Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.
Ülésnapok - 1922-513
A nemzetgyűlés 513. ülése 1926. évi február hó 25-én, csütörtököt 81 pott direktíva értelmében az intézet hamis ezer frankosokat fog gyártani.« Ezek után a nagy nyilvánosságra és a nemzetgyűlés józan eszére bizom annak megállapítását, hogy ebben a vitában kinek volt igaza. (Urbanics Kálmán: Önnek nem!) Elnök: Személyes kérdésben Rubinek István képviselő ur kivan szólani. Rubinek István: T. Nemzetgyűlés! Előadmányom során, amikor éppen arról a kérdésről beszéltem, vájjon Hajts és Kurtz, a Térképészeti Intézet vezetői, kaptak-e felettes hatóságaiktól utasítást a pénzgyártással kapcsolatban, vagy sem, akkor az igen t. képviselő ur, — akiről csak most tudom, hogy ő szólt közbe — azt a közbeszólást tette, hogy a feljebbvalóiktól történt utasítás alapján cselekedtek. Én erre azt mondottam, hogy ez tudatos ferdítés, — vagy éhez hasonlót mondtam. Ezt most is fentartom. A t. képviselő ur itt felolvasott egy vallomást, amely vallomást én ismertettem előadmányomban és amelyben hivatkoztam arra, hogy Kurtz Sándor hallomásból Hajts előadásából következtette azt, hogy itt felsőbb utasítás volt. De egyúttal hozzáfűztem és megmagyaráztam azt, hogy miből következtethette, hogy felsőbb utositás van. mire értelmezhette és mi lehetett az értelme annak a bizonyos felsőbb utasításnak. Megmagyaráztam, hogy Windischgraetz és Nádosy kezdettől fogva ugy tüntették fel az egész akciót, mintha annak hivatalos színezete lenne, Megállapítottam előadmányomban, hogy erre Nádosy személye volt alkalmas, az ő hivatali állása, amelyet betöltött s amelyet az akció fedezésére felajánlott. Megállapítható abból az előadmányból, amelynek egy kiszakított részét a t. képviselő ur idézte, hogy egyetlenegy tényállítás arra vonatkozólag el nem hangzott, miszerint felsőbb utasítás alapján cselekedtek volna, de még arra vonatkozólag sem, hogy a felsőbb hatóságnak erről tudomása lett volna. Ellenkezőleg ugy Ha.its, mint Gerő és Kurtz, akinek szavait idéztem, sőt Nádosy is kijelentették, hogy a felsőbb hatóságnak, jelen esetben tehát a kormánynak, tudomása erről az akcióról nem volt. (Rassay Károly: Windischgraetz nem jelentette ki!) Épen csak ennek az egyetlen vallomásnak — mely hallomás alapján hivatkozik a felsőbb utasításra — tudatos elferdítésével lehet csak azt állítani, hogy tényleg meg is történt ez a felsőbb utasitás. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Bodó János jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a felolvasott jegyzőkönyv elleni (Nincs!) Ha nincs, azt hitelesítettnek jelentem ki s az ülést bezá(Az ülés végződik d. u. 2 óra 25 vérekor.) Hitelesítették : Héjj Imre s. h. Éhn Kálmán s. h naplóhiráló-bizottsági tagok.