Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-525

À nemzetgyűlés 525. illése 1926. amidőn 200 milliós objektumra 15 milliárdos vámhitelt adtak; ide jövünk a Bacher-üggyel, ide jövünk a Viktória ügyével, (Erdélvi Aladár : Miért ilyen későn í) ide jövünk Baross Gábor 2 milliárdos finanszírozásával, amely valami tombolaesetre vonatkozik, (Ugy van ! Ugy van ! a széUőbaloldalon ) Mindezeket a gaztetteket szóvá tesszük itt, és akkor nem az a legfontosabb, — amint most látom — hogy a t. kormány tisztázza magát, alapos, komoly helyről jövő vádakkal szemben, — amidőn az állíttatik róla, hogy részes a frankhamisításban, — hanem az a fontos, hogy meg lehessen tudni, vájjon honnan származik ez a súlyos vád, hogy információkat lehessen szerezni, — mint ahogyan ma is arról van szó — hogy valami vigasztalást, mentséget, megnyugvást találhasson az illető vádlott, hogy vájjon azok a bizonyítékok veszedelmesek-e vagy pedig nem veszedelmesek. Kifurfangoskodják tehát ezt az eljárást, hogy megidézik tanúnak, és mint tanút a hatalommal vagy a hatalom által sugalmazott eszközökkel — amint azt az 1867. évi határozat is mondja, hogy védeni kell a képviselőt nemesak a hatalommal szemben, hanem a hatalom által sugalmazott közegekkel szemben is — oda kényszeritik, igyekeznek bizonyítékait valahogy kivenni, de t mindenesetre igyekeznek őt terrorizálni és más esetekre a. többi képviselőt is terrorizálni, hogy aki pedig ide jön és itt a vádat megemeli, legyen elkészülve arra, hogy tanuként fogják ráncigálni, és ha tanuként nem vall, nem adja ki forrásait — mert hiszen erre akarnak bennünket kényszeríteni, tudva, hogy gyakran kapunk adatokat, amint most is kezünkben vannak, bírói oldalról is a bíróság belső életére vonatkozó szörnyű adatok, — hogy akkor is majd arra fognak kényszeríteni bennünket, hogy ezeket az adatokat adjuk ki, amire pedig nem vagyunk hajlandók. Az, amiről szó van, a mi törvényhozási szabadságunk ellen intézett leggaládabb támadás. Ezt akarják elérni. A t. ministerelnök ur beszél arról, hogy forradalom van, mert valahányszor arról van szó, hogy valamiben bűnös, mint az most is állíttatott vele szemben, hogy részes a frankhamisításban, — mert hiszen közhivatalnok részéről részességet jelent, ha tud a frankhamisitasrol és azt nem akadályozza meg, ez a Btk. 478. §-a szerint háromévi fegyházzal büntetendő bűntett — akkor, mint Bodóné, mindig másról beszél/amit nála is éveken keresztül megszoktunk. Neki nem az a fontos, hogy a frankhamisítás alól tisztázza magát, nem az a fontos, ami Horváth Boldizsárnak is fontos volt, de a nemzet méltósága is megköveteli, hogy a nemzet közvéleménye előtt ne álljon egy minister annak gyanúja alatt, hogy gyilkos, amikor pedig nyilvánvaló, hogy nem volt az; a t. ministerelnök ur ahelyett, hogy Horváth Boldizsár receptje szerint járna el olyan esetben, amely kissé komolyabb, mint az volt, amely esetben nem lehet neki kiállítani azt az alibit, mint Horváth Boldizsárnak, hogy nem részes valamiben, hanem minden ok, a legnagyobb valószínűség megvan rá, hogy igenis részes abban a cselekményben, amellyel meg vád oltatott, ehelyet elfut a bírósághoz és egy nagy forradalmi cselekedetet visz végbe, az alantas hatóságaival, egyenesen megtámadja azt az alkotmányt, amelynek utolsó foszlánya a szólásszabadság az, amely ebben a szörnyű, sötét gonosz országban, ebben a közjogi banditizmusban, ami itt van, a közérdeknek még valami védelmét nyújtja. A t. ministerelnök ur és ministertársai hivatkoznak arra, hogy mily nagy konszolidációt értek el. Most lerántotta a leplet erről a konszolidációról. Ez a konszolidáció az, hogy a hatalom főnökének, tehát a banda fejének módjában áll alantéi'?' március hó 24-én, szerdán. 