt a kommün alatt is szerepelt. Ezzel el van intézve a dolog és a rendőrség nem törődik azzal, hogy ezen az emberen sérelem esett, hogy az egyéni szabadság szent elvét súlyosan megsértették, és nem átallom kijelenteni, hogy azok a csend;őrök, akik ezt elkövették, napiparancsban fognak dicséretet kapni azért, hogy snájdigul viselkedtek ezzel a fegyvertelen emberrel szembein. Igen sokat lehetne beszélni ezekről a dolgokról, ami mind azt bizonyítja, hogy rendkívüli helyzetet teremt az a rendőri és csendőri omnipotencia, amely Magyarországon van. Folyton halljuk a kormány részéről, hogy a hatóságok kézben vannak. Ha azután kissé feljebb megyünk és ott érdeklődünk, azt mondják : kérem, a felsőbb hatóságok már kézben vannak, a lentiek még nem egészen. Azok az atrocitások, amelyeket velünk szemben nap-nap után elkövetnek, a gyülésbetiltások légiói, az a fitymáló, hányaveti modor, amellyel egyes, különösen fiatalabb rendőrségi tisztviselők az egyes rendőrkörletparancsnokságoknál a munkásmozgalommal viseltetnek, bennem azt a meggyőződést erősitik, hogy az alsóbb hatóságok még nincsenek kézben. Akármilyen konzervatívnak nevezi magát a kormány — mint ahogy én ezt a kormányt nem tartom konzervativ kormánynak, hanem reakciós kormánynak, — akármilyen reakciós is ez a kormány, annyi intellektusának kell lennie, hogy belássa, hogy ezek az állapotok hová fognak vezetni. A sok közül csak egyet emlitek, mint tipikus, szimptomatikus esetet. Salgótarjánban összehívnak egy megyei értekezletet. Az nincs megtiltva sem a kisgazdapártnak, sem egyetlen más pártnak Magyarországon, hogy a törvények keretein belül egy vármegyében értekezletet össze ne hívhassanak és ne informálhassák őket arról, hogy mi történik az országban, hogy mit kell csinálniuk. Hangsúlyozni kivánom, hogy a törvény keretein belül, amit bizonyit az, hogy a megyei értekezletet szabályszerűen bejelentették a rendőrségen, sőt — amire semmi törvény nem kötelezi őket, — még az előadók neveit is bejelentették. Mi történt? Tudjuk, hogy a trianoni béke következtében a vasutvonalak nagyon sok helyen vannak átvágva és van olyan ut, amely nem tesz ki többet, mint 8—9 kilométert, melyet ezelőtt egy óra alatt meg lehetett tenni, s most ugyanez az ut 8—10 órát is igényel, mert hiszen egész körutakat kell megtenni. A kiküldöttek Salgótarjánban összejöttek, s 8 órakor kezdődött el az értekezlet, melyre fél 11 órakor beállitott egy rakás detektív, kijelentve, hogy az értekezletet nem lehet megtartani, mert betiltották. Nagy lótás-futás támadt, szaladgáltak a rendőrtanácsoshoz, hogy mi dolog ez, hiszen szabályszerűen bejelentették az értekezletet, de egyébként is elköltöttek már néhány milliót