Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-530

A nemzetgyűlés 530. ülése 1926. állítani, hogy a vállalatokban nincs szociális gon- I delkodás, ezt egyenesen tagadásba veszem. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Rothenstein Mór : Csak elméletben van meg !) Azért szögezem le ezt a tényt, mert végeredményben ha az ember tárgyilagosan vizsgálja meg ezt a kérdést, akkor látja, hogy bizonyos anomália is van. Épen azokra a vállalatokra nézve, amelyek a múltban is így fogták fel a szociálpolitikai követelményeket, nehezebb helyzetek fognak megszületni, szemben azokkal a vállalatokkal, amelyek a múltban nem tartották kötelességüknek azt, hogy alkalmazottaiknak nyugdíjat biztosítsanak. Ebből a szempontból kell tehát vizsgálni a kérdést és én azt az elvi álláspontot foglalom el, — mert más álláspontot nem is tudnék a magamévá tenni, — hogy igen is az alkalmazottaknak minden jogos és méltányos követelését ki kell elégíteni, de nem vagyok hajlandó semmiféle olyan követelést magamévá tenni, amely a gazdasági élet rovására menne. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Nem tudom egészen megérteni azt a felfogást, mely épen a mai nehéz gazdasági viszonyok között olyan életharcot akar folytatni a vállalatokkal szemben. Én hive vagyok a szociális gondolatnak a legteljesebb mértékben, de viszont óva kell, hogy figyelmeztessek mindenkit arra, hogy a maga felelősségérzete tudatában minden intézkedést kétszeresen kell megfontolni, különösen egy nemzetgyűlési képviselőnek, aki végeredményben a nemzet egyeteme érdekében kell hogy meghozza a maga állásfoglalását és vigyáznia kell arra, nehogy olyan intézkedések történjenek, amelyek a mai nehéz gazdasági helyzetet még inkább súlyosbítják. Tisztában vagyok azzal, hogy az infláció hatásától még mindig nem szabadultunk meg. Az, amit válságnak nevezünk, semmi egyéb, mint hogy az infláció pusztításai napról-napra mindinkább napvilágra jutnak. Még mindig csak azt látjuk, hogy vannak nagy bankok, nagy gyárak, berendezve gépekkel, de nem veszi senki észre, hogy az éltető erőben csökkenés állott elő, hogy a vállalatok nem tőkeerősek ; ezenkívül a legnagyobb hiba a forgótőke hiánya. Méltóztassanak csak legfontosabb iparágainkat venni. A sörgyárak csak koncentráció mellett tudják üzemeiket folytatni. Tessék figyelembe venni a békebeli állapotokat. Kérdem, meri-e valaki azt állítani, hogy ezek a vállalatok ma olyan teljesitőképességüek, mint voltak a békében ? Ma még egy ötödrészben sem tudják békebeli üzemüket folytatni. De méltóztassanak végignézni a gazdasági élet többi ágában is. Látjuk a malmok nehéz helyzetét, — a gazdasági élet átorganizálásának kérdésével költségvetési beszédemben tüzetesebben fogok foglalkozni — de ne méltóztassanak a mezőgazdaság terén sem látszatok után indulni, hanem objektiv tények alapján méltóztassanak levonni a következtetéseket. Ha ez a tényállás, akkor ebből a szempontból kell elbírálni a vállalatok teherbíró képességét és csak addig a határig szabad elmenni, ameddig teherbiróképességük mellett el tudnak menni, mert különben struccpolitika és hamis politika volna az, ha félrevezettetvén magukat a helytelenül értelmezett szociálpolitikától, igy hoznák meg a maguk állásfoglalását. (Helyeslés a jobboldalon.) Épen azért, mert a társadalomnak rendkívül értékes eleméről van szó, nem sajnáltam semmiféle fáradságot abban a tekintetben, hogy olyan törvényjavaslattal jöjjek a Ház elé ebben a kérdésben, amely minden tekintetben számol az összes ténykörülményekkel. Nem akarok most arra hivatkozni, hogy hány értekezletet tartottunk, hogy ideévi április hó 16-án, pénteken. 