Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-515

A nemzetgyűlés 515. ülése 1926. elé! A kormánnyal van dolgunk, nem Telekivel!) Nekem ebben a tekintetben nemileg eltérő véleményem van, mint Kassay képviselőtársainiiaki Megengedem, nem találok momentumot és intézkedést közjogunkban arra vonatkozólag, — igaz, hogy az egész anyagot nem néztem át — hogy tulajdonképpen mi van a volt ministerek jogi felelősségével. (Rassay Károly: Gömbös Gyula még minister sem volt. — Zaj.) Ez a kérdés — azt hiszem — irodalmilag sincs teljesen kidolgozva, de mindenesetre az eset az, hogy volt ministernek köztörvényi felelőssége nem lévén,, viszont mint volt ministernek jogi felelőssége feliforogván, egy nemzetgyűlés vagy törvényhozás azután hozzon Ítéletet, amikor az illető minister már hivatalban nincs, ami, azt hiszem, lehetséges. (Gr. Bethlen István minister elnök: Akkor sem volt hivatalban!) Én egy közbeszólásra reflektáltam, amely itt elhangzott, amely közbeszólás vonatkozhatik Bánffy Miklós jogi felelősségére. (Gr. Bethlen István ministerelnök: Az más! — Kovács-Nagy Sándor: Még máséra is! — Pesthy Pál igazságügyminister: Másokra is! — Rassay Károly: Ki kell rukkolni vele, minister ur! Ha van másnak felelőssége, ki vele! — Rakovszky István: Ne leplezzünk! — Rassay Károly: Ne várja a minister ur, hogy megpukkadjunk! Ki vele! — Zaj.) Vonatkozhatik, t. Nemzetgyűlés és igen t. minister ur, mindazokra, akik ministeri állást töltöttek be, {Pesthy Pál igazságügyminister: Akik bűnt követtek el!) ha felmerül a jogi felelősség tényálladéka, vagy gyanúja velük szemben. A gyanú velük szemben mindenesetre jogossá teszi annak a kérdésnek felvetését, hogy állásfoglalás történjék-e, vagy nemi De vannak kérdések, amelyekben a legszerencsétlenebb, a leglehetetlenebb politika a strucc-politika, (Pikier Emil: A tussoiás!) vagyis vannak kérdések, amelyek mellett elmenni, amelyek előtt szemet hunyni, vagy, mint a strucc fejét a homokba dugni, nem helyes politika, szerény véleményem szerint gondatlanság. Szükségesnek tartom még csak röviden azt megemlíteni, hogy egyes detail-kérdésekben miért térek el a többségi véleménytől. A többségi vélemény poétikus szinezettel foglalkozik Kozma Miklós vallomásával s ennek kapcsán a ministerelnök ur szerepével. (Urbanics Kálmán: Hol az a poézis?) Előrebocsátom ugyanis, hogy én ebben az esetben a gondatlanságot, amely elkövettetett, először Kozma Miklósban látom. Mert ha valakinek vallomása ugy szól, hogy egy ismerősöm telefonált, hogy küld hozzám valakit, aki felvilágosítást nyújt, a többségi jelentésben pedig meg van állapitva, hogy Baross Gábor küldte Horváth Lórántot Kozmához, akkor azt hiszem, — és ezt a konzekvenciát vonta le Zsitvay Tibor t. képviselőtársam is, amikor vele privátim beszélgettem — meg van állapitva, hogy az, aki telefonált, Baross Gábor volt. Ha a Távirati Iroda vezetőjének Baross Gábor azt telefonálja, hogy egy ismerőst küld hozzá, tehát Baross Gábor szignál egy ismeretlen emberre nézve mégis bizonyos komolyságot, ez a szignatúra mindenesetre alkalmas arra, hogy a maga felelősségéből és fajsúlyából bizonyos fokot a közvetitő egyénnek is juttasson. Semmiesetre sem tartom tehát egészen logikusnak azt a következtetést, hogy itt fantasztikus marhaságokról és abszurdumokról alkosson ő magának véleményt. (Barthos Andor: Kicsoda?) Tessék idefigyelni, t. képviselőtársam. Azt hiszem, elég világosan Kozma Miklósról beszélek. Ő megévi február hó 27-én, szombaton. 