Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.
Ülésnapok - 1922-512
A nemzetgyűlés 512. ülése 1926. vény prelimináréja szerint 100 millió deficitnek lett volna szabad lenni, tehát ha 100 millió^ deficittel zárult volna az államháztartás 1925. július 1-én, akkor sem következett volna még be az, hogy veszedelmesnek nyilváníthassák a helyzetet, mert hiszen maga a szanálási törvény már 100 millió deficittel számol, ahelyett azonban, hogy 100 millió deficit lett volna az év végén, volt 160 millió bevételi többlet, illetve 60 millió aranykorona effektiv bevételi többlet és a 100 millió deficit is eltűnt, tehát ez jelent 160 millió aranykorona olyan adóösszeget, amelyet az államkincstár az adózóktól szükség nélkül és előirányzat ellenére egyszerűen kiszipolyozott. Ez az öszszeg 2 billió és 200 milliárdot tesz ki- Mondjuk azonban, hogy talán igy volt ez 1924—25-ben, de talán rosszabb a helyzet 1925. és 26-ra, s talán ez feljogosítja a minister urat ilyen rendeletek kibocsátására. Kénytelen vagyok azonban konstatálni, hogy a Smith-féle 20-ik jelentés, tehát a Nemzetek Szövetsége Tanácsa magyarországi főbiztosának hivatalos jelentése, amelyről nem tételezhetjük fel, hogy a valóságnak meg nem felelő adatokat közöl, megállapítja a következőket : az 1925—26. költségvetési, tehát a folyó költségvetési év első félévében az előirányzaton túlmenő bevételi többlete az államnak 57"40 millió aranykorona, vagyis 837 milliárd papírkorona. Itt tehát a kormány hivatalos adataival konstatálhatjuk, hogy az az előfeltétel, amely megadta volna neki a jogot, hogy ilyen rendeleteket bocsáthasson ki, amely a törvényeket veszélyeztesse, abszulute hiányzik Az államháztartás egyensúlya nemcsak hogy biztositva van, hanem olyan összegű milliárdokkal aktiv, hogy mondom, maga ez a tény már megdöbbentő akkor, amikor viszont az egyes gazdasági egyedeknek legteljesebb lerongyolódását j észlelhetjük az egész országban, akár az iparról, akár a kereskedelemről, akár pedig a mezőgazdaságról legyen szó. Ezzel a pár rövid, törvényből kivett idézettel volt szerencsém a nemzetgyűlés előtt igazolni, hogy ilyen rendeletek kibocsátására az államnak semmiféle jogcíme és alapja nincs, ennélfogva mindazok az adók, amelyek ilyen rendelkezések alapján kibocsáttattak, az állampolgárokra kötelezők nem lehetnek, a kormány eljárása egyenesen törvénytelen, a mód pedig, ahogyan csinálja, titkos rendeletekkel bureauk homályában : ez nem nevezhető máskép, mint egy ellenőrizhetetlen és felelőtlen bürokrácia titkos atrocizmusának. (Ugy van ! a baloldalon.) Ez ellen a magam részéről a legnagyobb tisztelettel, de egyúttal a legnagyobb határozottsággal kell tiltakoznom és ennek folytán azt a kérdést — az egyiket ugyan közben már elejtettem, mert rájöttem az intézkedés forrására — kell intéznem a minister úrhoz : van-e tudomása arról, hogy a törvényben megállapított 25% helyett 29 és V4 0 /o-ot vetnek ki és igy hajtják be Magyarországon a földadót, és ha van tudomása, miután ez a rendelkezés abszolúte törvénytelen, semmi néven nevezendő törvényünk által alá nem támasztható, semmi más, mint egy diktatórikus, törvényelles eljárás : hajlandó-e ezt a minister ur azonnal megszüntetni és a vonatkozó törvénytelen rendeleteket visszavonni ? (Helyeslés a baloldalon.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a pénzügy minister urnák. Következik Gaal Gaston képviselő ur második interpellációja. Kérem az interpelláció felolvasását. Petrovics György jegyző (olvassa) : »Interpelláció a pénzügyminister úrhoz. 