Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.
Ülésnapok - 1922-516
144: A nemzetgyűlés 516. ülése 19, Gerőt Windischgraetzcel. A tényállás ebben a tekintetben olyan világos, hogy még a legutolsó kritikus napokban, még* a tegnapelőtti napon sem tudtunk meg konkrétumot arra nézve, hogy gróf Teleki Pál a második frankhamisitási akcióban aktív részt vett, vagy arról legalább is tudomást szerzett volna. (Rassay Károly: Ez minket is érdekel!) Teleki szerepe az 1922-es eseményekre vonatkozik és abban ugy a politikai, mint a jogi felelősség alól fel kell őt menteni, mert amikor az akció abbanmaradt s az akciót épen az ő közbenlépése folytán sikerült megfojtani, ezzel ő minden erkölcsi felelősség alól a legteljesebb mértékben mentesítve van. Kétségtelenül van egy momentum, amely figyelembe jöhet» s ez Telekinek Gerővel való találkozása karácsony és újév között. Ez olyan momentum, amelyet az én megítélésem szerint is alapos vizsgálat alá kell venni és meg kell állapítani, hogy ez az érintkezés ugy történt-e ott, amint az a jelentés 61-ik oldalán a kisebbségi véleményben fel van tüntetve vagy nem. A kisebbségi vélemény itt megint a szerencsétlen Rába-féle vallomásokra hivatkozik. Erre a Rábára nézve én csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy ő maga elismeri, — amint ez akárhányszor a bírósági jegyzőkönyvekből és az ügyészségi nyomozati aktákból kitűnik — hogy rossz az emlékező tehetsége és az őt sokszor cserben hagyta. Nem is beszélek arról, hogy Rába sokszor saját magával is súlyos ellenkezésbe jutott. A 61-ik oldalon ugy van beállítva a dolog, — ami épen Teleki Pál felelőssége szempontjából igen súlyos — hogy Gerő azt, mondotta Rábának: Telekivel is beszéltem, és Telekitől is megnyugtatást szereztem arranézve, hogy el lesz simítva a dolog. Máskép történt a dolog. Teleki Gerőt más kérdésben hivatta, s amikor ezt tette, frankhamisításra nem is gondolt. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Amikor azután Gerő ezt a kérdést szóba hozta, Teleki a legsúlyosabb szemrehányásokkal illette őt. Ebből a beszélgetésből Teleki bűnösségét a második frankhamisitásból kifolyólag megkonstruálni, a legmerészebb fantáziával sem lehet. Ha esetleg ezeket a tényállításokat a bíróság előtt megerősitik, akkor meghajlok ez előtt az érvelés előtt, de amig más nincs, egy férfiúnak védelmét, aki ma Magyarországon teljesen érintetlen tekintélyű ember, magamra kell vállalnom, amikor ellene semmiféle perrendszerü bizonyíték nincs. (Helyeslés jobbról.) (Rassay Károly: Ezt ön megteheti, de a nemzetgyűlés nem teheti meg!) T. Nemzetgyűlés! Az idő rövidségére való tekintettel, nem akarnék ezzel a kérdéssel hoszszasan foglalkozni. (Halljuk! Halljuk! jobbfclől. — Rothenstein Mór: Halljuk a csavarásokat! — Zaj a jobboldalon.) Talán még csak egyet vagyok bátor megemliteni az egész ügyről. Az a fontos, hogy vájjon ez a két cselekmény — hiszen volt itt több cselekmény is — az 1922. évi frankklisék ügye és a későbbi hamisítások büntetőjogilag milyen viszonylatban vannak egymással, vájjon folytatólagos vagy külön bűncselekményt képeznek-e. Hogy külön bűncselekmény, arra már az előbb voltam bátor reámutatni. Kérdés, vájjon esetleg meg lenne-e konstruálható olyan jogi vélemény is. hogy ez folytatólagos bűncselekmény 1 ? Ezzel azonban nem akarom fárasztani a t. Nemzetgyűlést. Ez inkább a kérdés büntetőjogi részére tartozik, de abból a szempontból mégsem teljesen irreleváns, mert Teleki szerepét csak ugy tudnám véglegesen tisztázni,^ ha megállapíthatnám, hogy a