15 tasait megmozgatni és gonosz támadásra vinni, a nemzet legféltettebb alkotmányos szabadsága, a szólásszabadság, a parlamenti szólásszabadság ellen. Ez az ország elveszett, ha még ezt az egyetlen palládiumot is elpusztítják. A nemzetnek már nincs egyebe. Ha még az is lehetségessé válik, hogy itt ne beszélhessünk szabadon, hogy az ellenőrzés jogát innen ne gyakoroljuk, akkor ez az ország egyszerű martalékká, prédává válik, már pedig az ország nagy részét már felosztották egymás között azok, akik ennek az országnak sorsát intézik és akik a maguk egyéni és önző érdekeiért már úgyis eléggé kihasználták. Nekünk nem Pallavicini György esete fáj. Pallavicini György majd megfelel magáért. Nekünk az fáj és az ellen kell védekeznünk és tiltakoznunk, hogy egy egészen sötét és gonosz forradalmi támadás intéztetett a nemzet alkotmányos szabadsága ellen, s felhivattak az állam törvényes hatóságai is, hogy abban a forradalomban résztvegyenek, amely hatóságok pedig kötelesek — mert esküt tettek rá — az alkotmányvédelem szempontjait respektálni. {Ugy van! a baloldalon.) Ebbe vitte bele a hatóságot a ministerelnök ur, aki jónak látja velünk szemben, az ellenzékkel szemben a folytonosan a forradalom rémképét a falra festeni, jónak látj ellenzéket szinte forradalommal megvádolni, szinte azt mondani róla, hogy a forradalomnak avant gárdája. Nagyon érdekes ez a beállítás, mert a tisztelt ministerelnök ur egy oly rohamcsapat élén áll, amelyről nem mondható el, hogy közülük bárki is — egészen nyíltan kockázatot vállalva, — az elmúlt idők forradalmaival szemben állt volna. Ellenkezőleg, a t. ministerelnök ur is megalkudott, csatlakozott Károlyi forradalmához, (Klárik Ferenc : Előszobázott !) vállalta a székely Nemzeti Tanács elnöki tisztjét, passzive viselkedett, a bolsevizmus alatt pedig megszökött. Érdekes, hogy az ellenzék élén olyanok viszik ellene a harcot, akik között igen sokan vannak, akik a forradalommal erélyesen szembeszállottak, nyílt homlokkal, nyílt mellel és a forradalom fegyvereitől is véreztek. Hiszen itt erkölcsi anarchia van, itt hazardőrség a kormányzat alapja, itt egy nagy hazárdőr előáll, (Ugy van ! a balfelöl.) és szemben minden igazsággal, minden erkölccsel, kezdi a maga bűneit megfordítani és ezeket a bűnöket valahogyan másokra szórni. (Ugy van ! Taps a balfelől.) Hiszen méltóztassék csak szétnézni, hogy mi van e perc történelmében is. Nemcsak egy nyílt forradalmat, egy közjogi formák közé szorított forradalmat vezet az ő hatóságaival, alattasaival szemben, a nemzet szabadsága s a törvényhozás szabadsága ellen. Látjuk, mi történik. Ugyanaz az ember, aki bennünket forradalommal vádol meg, egymás után fogadja keblére az ellenzék részéről azokat, akikre csakugyan ráillik, hogy »forradalmárok vannak«. Egymás után lépnek be a pártjába, szedegetik őket innen az ellenzékről. Nagyon szívesen adjuk őket, és véletlenül egy sincs közöttük, aki ne lett volna forradalmár. Ennyit ér a ministerelnök ur erkölcsi megitélőképessége. Ennyit ér a paktum is a szocialistákkal. De leleplezte magát ; nem kell mindezeket bizonyítékul felhozni, leleplezte magát azzal a támadással, amelyet Pallavicini Györgyön keresztül a törvényhozás szabadsága ellen intézett, melyhez fogható példa nincs a magyar parlamentarizmus történetében és más parlamentek történelmében sem, az utolsó században Nincs erre példa még a darabont korszakból sem, mert kidobálhatták ugyan a képviselőket, de akkor is a Ház ellenzése mellett s a közvélemény ellen cselekedtek nyiltan, törvénytelenül. De még a darabontok ellen való ellenállás közben formailag