Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-522

À nemzetgyűlés 522. ülése 1926. évi március hó 20-án, szombaton. 417 Itt csak utalok á régi inflációs időkre, amikor minden olcsó hitelt ezek a koncentrációk kaptak. Utalok a Bacher-ügyre, ami már az inflációs idő után történt, amikor olyan óriási összegeket kapott az egyik vállalat, hogy ebből jóformán országot lehetne alapitani. Kijátsszák a fogyasztást és azt drágáibbá teszik. Csak össze kell hasonlítani a huzaárakat a lisztárakkal, hogy megállapíthassuk, hogy ezek a koncentrációk, — sem a bankok, sem a kartellek — semmi irányban sem szolgálják a gazdasági élet egészséges fejlődését. Ezenkívül elnyelik á kisebb termelőket, a kisipart és kiskereskedelmet, a középipart és középkereskedelmet. A keresztény gazdaságii vállalkozást még nagyobb erővel igyekeznek a maguk túlhatalmával leigázni, a maguk tárcájában koncentrálni, vagy pedig megsemmisíteni. Ez az uj anyagbeszerző-koncentráció meggyőződésem szerint annak a bankkapitalizmusnak, aniely itt ringet alkot, a keresztény magyar önálló gazdasági élet leágazására, a nagybankok és kartellek mellett a harmadik tagja volna. Az a meggyőződésem, hogy az anyagbeszerző-központ míág jó, megbízható kezekben sem tudná azt a célt elérni, amelyet tervezői, esetleg jóhiszemű tervezői elébe kitűztek. (Lendvai István: Ugy van!) Mert ha nagyban akar a központ bevásárolni, hova fordulhat, mint csak a nagy forrásokhoz. Mit jelentenek a nagy anyagforrások'? Azok jelentik a bankipart, jelentik a bányákat. A bankipar és a bányák jelentik a zsidó 'kapitalizmust és jelentik a magyar kiskereskedelemnek, kisiparnak, középkereskedelemnek és középiparnak kizárását. (Lendvai István: Becsületes magyar emberek tömegének kizárását!) De ezenkivül meggyőződésem szerint a megtakarítás is csak papiron volna, mert ha a nagyban való beszerzés bizonyos^ megtakarítást jelentene is. ezt elnyelné, sőt túlszárnyalná a nagy adminisztráció, mert hiszen nagy adminisztráció nélkül egy ilyen központot felépíteni nem lehet. Nagy anyagpoesékoláissal is járna ez (Zsirkay János: Szterényi hatvanmilliós havi fizetést kapna! — Lendvai István: Szerencsés csillag alatt született az a Stern!). Meggyőződésem szerint minden hivatal — és ezt tapasztalatból mondom, — ha egy hivatal nem közvetlenül szerzi be a maga anyagait, eaészen bizonyosan többet fog f kérni, mint amennvire szüksége van és a vége az volna, hoarv óriási raktárak halmozódnának fel a hivatalokban, ahelyett, hogy simulna a szükségletekhez a fogyasztás. Szerintem azok, akik tervezték ezt az anyagbeszerző központot, nem gondolták azt egészen a végig. Vegyük csak példaképen a szenet, bár a szénnél valamivel kedvezőbb a helyzet, mert hiszen van egy elosztó központ, amelyre rá lehetne bízni és tudomásom szerint erre is akarja bizni a pénzüffvi kormányzat a szénanyagbeszerzést és a szétosztást és ez a Máv. A Máv.-nak megvannak a maga raktárai és csuzdái. (Homonnay Tivadar: A Máv. sem vállalhatja.) De még ha vállalja is. még ha bányáktól szerzi is a szenet, végeredményében azt, amit ma a szétosztásért, fuvarozásért a kereskedő kap, a Máv. kell hogv megkapja. Itt tehát a kereskedőt helyettesíti a Máv. és még talán ez olyan megoldás volna a Máv. mai konstrukciójánál és vezetésénél fogva, amely ellen elvi kifogásunk talán kevesebb lehetne, mint más anyagbeszerző ellen. De olcsóbb semmiesetre sem volna ez sem, mert akkor a Máv.