Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.
Ülésnapok - 1922-516
140 À nemzetgyűlés 516. ülése 1926. évi március hó 1-én, hétfőn. roska piacán «zép botokat látott. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek! Farkas István: A minister ki akarta venni a székelyből, hogy van-e benne kereskedelmi szellem s rá akarta venni, hogy foglalkozzék a botoknak nagyban való készitésével. (Kovács Nagy Sándor: Olvastuk már!) Megkérdezte a székelytől, hogy mennyibe kerül egy boti Egy forint, — volt a válasz. És ha ötöt veszek, akkor is egy forint! — kérdezte tovább a minister. Akkor is egy forint darabja — volt újra a válasz. Hátha százat veszek, akkor is egy forint! Igen, — felelte újra a székely, ugyanis öt vagy tiz bothoz még tudok fát lopni az uraság erdejéből, del már száz bothoz nem! (Derültség.) Önök is igy vannak: azt még meg tudják csinálni egy erőszakos választással, hogy uralomra jussanak, uralmukat fentartsák, de az országot kormányozni, sorsát előbbre vinni, egységes akaœattal a r nép számára jó életet csinálni: ehhez nem értenek, önök csak bele tudnak fulladni vagy legfeljebb úszni tudnak ebben a posványban, (Nagy zaj a jobboldalon. — Propper Sándor: Huszonötöt mindíslnesetre megérdemelnek a botból!) azonban kétségtelen dolog, hogy a botot, azt megérdemelnék. (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Csík József Jegyző: Örffy Imre! Örffy Imre: T. Nemzetgyűlés! Farkas István t. képviselőtársam beszédében megemlített e, hogy ez a frank-botrány milyen óriási nagy gazdasági hátránnyal fog járni az ország helyzetére. CsaJk pár szóval kívánok reflektálni beszédére, — már csak a parlamenti illem kedvéért is. — Lehetetlen mes: nem állapítani azt, hogy ezek a bajok lényegesen más talajban találják igazi okaikat. Egyébként is a frank-botrány gazdasági vonatkozásaival foglalkozni ma nem időszerű, hiszen annak politkai részével kell ma itt foglalkozni. És amikor a t. képviselőtársam 1 beszédének ezt a részét diffikultálom, ezt azért teszem, mert az ő kijelentései olyan természetűek, amelyek már a kormánynak, a kormányzatnak egyenesen büntetőjogi felelőssége felé tendálnak, amely kijelentéseit bizonyos megdöbbenéssel fogadom annak leszögezése mellett, hogy az ilyen beszédek nyilvánvalóan nemcsak az országnak vannak kárára, hanem annak az álláspontnak is, amelyet az igen t. kénviselő ur képvisel. (Igaz! Ugy van! jobb felől.) Lehetetlen azonban — anélkül, hogy személveskedni akarnék — az igen t. képviselő urnák egy tételére nem alludálnom. A t. képviselő ur ugy állitotta be itt a kérdést, hogy azoknak az ellenforradalmi alakulatoknak, — amelyekről nekünk magunknak is megvan a magunk véleménye — a működésére igazán nem volt szükség, hiszen a szovjet már 1919 júliusában megbukott, amikor Kassát feladták. Megállapítom, hogy 1919 júniusában itt a szovjet nag3 r tanácsa ülésezett, s azon képviselőtársam is részt vett. Tudhatja tehát nagyon jól, hogy a szovjet épugy működött júniusban, mint júliusban. (Igaz! Uay van! jobbfelől.) Iparkodni fogok ezt a kérdést szenvedélymentesen tárgyalni, mert hiszen az egész országnak, de az önök álláspontjának is az a feltétlen érdeke, hogy ez a kérdés — amelyhez hasonló sem a magyar parlamentben, sem a világ egyetlen parlamentjében nincs. — nemcsák szakszerűséggel, hanem alapossággal is tárgyal tas sék. