Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-518

232 A nemzetgyűlés 518. ülése 1926. évi március hó 16-án, kedden. tak a döntők!) Nem figyelt ide t. képviselőtársam, hogy mit akarok mondani. A parlamenti vizsgálóbizottság bölcsességének tuldható be, mondom, az, hogy a parlamenti vizsgálóbizottság ezekre az elkülönített hatáskörökre vigyázott és nem következett be az, amitől bizony egyeseik és bevallom, magam is féltem, hogy itt a különböző hatáskörök, a törvényhozási és bírói hatáskör össze fognak zavartatni. Vissza kell térnem arra, hogy a parlamenti vizsgáló-bizottság kiküldése eredetileg egészen más elgondolások között történt, mint ahogyan azután a parlamenti vizsgáló-bizottság az ő működését felvette és folytatta. Nevezetesen a parlamenti vizsgáló-bizottság kiküldése tulajdonképen a január 19-iki ülésből keletkezett. Emlékezzünk vissza az akkori eseményekre, hogy milyen kavarodás volt a tényállás tekintetében, valahogyan sötétben volt nemcsak az egész ország, de a törvényhozás is és azt hiszem, a kormány is. A tények ismerete nem volt mez, és nem volt meg természetszerűleg az ellenzék réezéről sem, hiszen ha nézzük az akkori parlamenti naplót, akkor az egész parlamenti vizsgáló-bizottság nem annyira a kormány felelősségének kérdése szempontjából volt kívánatos az ellenzék részéről, hanem tulajdonképen vizsgálni akarta azt a hátteret, amely kapcsolatba hozható a frankhamisítás bűnügyével. Bátor vagyok még egyszer felhívni a t. Nemzetgyűlés szíves figyelmét arra. hogy emlékezzünk vissza az akkori kósza hirekre, lehetetlen pletykákra, suttogásokra és gyanusitásokra. Hiszen akkor olyan idő volt, hogy aki a közéletben szerepeit, senki sem volt mentes galmaktól (Ugy van! jobbfelől.) mindenki gyanús volt, hiszen emlékezzünk csak vissza és olvassuk el még egyszer Sauer wein urnák a Matin ban megjelent nyilatkozatait, amelyeket, azt hiszem, ma Sauerwein sem tartana fenn s amelyeket, azt hiszem, hogy ő, mint régi ujságiró, a maga részéről szintén szegyei, szégyenli azokat a kommünikéket és hírlapi közleményeket, amelyeket Magyarország megrága lm ázása és meggyanusitása szempontjából jónak látott kibocsátani T. Nemzetgyűlés! Sajnos — gyakran kénytelen vagyok azt mondani, hogy sajnos — anynyira objektiv vagyok, hogy azokkal szemben sem tudok az igazsáígtól eltérni, akiket magammal szemben akármilyen szempontból — akár egyéni, akár politikai szempontból — ellenfélnek tekintek. Épen^ azért fokozottabb mértékben veszem rossz néven azt, ha valaki valótlanságokat ír vagy jelent ki sajtóközlemény formájában vagy más módion, főleg akkor, ha ezekről a valótlanságokról meggyőződni módjában lett volna, de ezt elmulasztja és továbbra is fentartja ezeket a kijelentéseket (Lendvai István: A zsidó sohasem győződik meg arról, hogy hazudik, mert úgyis tudja előre, hogy hazudik! — Derültség jobbfelől.) Én már voltam bátor említeni, hogy a frankbizottság megalakulásakor és annak öszszeülésekor tájékozatlanságban voltunk és eredetileg azt a háttért kerestük volna, azokat a szálakat, azokat a vonatkozásokat, azokat a harmadik személyeket kerestük, akik a nyilvánosságban nem voltak benn. nevük a nyilvánosság szájából nem hangzott el. hanem ' csak suttogásokban jelentkeztek. (Esztergálvos János: Nem ismeri a háttért! — Zaj a balközénen.) Bevallom, hogy mi ellenzéki tagtársainkkal szemben valahogy ugy voltunk, hogy azt reméltük, hogy