1. Van-e tudomása arról, hogy a falusi lakosságnak saját maga által lakott házai adóját a évi február hó 24-én, szerdán. 51 múlt évihez képest 200—300%-kal s a békebelihez képest 600%-kal emelték ? 2. Micsoda titkos rendelkezések alapján történnek ezek az emelések 1 3. Hajlandó-e haladéktalanul intézkedni, hogy amikor a városi lakosság békebeli házadójának csupán 42%-át, tehát nem is a felét fizeti, a falusi házbirtokosok adója is méltányos és elviselhető kulcs szerint állapíttassák meg !« Elnök: Gaal Gaston képviselő urat illeti a szó ! Gaal Gaston: T. Nemzetgyűlés ! Mindenekelőtt bocsánatot kell kérnem a t. Nemzetgyűléstől, hogy az adóügyben előadott két interpellációmat szét kellett választanom. Ezt nem azért tettem, hogy ezzel nekem kétszer nyíljék felszólalásra alkalom, hanem kizárólag az vezetett, hogy az előző adókivetés törvénytelen volt, tehát az ellen egészen más alapon kellett érvelnem, ez a mostani pedig törvényes ugyan, de igazságtalan és elviselhetetlen. Azt méltóztatnak tudni, hogy annak idején, amikor a házadóról szóló törvényt tárgyaltuk, amelynek az volt a következménye, hogy a vidék házadózását, amely azelőtt túlnyomó részben házosztályadó alapján történt, az adózásnak ezt a rendszerét megszüntették, megszüntették részben azért is, mert igazságtalanságok fejlődtek ki belőle, mert a házosztályadónak az volt a természete, hogy a házak lakrészenként adóztattak meg, úgyhogy egy lakrészt fizetett le a legszegényebb közönséges kis parasztviskó is, viszont 25 vagy 30 lakrészt fizetett a legfényesebben berendezett palota; a házosztály adónak kulcsa egy és ugyanaz volt, tekintet nélkül arra, hogy a paloták lakbéregyenértéke mégis csak egy kicsit más szobánként és helyiségenként, mint a falusi parasztviskóké. Itt elismerem magam is, hogy a régi házosztályadórendszeren bizonyos irányban változtatni kellett, hogy azután az az irány, amelyet annak idején a törvény magáévá tett, amikor a vidékre is behozta az általános házbéradót helyes volt-e, annak vitatásába most belemenni nem akarok. Csak egyre kivánom emlékeztetni a t. Nemzetgyűlést, hogy annak idejében ebben a kérdésben nagy harcaink voltak az akkori pénzügyminister úrral (Östör József : Wekerlével !) Nem, Kállayval és végül is megegyezéses alapon fogadta el csak a többségi párt is a házbéradónak az egész országra való generális bevezetését, azután, hogy az akkori minister ur ígéretet tett, hogy a falusi házak házbéregyenértékét, azokét a házakét, amelyeket a tulajdonosok maguk laknak, bizonyos mérsékelt emeléssel országosan fogja megállapítani. Méltóztatnak talán visszaemlékezni arra, hogy ez az igéret akkor engem nem nyugtatott meg, aminek akkor élőszóval kifejezést is adtam akként, hogy egy ministeri igéret talán köti azt a ministert, aki azt tette, a ministerek azonban hirtelen elmehetnek — tudjuk, hogy a ministeri állás olyan, mint ősszel a falevél : hull, hull, sokszor igen gyorsan hull — jönnek egymásután a ministerek s az előző minister kijelentése abszolúte semmiféle joghatállyal nem bir s a másik minister azután ugy intézkedik, ahogyan neki jól esik. Az én aggodalmam, melyet akkor kifejtettem, tökéletesen bevált : azóta uj ministert kaptunk, az uj minister azóta ezzel a bizonyos rendelkezési joggal többizben is élt és hogy ez a többizben való élés a gyakorlatban hogy fest, erre nézve legyen szabad a következő adatokat felolvasnom. Megjegyzem, hogy ezeket az adatokat községemnek adófőkönvvéből írtam ki s igy azok teljes hitelességéért abszolúte egyéni tisztességemmel állok jót. 1920 ban — méltóztassék az évekre is jól