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) En tehát elsősorban a felelősség fogalmával szeretnék tisztába jönni. Elsősorban a politikai felelősség fogalmát kell itt megállapítanom, mert beszédemnek ezt a részét tartom a leglényegesebbnek és mert az egész frankügy megítélése szempontjából a politikai felelősség megállapításának tekintetében — jobbról és balról is — hibás álláspontokat hallottam. Hogy tehát a politikai felelősség fogalmát megadhassam, kénytelen vagyok kiindulni egy mélyebb, általánosabban fekvő felelősségből, amely nemcsak kormányférfiakat, nemcsak képviselőket kötelez, hanem egyformán kötelez minden embert, aki a közélet terén működik. Ez a felelősség az erkölcsi felelősség. Az erkölcsi felelősség fogalmáról nem akarok akadémikus értekezést tartani, de meg kell állapitanom annak a fogalmát, mert csak igy tudom plauzibilissé tenni, hogyan alakult ki a nemzeteknél a parlamentáris fejlődés során a politikai felelősség. Az erkölcsi felelősség talán leghathatósabb eszköz arra, hogy egy álladalom megéljen, mert enélkül az állampolgárok egymásnak mennének. De emellett szükség volt a jogi felelősség kiépítésére, ami attól tér el lényegében az erkölcsi felelősségtől in tbesí, hogy kényszereszközökkel szoritja azokat, akiknek nincs meg kellőképen az erkölcsi felelősségük ahhoz, hogy a köz érdekében tartózkodjanak minden olyan cselekedettől, amely a közérdekkel vagy egyesek jogos érdekeivel ellenkezik. A jogi felelősségnek számos alakja van: büntetőjogi, magánjogi és közjogi felelősség. A közjogi felelősségnek is számos alfaja van, ezek között kétségtelenül a legfontosabb az, amelyik a ministerek közjogi felelősségéről szól s amelyet — mint jól tudjuk — az 1848 : III. te. szabályoz. Itt egy bizonyos mérvig igazat kell adnom Farkas Tibor t. képviselőtársamnak, aki szerint az 1848 : III. te. tisztán csak mint a jogi felelősség kódexe jöhet szóba, nem pedig' mint politikai felelősség. A nolitikai felelősséget kodifikálni nem lehet. írott szó azt nem birja el. (Ugy van! Igaz! jobbfelől.) A politikai felelősség a világ egyetlenegy államában sincs kodifikálva. Egyetlenegy állam, Svédország kisérelte meg ezt formába önteni, azonban nem nagy sikerrel, úgyhogy ma még a parlamentarizmus őshazájában, Angliában sem találjuk meg a politikai felelősség törvényét, amit azért tartok nagyon fontosnak, mert a politikai felelősség olyan fogalom, amely telitve van morális momentumokkal. A politikai felelősség olyan valami, aminek a megállapításához szükséges tényállás — hogy ugy fejezzem ki magamat nem bir el semmiféle perrendi eljárást. Itt találom a legnagyobb hibáját a frankbizottság működésének. Azok a kérdések, amelyeket itt nekünk votummal el kell dönteni, nem bírják ki a bírói zsűri perrendszerü eljárását. Hiszen itt nekünk egy politikai kérdést kell eldöntenünk, amely egy olyan természetű kérdés, amelyet talán gyakorlati példákkal tudnék a legjobban igazolni, s amelyre a legzseniálisabb biró sem tud perrendszerü bizonyítást lefolytatni. És épen ez az oka annak, hogy parlamentárisán nagy nemzetek nem kodifikálták a politikai felelősség kérdését, mert a politikai felelősség megállapításához szükséges tényálladék annyi imponderabilióval van összekötve, annyira —ismétlem — nem perrendszerü lehetőségekkel jár, hogy ezt teljesen lehetetlen egy biróságnak megállapítania. Én a frankbizottságnak egy nagyon súlyos születési hibáját látom. Nem az a hibája, amelyet Farkas Tibor t. képviselőtársam emlit, hogy egy oly zsűri, mint
