Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.
Ülésnapok - 1922-516
148 À nemzetgyűlés 516. ülése 1926. rülmény fontes jelentőségű, ezt el kell mondanom a belügyministecr ur védelmére. A belügyminister ur volt az, aki nagyon régen, a frankügy kipattanása előtt, készséggel hozzájárult az országos főkapitányi állás megszüntetéséhez. (Kiss Menyhért: Akkor miért vetették el javaslataimat/) De egyébként is az ilyen vádak utólagos konstrukciója könnyű, méltóztassék azonban meggondolni, hogy^ mennél magasabb állású valamely funkcionárius, annál több okunk és jogunk van feltételezni, hogy a belügymiaiister ur jogosan bizott benne, vele bizalmatlansággal nem viseltetett. Ha hat hónappal azelőtt, mielőtt a frankügy kisült, nemcsak' a belügyminiisteT ur, de meg vagyok róla győződve, hogy az ellenzék túlnyomó része sem hitte volna el Nádosyról azt, amit megtett ! Annál kevésbé, mert erre semmi tárgyi bizonyíték nem volt. Befejezem beszédem a beügyminister ur felelősségével kapcsolatban, hiszen az idő már későre jár, s röviden rátérek Prónay György államtitkár ur felelősségére s itt mindjárt előre bocsátom, hogy tényleg ez a kérdés a legnehezebb. Mégis ugy érzem, hogy elfogulatlanul és igen alaposan nézve az. ő helyzetét, nem olyan könnyű felette pálcát törni, mint ahogyan azt a túloldalon teszik. Prónay György államtitkár ur soha semmit sem hallott a frankdologról, amis: meg nem kapta a ministerelnök ur utasítását. Nem hallotta, hogy Nádosy benne van az ügyben, neki tehát egész jóhiszemüleg lehetett azt az eljárást követni, amely addig mindig szabály volt és hasonló esetekben tényleg követtetett is. A ministerelnök ur megbizásáhól a belügyministeriumban székelő országos főkapitányt személyesen kereste fel és az utasítást neki átadta, (ügy van! ügy van! a jobboldalon.) De amit a legfontosabbnak tartok ebben a vonatkozásban, abban, hogy Prónay államtitkár ur átadta az utasitást, annál inkább meg kellett nyugodnia, mert hiszen utána beszélt báró Perényi Zsigmonddal, aki azt mondotta, hogy teljesen megnyugodott ezzel a megoldással. Ha egyszer Perényi, aki pedig állitása szerint bizonyos információkat tudott, — bizonyára többet, mint Prónay — megnyugtatta őt, akkor neki is megvoltak azok a szubjektiv momentumai, amelyek tényleg megnyugtathatták. Elismerem, hogy az a bizonyos december 17-iki terminus, amikor Prónay először volt abban a helyzetben, ho,gy a ministerelnök urnák genfi visszatérése után referálhatott, tényleg kritikus terminus Prónay államtitkár ur felelőssége szempontjából, amennyiben, amikor Prónay referált, nem referált sem arról, hogy átadta az utasitást, sem arról, hogy érdeklődött-e a helyettes ministerelnök nála, vagy pedig arról, hogy a volt helyettes ministerelnök előtt nem hozta szóba ezt az, ügyet. Ez nem vitás, ezt ő sem tagadja. Kétségtelen, hogy ezek olyan dolgok, amelyek felett nem térhetünk napirendre és keresnünk kell az okokat. (Halljuk! Halljuk!) Talán nem követek el tapintatlanságot az államtitkár úrral szemben, amikor itt a nemzetgyűlés elé hozok egy védelmi momentumot, amelyet ő talán nem is emiitett fel. December 16-án olyan családi katasztrófa érte, amely az ember életében csak egyszer történik meg és másnap volt a temetés, (ügy van! ügy van! a jobboldalon.) Ha valaki ilyen kritikus lelkiállapota ellenére felment hivatalába és referált a ministerelnök urnák, ugy ne méltóztassék szemrehányást tenni neki azért, hogy egy olyan