Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-519

^4 nemzetgyűlés 519. ülése 1926, amint hallom, a vádtanács a mai napon mégis szüntette ellene az eljárást. Ezek az esetek nagyon alkalmasak arra, hogy a közönségben a tisztelt táloldalról anynyiszor hangoztatott maradék nélküli felderítést szolgálják. Végig lehetne itt tovább menni például Baross Gábor szerepén. Ha semmi nem bizonyltja azt, hogy az egész dolognak, ha nem akarom azt mondani, egész hivatalos, de félhivatalos jellege volt, bizonyltja Baross Gábor szerepe, aki az állam egy előkelő pénzintézetében volt benne és mint ilyen, résztvett ebben a dologban; tudott róla, s csak amikor kissé nem ugy ment a dolog, ahogy ő azt gondolta, akkor igyekezett ennek a dolognak ódiumától szabadulni. Emlékeztetni kívánom a t. Nemzetgyűlést arra, hogy amikor Albrecht főherceget megtették a Tesz. 'kormányzóelnöikévé, akkor Baross Gábor igen elégikus hangon tartott beszédet mondott, amelyben már előre vetették árnyékukat azok az események, amelyek később bekövetkeztek. Mindent egybevéve, h politikai felelősség kérdését kutatjuk, akkor kétségtelenül meg lehet állapitani ezekből a mellékkörülményekből és ezekből a ténykörülményekből, hogy igenis a kormány nagymértékben felelős azokért a dolgokért, amelyek a frankhamisítással kapcsolatban történtek. Legyen szabad még egy dolgot felemlítenem, amely jellemzi ezt az egész kormányzati rendszert, és amelyet ha nem is ismernek el a minister urak, de ugy burkoltan velünk, szegény misera pieps bontrib tiens-sel el akarnak hitetni. Nevezetesen a kurzus virágzásának korában az egyik ministerhez, történetesen a belügyministerhez elmentem — akkor még nem volt országos főkapitány — és panaszt tettem nála, egyes közigazgatási tisztviselők eljárása ellen. A minister, aki véletlenül kisgazdapárti minister volt, nagyon figyelmesen hallgatott meg engem — nem kell szégyelniök, Ferdinandy volt, az önök pártjához tartozott — és amikor elmondottam .neki az esetet és kértem az orvoslást, összecsapta kezeit és azt mondotta: Fiam, mit tegyek, én a szomszéd szobában nem parancsolok. Amikor a frankhamisítás kipattant és a frankhamisítás nyomán a minister urak védekezését végighallgattam, önkéntelenül eszembe ötlött az, hogy vagy tudtak ezek az urak arról, hogy itt mi történt és nem tettek ellene semmit, vagy nediff ugy jártak, mint Ferdinandy, hogy tudtak róla, de nem mertek ellene tenni semmit, nem tehettek ellene semmit, mert hiszen a szomszéd szobában már nem ők parancsoltak. Bárhogyan is áll a dolog, azt kell mondanom, ha tudtak ezek az urak arról, hogy mi történt — s azok a dolgok, amelyeket én itt voltam bátor felemlíteni, azt bizonyítják, hogy tudták róla. mert a kifeilett spicli-rendszer mellett lehetetlen nem' tudni arról, hogy itt mi történt — és nem tettek ellene semmit, ha tűrték hallgatagon, ha — hogy Friedrich István kifejezésével éljek — félhivatalosan megtűrték, akkor annál inkább kötelessége lett volna a kormánynak az első momentumban lemondani és átadni a helyét olyan kormánynak, amelynek tagjai ebben az üeyben nincsenek érdekelve és amely a közönség hite szerint sokkal elfogulatlanabb volt és sokkal kiméletlenebbül, sokkal kevesebb folttal kivizsgálhatta volna és vitethette volna ítéletig ezt a frankhamisitási ügyet. évi -március hó 17-én, szerdán. 