115 alkotja magának ezt a véleményt, ezt próbálja közölni a ministerelnökkel azáltal, hogy összeköttetést keres, azonban végeredményben a folyosón súgva mond a ministerelnöknek valamit, úgyhogy el is hallgat még abból, ami mondanivalója és üzenete volt Windisehgraetzre vonatkozólag és olyan formában, hogy a ministerelnök ur ezen* kijelentés folytán olyan jelentőséget tulajdonit a dolognak, annyira futólag kapja, hogy azt se tudja, ki mondta neki. Azt hiszem, ha itt lehet joggal beszélni arról, hogy valaki nem ugy tett, mint ahogy ilyen ügyben tennie kellett volna, én nem mondom, hogy ez a valaki a ministerelnök, tehát ezt a gondalanságot, amely nagyon szomorú eredménnyel járó eset volt, nem vagyok hajlandó a ministerelnök ur számlájára irni. Ami báró Prónay államtitkár szerepét illeti, itt nem vagyok hajlandó olyan enyhén mérni, mint a többségi vélemény, mert ennek az ügynek a kinemderitéséért igenis felelnie kell. Ha az eddigi alapokon teljes lojalitással és igazságérzéssel akarok eljárni, nem állithatom azt, hogy a ministerelnök urnák kötelessége volna saját magának minden bagatell ügyet, nem komolyan beállított ügyet is vizsgálat tárgyává tenni, tigy hogy ha akceptálom is, hogy azt a levelet, amelyet ő azután Perényinek irt, lehet kifogás tárgyává tenni, de ez egy olyan kifogás, amely magában véve nem okvetetlenül involvál hibát. Ha lehet is azt mondani, hogy a ministerelnök urnák épen akkor, amikor genfi útjával kapcsolatban az anyag tárgyalásával el volt foglalva... (Farkas István? Vadászni ráért! — Szomjas Gusztáv: Maga soha életében nem szórakozott!! — Urbanics Kálmán: Ha ön megközelitőleg annyit dolgoznék!) Egyet kérek t. képviselőtársaim, ugy jobbról, mint balról: amikor különvéleményt indokolok, talán léphetek azzal a minimális igénnyel a Ház elé, hogy amikor nekem itt tulajdonképen meg kell indokolnom, hogy miért nem fogadom el a többségi véleményt és miért nem fogadom el a kisebbségi véleményt sem, olyan közbeszólásokkal, amelyek a vita hevében talán indokoltak, a lehetőség szerint engem zavarni ne méltóztassanak. (Helyeslés.) Tehát én akceptálom azt, de nem tudok tovább menni, minthogy azt mondom, hogy havaiakinek van egy államtitkára, és arra az államtitkárra rábiz egy ügyet, akkor a minimum, amit rendes kormányzat mellett meg lehet kívánni, az. hogy az államtitkár azt az ügyet elintézze, sőt jobban elintézze, mintha saját magának a ministernek az ügye volna, és ha az államtitkár ezt az ügyet nem intézte el, ha hiba követtetett el, akkor politikailag mindenesetre helyesebb, megengedem a másikat is, lehet politikailag magyarázni — hogy az államtitkár tartsa a hátát mint hibás, ne pedig a ministerelnök tartsa a saját hátát az államtitkár helyett azáltal, hogy azonosít ja magát és azt mondja, nincs hiba. Ami a közbeszólást illeti, hogy vadászott a ministerelnök ur, ezt nem tartom olyan argumentumnak, amelyet ebben a komoly vitában felhozni lehetne. Én természetesnek találom, hogy a ministerelnök ur alkalomadtán — kivált mikor ki * van fáradva, olyan munka irtán, mint a genfi utazás — vadászni megy, különösen akkor, ha erre vonatkozólag a múltban egész gyakorlat fejlődött ki, amely^ gyakorlat a háború után mindenféle pótlékkal, Ersatzzal dolgozott, úgyhogy a ministerelnök helyett mindig volt ministerelnökhelyettes. Itt tehát hiány nem volt, mert hiszen történt gondoskodás a helyettesitésről. Ilyen körülmények