Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-519

264 A nemzetgyűlés 519. ülése 1926. egy közege, hogy nála egész bőrönd hamis bankót találnak, a ministerelnök ur„ mielőtt ez a dolog- teljesen tisztázva lenne, el tud menni vadászni, ezt a legnagyobb jóhiszeműség mellett sem tudom megérteni és megmagyarázni«. Csak ezt az egy tényt akarom kiemelni az egészből. A többi per longum et latum megtárgyaltatok, nem is olyan fontos dolog, nincs is beigazolva. Ez az egy tény az, amely annyira kiált, hogy ezt lehetetlen meg nem hallani. Az az impresszióm ebből kifolyólag is és a Nádosyval folytatott diskurzusok és kapacitálások után, hogy Nádosyt csak akkor tartóztatták le, amikor Nádosy abba beleegyezett. Ezeknek előrebocsátása után a t. szélsőbaloldali ellenzéki társaimhoz is van egy megjegyzésem, még pedig az, hogy nagyon helyesen cselekszenek, ha a bűnügyet magát teljes mértékben tisztázni akarják. Azt hiszem, ezt mindnyájan akarjuk. Nagyon vigyázni kell azonban arra, hogy a kellő keretek között maradjunk megi akkor is, amikor ennek az ügynek kitisztázását követeljük. (Saly Endre: Miért nem vigyáz erre a ministerelnök? — Sütő József: Meg az egész kormány!) Gróf Sigray Antal képviselőtársunk nagyon helyesen rámutatott arra, — én magam is osztozom ebben a véleményben — hogy ha a ministerelnök ur mindjárt az eset kipattanása után idejött volna és akkor mondta volna: én is ember vagyok, tévedtem, egészen másképen ment volna a dolog. Magam is meg vagyok győződve arról, hogy ebben az esetben nem mérgesedett volna el anynyira az ügy. Csak arra bátorkodom kérni az igen t. «zélsőbaloldalt, hogy vigyázzunk, ne vigyük át az ügyet olyan térre, amelyen a politikai felelősségen túlmenően tényleg az a veszély fenyeget, hogy abból az országra kár háramlik. Értem ezt különösen a szokolhamisitás bűnügyének felbolygatására, (Malasits Géza: Nem mi kezdtük el. Friedrieh kezdte!) amelyért pedig nem is ez a kormány lehet felelős, mert hiszen — ha jól tudom — amikor ez a bizonyos ominózus szokolhamisitás kezdődött, nem is a Bethlen-kormány volt azon a helyen. Ez a kérdés, a szoteolhamisitás kérdése tehát nincs is tulajdonképen a ma felállitott kérdéssel, — a Bethlenkormány politikai felelősségének kérdésével összekapcsolva és már látjuk is a szomorú következményeket. Látjuk azt, hogy Csehország — amint az ujságközlemények mondják — jogot követel magának, hogy ide küldje megbizottját, hogy itt nyomozni segítsen a szokolügyben. Nagyon vigyázzunk tehát arra, hogy a helyes álláspontot el ne hagyjuk és olyan vágányra ne vigyük a dolgot, amelyen már az országnak is kára lehet. Ismételten hangsúlyozom, hogy a most előttünk fekvő többségi és kisebbségi jelentés szerény véleményem szerint nem elegendő arra, hogy belőle végleges konzekvenciákat vonjunk le a kormány politikai felelőssége dolgában. Sejtésekre, következtetésekre építhetünk, — azok ugyan nagyon súlyosak, egyre magam is rámutattam — de igazat kell adnom Farkas Tibor t. képviselőtársamnak, aki a maga különvéleményében azt mondja: ha azt akarja a nemzetgyűlés, az ország, hogy az a kiküldött parlamenti bizottság teljesen tiszta képet alkosson, tessék azt felruházni azokkal az eszközökkel, amelyek ehhez szükségesek, (Szomjas Gusztáv: Hozzunk külön törvényt nekil) különösképen most, amikor teljesen uj momentumok merültek fel az újra meginditott pót- és másoduótvizsgálat kapcsán. Én tehát nein vagyok hajlandó