279 Ha pedig nem tudtak róla, azért, mert hiányosak voltak az értesüléseik, akkor meg azért érheti őket gáncs, hogy megtörténhetik Magyarországon, e mellett a fejlett spicli-rendszer mellett, e mellett a fejlett organizáció mellett az, hogy az ország felelős ministerelnöke, felelős belügyministere nem tud arról, ami a szomszéd szobában történik. Akár a pozitívumot nézem, akár a negatívumot, mindenképen meg kell állapitanom azt, hogy a kormány igenis felelős azokért a dolgokért, amik itt előfordultak. ., Engedjék meg, hcg*y még egy pár dologra én is reflektáljak, amelyet délelőtt Fráter igen t. képviselőtársam elmondott. Az egyik az, hogy nincs olyan kormány, amely minden tisztviselőjéért felelősséget vállalhatna. Ugy tudom, hogy isem a parlamenti vizsgálóbizottság, sem az ellenzék nem áll azon az állásponton, hogy azt követelné a kormánytól, hogy minden tisztviselőért felelősséget vállaljon. De az általánosságban tartott szabályok alól mégis csak vannak kivételek mert ha Fekete Sándor napidíjasért nem is kell a kormánynak felelősséget vállalnia, de olyan közjogi funkciót végző tisztviselőért, mint az országos főkapitány, végre mégis csak vállalnia kel] a felelősséget. Nem lehet a felelősség kérdését azzal elhárítani, hogy gyömre voltam, elnéző voltam. Itt nem számfeletti napidíjas gyakornokokról volt szó, hanem az. ország közbiztonság-ának fejéről, élet-halál uráról, olyan emberről, aki a ministerét messze túlhaladó hatalommal rendelkezett, (Kabók Lajos: Ö dirigálta a ministert is!) aki de facto Magyarország közbékéje és közrendje felett őrködött. Ez végtére mégsem napidíjas, hanem mégis csak kell a felelősséget vállalnia érte a kormánynak. Ha megnézzük azokat a szereplőket, akik a Térképészeti Intézetből kapcsolódtak be'e ebbe a frankhamisitási ügybe, látjuk, hogy ott tábornokok vannak benne, magasrangu katonai tisztviselők. Ezek az urak nem függtek az országos főkapitánytól nem voltak az ő alárendeltjei. Sem nem nevezte ki őket, sem nem ellenőrizte őket. sem nem bírt arra befolyással, hogy hivatalos állásukban előremenjenek vagy visszamaradjanak. Az országos főkapitánynak ezekre az urakra semmiféle hivatalos ingerenciája nem volt. Ezeknek az uraknak igen jól fizetett, kényelmes állásuk volt. Méltóztatik elhinni, hogy egy országos főkapitány, aki nem rendelkezik ezekkel az urakkal, aki nem hivatalfőniöke ezeknek az uraknak, akihez sem fegyelmiké g, sem egyébként nem tartoztak ezek az urak, egyszerűen, tisztán hazafias felbuzdulásra való hivatkozással rá tudta venni ezeket az urakat arra, hogy bankót hamisítsanak, (Szomjas Gusztáv: Megtévesztették őket!) hogy félrevezessék a kormáinyzatoí, a pénzügyministerium illetékes osztályát! Velünk akarják elhitetni azt, olyan naiv, egyszerű embereknek tartanak bennünkíet, hogy mi elhisszük, hogy egy országos főkapitány magasrangu katonai tisztviselőket tisztán csak hazafias felbuzdulásra való hivatkozással rá tudott ve nini arra, hogy a legförtelmesebb bűnt kövessék el az ország ellen, idegen állam pénzét hamisítsák f Ha ezek az urak nem * tudták volna azt, hogy e mögött az országos főkapitány mögött, e mögött a csélcsap gondolkozású, neuraszténiás és egyáltalán korlátolt agyú herceg Windischgraetz mögött hatalom, reális hatalom áll, akkor akármilyen szép fuvolahangon beszélhetett volna az országos főkapitáíny, soha bankóhamisitásra nem vállalkoztak volna. (Ugy van! Ugy van! a szêïsobaloldalon.) Nem 40,