-nek kellene a szétosztása költségeket megfizetnie. Vegyük a papirost. Magyarországon papiNAPLÓ. XL. ros nincs. Az osztrák és német papir kartellben van és Magyarország a Hartmann-konszern-nek van kiutalva, csak a Hartmann-konszerntől tudnánk a papirost beszerezni. De hol tudnánk ezt az egész óriási papirszükségletet felhalmozni? Vagy az állani volna kénytelen óriási raktárakat épiteni és felszerelni, ami megint óriási apparátust és költséget vonna maga után vagy pedig egy vagy több nagykereskedőt kellene megbizni ennek a kérdésnek lebonyolításával, ami megint a zsidó nagykereskedelem és bankokrácia erejét növelné, (Lendvai István: Steinmetz áttérne az építésről a papir raktárra! A Láb-át odafenné!) nem beszélve arról, hogy a Hartmann-konszernnek magyarországi képviselője: Szterényi József. (Lendvai István: Megvan az összefüggés, persze! Ez azért van, mert ő csak papiron keresztény!) Ezenkivül egy ilyen óriási központ, mint a háború után, bizonyára most is uj lehetőségeket nyújtana a panamára. Ezt ki kell nyíltan mondanom, mert senkinek sem szabad behunyni szemét a valósággal szemben. A közerkölcsök leromlottak, olyan borzalmas mértékben, ahogy arról nekünk még csak a háború alatt sem volt fogalmunk. Ha tehát ezt a központot a kormány mégis minden áron meg akarná valósítani, akkor elsősorban és mindenekfelett azt kellene követelnünk, hogy olyan férfiak kezébe jusson a vezetés, akiknek erkölcsi presztízse a legtisztábban áll az ország előtt és akik iránt szembehunyva, mindenki bizalommal van s akiknek munkássága ellen a legkisebb kifogást sem tudja senki sem emelni, még álmában sem. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt. Bajcsy-Zsilinszky Endre: Kérem beszédidőmnek húsz perccel való meghosszabbítását! Elnök: Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltóztatnak-e hozzájárulni ahhoz, hogy a képviselő ur beszédideje húsz perccel meghosszabbittassék? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik hozzájárulnak a beszédidő húsz perccel való meghosszabbításához, méltóztassanak felállani! (Megtörténik.) Többség. A Ház az engedélyt megadta. Bajcsy-Zsilinszky Endre: Gyakorlati példát is tudok felhozni arra, hogy ezek az anyagbeszerzési koncentrációk — nem a háborús, hanem a háború utáni időkből — ssmmi jóval nem kecsegtetnek. A kultuszministeriumnak három esztendőn keresztül volt egy ilyen apparátusa. A ministerium maga szerezte be és osztotta szét a szenet és a fát. Méltóztassanak érdeklődni a budapesti állami iskoláknál, hogy három esztendőn keresztül fáztak az iskolákban a gyérmekeku Olyan gyalázatos szenet kaptak, hogy egyes iskolák kénytelenek voltak kiszórni az udvarra a fűtésre szánt szénanyagot. A kultuszministerium példája illusztrálja legjobban, — pedig csak egyetlen ministeriumnak volt ilyetn anyagbeszerzési koncentrációja — hogy semmi jót sem várhatunk a nagy központi anyagbeszerzéstől. Azt nem kell mondanom, hogy egy ilyen központi anyagbeszerzés épen azt az ipart és a kereskedelmet hozná sokkal súlyosabb helyzetbe, mint amilyenben ma van, amely a legtöbb gondot kell! hogy okozza a magyar gazdasági élet hivatott, vezetőinek és amelyben utolsó maradványul maradt me® a keresztény magyar gazdasági élet ötajállósága, önálló iniciativája: tönkretenné a kisipart, kistkerieekedelmet, a középipart és a középkereskedelmet. 59