második bűncselekmény nem lehet folytatólagos bűncselekmény az el'6'. évi március hó 1-én, hétfőn. sővel. A legújabb elmélet és gyakorlat ugyanis megállapít ja, hogy folytatólagos bűncselekmény csak akkor lehetséges, ha meg van az objektiv és szubjektív azonosság a bűncselekmények között, itt azonban ez nincs meg. Ezzel be is fejeztem a kérdésnek ezt a részét. (Rupert Rezső: A kérdésnek nem a büntetőjogi része a fontos itt, hanem a felelősség kérdése!) Rátérek a ministerelnök ur felelősségének kérdésére. Kétségtelen dolog, hogy politikai szempontból ez a. legfontosabb kérdés és itt mindjárt rá is mutatok a kisebbség álláspontjára, amely nem egységes ebben a tekintetben. Amig t. i. Farkas Tibor képviselőtársam a ministerelnök ur felelősségét a második sorba teszi a többi kormányférfiakkal szemben, addig a kisebbségi vélemény & ministerelnök felelősségét tartja elsőrendűnek és csak másodsorban emliti a többit. Ezt csak példaképen említem meg azért, hogy íme, az ellenzék, amely egyaránt kívánja a kormány bukását, nem tud megegyezni a felelősség fokozatainak kérdésében, igazolásául annak, hogy a politikai felelősség megállapítása milyen labilis, milyen nehéz s hogy ebben még az egy véleményen lévő férfiak sem tudnak megegyezni. (Ugy van! jobbról. — Rupert Rezső: Nádosy sem elsőrendű vádlott, Windischgraetz az elsőrendű vádlott!) Én a kisebbségi véleménynek ezt a ministereinökre vonatkozó részét tartom mindenesetre a legfontosabbnak s azért ezzel kell vele bővebben foglalkoznom. A kisebbségi vélemény taxatíve felsorolja azokat a nehézményeket, amelyeket politikai szempontból a ministerelnök személyével szemben felhozandónak tart. Az első az 1922. évi beszélgetés, amelyet én már a Teleki személyével kapcsolatban bátor voltam megemliteni. Ebből a miniisterelnökre nézve abszolúte semmi felelősség nem hárítható át abból az egyedüli okból, mert vele akkor nemcsak hogy az előkészületi cselekmény nem közöltetett, hanem vele csak egy egyszerű terv közöltetett, amelyről az illető letett, (Propper Sándor: Hol kezdődik a felelősségi) Ilyen esetben nem lehet mást tenni, mint amit a ministerelnök ur megtett, (Zaj a széls&tífíloldalon.) aki figyelmeztette az ott jelenlevő országos főkapitányt, aki akkor még egyáltalában nem volt a frankhamisitás kérdésébe beavatva, sőt azt határozottan ellenezte, sőt semmiféle adalék nincsen arra, hogy aban az időben Windisehgraetzcel együtt lett volna, hogy legyen a szeme rajta, (Esztergályos János: r Figyelmeztette-e az ügyészséget reá, az a kérdés. Az ügyésznek kellett volna jelenteni. — Kováts-Nagy Sándor: Nem az ügyészt kell elsősorban figyelmeztetni! — Zaj.) T. képviselő urak, most utólagosan nagyon könnyű ezt megállapítani, utólagosan nagyon könnyű prófétának lenni, nagyon könnyű megkonstruálni utólag pontosan a dolgot; de akkor, amikor ilyen gondolat szenzációs lehetetlenségnek látszott minden épeszű ember előtt, az, amit a ministerelnök ur tett, untig elég, sőt véleményem szerint száz ember köztil 99 még annyit sem tett volna, hanem egyszerűen napirendre tért volna ilyen lehetetlen dolog felett, mert azt a legutóbbi időkben is még a kipattanás után is sok ember lehetetlenségnek tartotta, legalább abban a vonatkozásban, hogy előkelő magas állású emberek benne vannak. Azt mondja^ bizonyos günyorossággal a kisebbségi vélemény, hogy a ministerelnök ur nem tett mást, mint hogy egy barátságos levelet irt, A jó barátok és jó ismerősök között szokásos társadalmi formáktól eltekinteni a legkomolyabb ügyben sem lehet. Hogy a minis-