és nem tudok nyugodt lelkiismerettel évi március hó 17-én, szerdán. végleges konzekvenciákat levonni ebben a kérdésben és ebből kifolyólag sem a többségi, sem a kisebbségi véleményhez, hanem Farkas Tibor képviselőtársam külön véleményéhez járulok hozzá. Elnök: Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Fráter Pál! Fráter Pál: T. Nemzetgyűlés! Sajnálatomra nem tehetek eleget annak a parlamenti szokásnak, hogy előttem szóló képviselőtársaim szavaira reflektáljak, mert akkor az ügy érdemébe kellene belemennem. Ne méltóztassék tehát kicsinylésnek venni, hogy eltérek etttől a szokástól és saját magam eszmemenetét kivánorn ebben az ügyben érvényesíteni. Tulajdonképen teljesen érzésem ellenére szólalok fel, mert meggyőződésem, hogy ennek a szerencsétlen és szégyenletes frankügynek folytonos nyújtása, folytonos nyilvános tárgyalása az ország erkölcsi érdekének hasznára nem válhat. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) A magam személyére nézve a nonum prematur in annum elvéhez ragaszkodom és a parlamenti tárgyalásokban a hosszú, nagy és sok szónoklatnak sohasem voltam hive. De végül álláspontom helyességét abban az irányban, hogy a sok szónoklat ennek az ügynek nem használ, igazolj halálos unalom, amely ebben a teremben terpeszkedik, (Szomjas Gusztáv: Meg az országban is!) amely — jól mondja Szomjas képviselő ur — az országban is ezt az ügyet kiséri, és ennek az ügynek a politikai szintérről való sürgős és mielőbbi kiküszöbölését teszi kötelességünkké. (Pikler Emil: Likvidálni kell minden vonatkozásában!) Mi itt hetek óta birósági jogköröket uzuroálunk, folytonosan összekeverjük a jogi hatásköröket, ugy beszélünk itt jobbról és balról, mint vádlók és védők, csak épen nincs a középen az a biróság, amely ezeket a jobbról és balról elhangzó vádló és védő szavakat tudomásul vegye és aszerint intézkedjék és Ítélkezzék. Szerintem a politikai felelősség kérdésében nem a bűnvádi perrendtartásnak ez a vádelvi nyilvánossága az a bázis, amelyen haladnunk kell. Nekünk erkölcsi mélységeket és erkölcsi magaslatokat kell kutatnunk abban a kérdésben, hogy a kormányzat azokban a nehéz órákban, amikor ez a frankügy kipattant, a saját maga hatósági körében megtette-e azokat az intézkedéseket vagy megtehette-e azokat az intézkedéseket, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) amelyek az ország köznyugalma és az ország becsülete érdekében szükségesek és célszerűek voltak! (Saly Endre: Ha nem tehette meg, ne maradjon a helyén!) Nekünk erkölcsi mélységekbe kell leszállnunk annak megítélésére, vájjon Magyarországnak immár hatodik éve kormányelnöke, gróf Bethlen István csakugyan azon az erkölcsi magaslaton áll-e, amely őt méltóvá teszi egy ország bizalmára és képviseletére. (Klárik Ferne: Nem!) -De hogy itt akár a töhbségi, akár a ^kisebibsési jelentésnek egyes adatain lovagoljunk, ezeket az adatokat jobbról és balról kiszínezzük, jobbról és balról tendenciózusan beállítsuk, ennek a kormányzatnak hasznára vagy kárára érvényesítsük, ennek a szócsatának, amely itt hetek óta tart, szerintem semmiféle értelme nincs. Azért azt a tiszteletteljes és komoly kérelmet intézem az igazságügyminister úrhoz, hogy hivatalos hatáskörében, a budapesti jkir. büntető törvényszék elnökével egyetértően minden eszközt ragadjon meg arra, hogy a frankügyben sürgősen és mielőbb, bírói eljárás folytán és után, ítélet hozassék és az ítélet befussa a fel-