dolgot, amelyet ő a maga részéről in opévi március hó 1-én, hétfőn. tima forma elintézettnek gondolt, nem hozott elő. (ügy van jobbról.) Prónay államtitkár ur felelőssége szempontjából még csak egy kérdést érintek, azt a nagyon súlyos állitást, illetőleg gyanusitást, amely Pallavicini őrgróf ur leveléből tűnik ki, (Kiss Menyhért: Miért nem hallgatták kii — Szabó Sándor: Elmondhatja itt, két óráig beszélhet róla!) amely gyanúsítás nemcsak, hogy Prónay György államtitkárra, hanem Bethlen ministerelnök úrra is igen sértő. (Zaj a baloldalon.) Abból a levélből, amelyet Pallavicini őrgróf irt, minden ép logikájú ember azt a gyanusitást olvassa ki, hogy az az utasitás, amelyet Prónay államtitkár ur jegyzőkönyvbe adott, s nemcsak Prónay államtitkár ur, hanem a ministerelnök ur is szószerint idézett, nem ugy történt meg. Ebből a levélből ezt a gyanusitást kell kiolvasni, mást nem lehet. Ez utasitásnak, amikor kiadatott, két tan uja volt: Bethlen ministerelnök ur és Prónay államtitkár ur. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ők nem tanuk, ők érdekeltek! — Ellenmondások a jobboldalon.) Amikor az utasitás leadatott, akkor erre ismét két tanú volt, Prónay és Nádosy. Három vallomás van, amelyek teljesen kongruensek. Nincs okom és jogom e három vallomás helyességében kételkedni, ha ezzel szemben csak olyan ur áll, aki gyanakodni jön ide. Ugy tudom, hogy Pallavicini őrgróf ur fel akar szólalni. _ Kérem, jöjjön minél hamarább ide és mondja meg, hogy milyen bizonyítékai vannak arra nézve, hogy ez az utasitás nem ugy adatott ki, ahogyan azt három férfiú mondja. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Nyugtasson meg, tanitson ki bennünket, de heteken keresztül e témával bizonytalanságban tartani a közvéleményt, mégis csak furcsának találom. A másik két minister a honvédelmi és az igazságügyminister felelősségéről már nem kivánok hosszasabban foglalkozni. A honvédelmi minister ur esetében csak adminisztratív vonatkozásokról van szó, ő a franküggyel szoros kapcsolatba össze nem hozható. Az igazságügyminister ur felelősségével kapcsolatban a kisebbségi vélemény álláspontjával szemben bizonyos aggályaimat kell kifejeznem. Nincs a világon igazságügyminister, aki a vádiratok minden részletéért vállalná a politikai felelősséget. Az igazságügyministernek egy felelőssége van: a bűnügy teljes kitisztázása tekintetében akadályokat nem görditeni, nem tűrni semmiféle netáni eltussolási szándékot. Azt hiszem, hogy amikor Vázsonyi Vilmos képviselő ur igazságügyminister volt, ha őt ilyenekért felelősségre vonták volna, gúnyos nevetéssel válaszolt volna. A másik kérdésre vonatkozólag, amely miatt őt felelősségre akarják vonni, tudniillik, hogy a parlamenti bizottság kihallgatásai után a nyomozás azonnal megindult, csak az a válaszom, — talán nem indiszkréció, hiszen fel vagyunk mentve a titoktartás alól — hogy Vázsonyi képviselő ur megmondta, hogy neki érdemben nincs kifogása az ellen, ha a vizsgálóbizottság adatait a nyomozásnál felhasználják, sőt én nagyon szükségesnek is tartom azt. Ha felelősség van ebben a kérdésben, nem őt illetheti felelősség első sorban, hanem a bizottságot. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Pesthy Pál igazságügyminister: Semmiféle bizottsági adatot nem használtam fel, amíg a vélemények be nem adattak! — Esztergályos János: Mi van a kereskedelmi ministerrel? — Zaj a jobboldalon. — Egy hang: Már őt is bele akarják keverni!)