tőlük kapunk anyagot, hogy ők valahogy több anyagnak, több ténynek birtokában vannak és reméltük azt, hogy ennek folytán az ő közreműködésük fog segíteni a tekintetben, hogy a tényállás kellőképen felderittessék. Ezzel szemben meg kell állapitanunk azt, hogy igenis, a parlamenti vizsgálóbizottságnak a kormánj^párthoz tartozó tagjai voltak azok, akik elsősorban jöttek azokkal az indítványokkal, amelyek az igazság felderítését célozták és eredményezték. (Ugy van! jobbfelől.) Ök prezentálták tulajdonképen azokat az adatokat, amelyekből azután leszürődhetett a tényállás és ennek alapján ez a bizottsági jelentés. Indítványoztuk természetesen, ezt a bizottság elfogadta és miután a Farkas István képviselőtársunk indítványának elfogadása folytán erre magát a kormány is kötelezte, bekövetkezett az egyes kormánytagok meghallgatása és ennek folytán mi hoztuk az igazságot a nyilvánosságnak. Ezt annak a dokumentálására akarom előterjeszteni, hogy igenis a kormánypárt és a kormánypártnak a bizottságban levő tagjai akarták, forszírozták, hogy az igazság mindenképen a külvilág elé kerülhessen. Ez folyik ugyanis mindnyájunknak abból a meggyőződéséből, — aminek különben a ministerelnök ur is január 19-iki felszólalásában kifejezést adott — hogy a frankügynek, mint bűnügynek az elbírálása tekintetében semminemű különböző vélemény a párt összes tagjai között nincs. Épugy, mint ahogy én azt ebben a vonatkozásban kifejezésre tudom juttatni, az egész ország is egységes e tekintetben. (Ugy van! jobbfelől.) A frankügyet, mint bűnügyet mindnyájan elitéljük, azt mi bűnügynek tartjuk^ veszedelmesnek tarjuk az ország szempontjából, mert nem felel meg annak az irányzatnak, amelyet mindnyájan követni akarunk, amely ^ irányzat konszolidációt, nyugalmat, gazdasági fellendülést, megerősödést akar és végeredményben azt akarja, hogy ez az ország a nemzetközi relációban elfoglalja azt a helyet, amelyet megérdemel és amelyet meggyőződésem szerint csak ezeknek az eszközöknek érvényesítésével tud elfoglalni. (Ugy van! jobbfelől.) Ma az ország távol áll, csekély eltérésektől eltekintve, — hiszen végletek, szélsőségek és különleges felfogások mindig vannak — mondom, az ország zöme, tömege távol áll minden kalandtól, (Ugy van! jobbfelől.) kerüli a gőzös kirándulásokat, kerüli a fantaszta megoldásait annak a szomorú sorsnak, amelyei legelsősorban Trianon és az ezzel kapcsolatos dolgok kényszeritettek reánk. Mi célunk érdekében küzködünk, mindnyájunk előtt megvannak a végcélok, amelyek elérésére törekedni akarunk, mindnyájunknak fáj az ország területét ért megcsonkítás, mi mindnyájan a NagyMagyarország területét és régi boldogságát óhajtjuk viszontlátni. (Esztergályos János: Ezzel a politikával?) Nem ezzel a politikával, hanem azzal a politikával, amelyet pártunk Bethlen István ministerelnök ur vezetése mellett követ. (Kuna P. András: Az igazság keresésével és nem gyanúsítással! — Esztergályos János: Látjuk! —- Lendvai István: hiszen a csonka magyaroktól nem is vehető rossz néven, ha csonka Magyarországot akarnak! — Derültség. — Mozgás a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Erődi-Harrach Tihamér: Miután azok a szuppoziciók sem váltak be, amelyek az ellenzék részéről emeltettek... (Lendvai István: Tessék azt mondani, hoery zsidó ellenzék vagy keresztény ellenzék! — Derültség.) Elnök: Kérem Lendvai képviselő urat, méltóztassék már csendben maradni!