125 hoztam egy törvényjavaslatot, mely a legmesszebbmenőén honorálja a bizottságban felmerült kívánságokat ; sőt amikor már bizottságilag le volt tárgyalva a javaslat, nem resteitem felvenni a tárgyalásokat magukkal az érdekeltségekkel épen a nemzetgyűlési pártok bevonásával csak azért, hogy mindenki lássa, hogy melyek azok az objektiv kritériumok, melyek alapján a kérdést meg lehet oldani. Abban könnyű elhatározásra jutni, mert kevés olyan kérdés van, amelyet bárki is a politikai vagy társadalmi nyugtalanság felkeltésére jobban fel tudna használni, mint épen a kérdés. Ehhez nem kell tudás, ehhez csak bizonyos merészség kell. (Szomjas Gusztáv : Merészség és rosszakarat !) Olyan megoldást, amely az összes érdekeket minden oldalon 100%-ban kielégíti, senki nem tudna találni, mert ha ez volna a helyzet, akkor nem lett volna szükség arra, hogy ezzel a törvényjavaslattal a nemzetgyűlés elé jöjjünk. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon. —

Pikler Emil : A gazdaságilag gyengébb félnek kell mindig alul maradni !) Teljesen igaza van a képviselő urnák, s épen ezek a gondolatok vezettek bennünket arra, hogy mindent próbáltunk elfogadni a vállalatok terhére. Ne méltóztassanak azonban a kérdés megítélésénél, még egy szempontot szemelőtt téveszteni. Gondoljuk meg, hogy mi történt : amire szintén nincsen példa, hogy alapjában véve a vállalatokra egy reálterhet rovunk rá, amelynek jelentőségét — — merném állítani — maguk a vállalatok sem tudják egészen helyesen megítélni. Ebből a szempontból kiindulva megvan az a felfogás is, hogy nem sürgős, mert hiszen a mérlegeket enélkül is közzé lehet tenni. Nem akarok nagyon perbeszállni ezzel a kérdéssel, mert hiszen nagyon sokszor felhoztam már az ellenkező indokokat, de méltóztassanak megengedni, én igen is azt tartom, hogy épen ma van szükség arra, hogy minden vállalat teljes mértékben ismerje minden kötelezettségét, mert teljes tárgyilagosság és teljes nyugalom mellett csak akkor állíthat fel mérleget egy vállalat, ha tisztában van összes tehertételeivel is. Nem lehet azt mondani, hogy a nyugdíjterhek nem komoly terhek, ezeket lebecsülni nem lehet. Épen előttem szólott t. képviselőtársam igen helyesen rámutatott arra, hogy milyen komoly terhek ezek. De nem lehet megítélni a kérdést ugy sem, hogy nyugdíjat adok a jövedelmezőségből. Aki gazdaságilag számit, annak a másik oldalt is számitásba kell vennie, azt, hogy a jövedelmezőség milyen tőkeerőnek felel meg. Itt van azután helye a racionális itélethozásnak. Azt hiszik igen t. képviselőtársaim, akik nem osztják véleményemet, hogy a vállalatoknak mód adatik arra, hogy egy tőkét lekössenek és ezzel a titkos tartalékok képzésére nyújtunk nekik módot. Én merem állítani, hogy a vállalatok jó része külön tőkét nem fog lekötni. Csak az fog lekötni erre a célra külön tőkét, aki elég erős is ahhoz, hogy ezt megtehesse. De semmi sem lehet kívánatosabb végeredményben, hiszen az alkalmazottak legnagyobb érdeke nyugszik azon, hogy újra kiképződjenek a régi nyugdíjalapok. Az tulaj donképen a biztosíték arra nézve, hogy jövőjük minden körülmények között biztosítva van, ha független lesz nyugdíjuk a vállalattól, amire a vállalatok a múltban törekedtek és ha józanul gazdálkodnak, a jövőben is törekedniök kell. Ami azonban a titkos tartalékok kérdését illeti, kevés kérdésről van olyan rosszul informálva a mi közvéleményünk, mint a titkos tartalékok kérdéséről. Talán azért, mert a titkos szó van ott, lehetetlenül értelmezik ezt, és nem tudják megérteni, milyen titkos céljaik vannak ezeknek a titkos tartalékoknak. Ezeknek titkos céljaik nincsenek, ha NAPLÓ. SLI. 19