Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.
Ülésnapok - 1922-498
90 A nemzetgyűlés 498. ülése 1926, zött, mint egy düiamitos hordókkal teli dinamitra kt ár ban (Felkiáltások jobbfelől: Mi nem félünk, mi mehetünk! — Malasits Géza: Van ott csendőr elég! — Rothenstein Mór: Pedig jobb félni, mint megijedni!) Valami bámulatos az a teljes érzéketlenség, amellyel nemcsak a társadalom legfelső rétegének egy része, hanem maga az egész kormányzat is ezekkel a mindennapos, kétségbeejtő jelenségekkel szemben egyszerűen halad a maga rövidlátó száraz, kiaszott szivii, kiaszott lelkű bürokratizmusának utján. Mert a bürokratizmus azután rettenetes! A mai magyar bürokratizmusban és a mai magyar közigazgatási eljárásban egyesítve van mindaz a hiba, amely a Bach-korszakbeli bürokratizmusban, a cseh bürokratizmusban, a porosz és a cári bürokratizmusban valaha felhalmozva volt. Teljes érzéketlenség és vakság a család, az emberek, a társadalom, a jövő érdekeivel szemben, ellenben a felelősség viselésének átháritásá lehetőleg mások vállaira; csak semmiért felelősséget nem vállalni, csak az élet ezer különböző esetével szemben, semmi elevenséget, rugalmasságot és alkalmazkodást nem mutatni, csak ridegen ragaszkodni a paragrafusokhoz, amelyek már megszületésük percében sem voltak mások, mint rideg, rövidlátó íináncagyak szomorú torzszülöttei. (Malasits Géza: De szép körmondat! És igaz! — Derültség jobbfelől.) De nemcsak az a baj, hogy ilyen rendszer szerint épült fel egész pénzügyi közigazgatásunk, pénzügyi berendezkedésünk, hanem az is, hogy a terhek eloszlása minden szociális gondolattal ellentétben van. (Mozgás a jobboldalon.) Hiszen, t. képviselőtársaim, nagyon egyszerűen három számmal megfelelek a kétkedő közbeszólásokra. A múlt év 11 hónapjában, november végéig egyenes adókból befolyt 102 millió aranykorona, ellenben a forgalmiadóból, fogyasztási és egyéb hasonlótermészetü adókból befolyt 322 millió aranykorona. Tehát az összes adóknak egynegyed része sem folyt be a vagyon alapján, ellenben háromnegyed része a fogyasztás alapján folyt be, az adók háromnegyed részét azok a néprétegek fizették, amelyeket a gondviselés és a mai magyar társadalmi berendezkedés nem áldott meg vagyonnal; főleg 80%-ig azok a társadalmi rétegek fizették, amelyek fejük és kezük munkájával keresik meg a kenyeret családjuk részére. Megint oda lyukadunk ki tehát, hogy egész társadalmi berendezkedésünk, egész •pénzügyi berendezkedésünk tetőtől talpig antiszociális. És lehet-e egy nemzetet talpraállitani, amelynek belső pénzügyi és közgazdasági konstrukciója a nép 80%-ának érdekei ellen van 1 (Szakács Andor : Ez volt a rendi Magyarországon is !) Ig-azán igyekszem arra, hogy a t. túloldalt is meggyőzzem arról... (Graeffl Jenő : Me is tessék fáradni !) Tudom, hogy nehéz feladat, de azt gondoltam, hogy az én gyenge és ki nem elégitő erőimnek segítségére jön az a sok tragédia, amelyeket képviselőtársaim mindennap láthatnak maguk előtt leperegni ós lefolyni. Nem adom fel a reményt, hogy nem nekünk, ellenzékieknek, hanem az élet szomorú eseményeinek hatása alatt önök is be fogják látni azt, hogy itt gyorsán, minél előbb segiteni kell. Nézzük csak a szociális szempontok teljes hiányát mindjárt a valorizálás kérdéseinél. Csak ugy kiragadok egyet belőlük, például a záloglevelek és a hadikölcsönök kérdését, (B. Podmaniczky Endre : Az már kettő !) ezeévi január hó 29-én, pénteken. ket is csak az árvaszékkel való vonatkozásban. Az árvák vagyonát a hatóságok kezelték. Az árvákat és az árvák családját rákényszeritették arra, hogy a g-yermekek vagyonát hadikölcsönbe és záloglevelekbe fektessék. Hogy a hadikölesönök valorizálása legalább egy minimális százalékig, mint ahogy az Németországban történt, feltétlenül teljesítendő állami feladat, az vitán felül áll. Ha az állam bármikor igénybe akarja venni a társadalom segitségét, akkor feltétlenül honorálni kell a legbrüszkebb, a legprimitívebb társadalmi igényeket, mert soha többé a társadalmat nem lehet egész generációkon keresztül megmozditani, hogy az állam segitségére jöjjön. Tehát nem is a társadalomnak, nem is az árváknak érdeke, hanem a jól felfogott állami érdek az, hogy ez a kérdés megoldassák. (Mokcsay Zoltán: De miből? — Egy hang jobbfelől: Az előbb adóleszállitást követelt.) Ott volt 500.000 hold vagyonváltság föld, melynek elkallódás a, elporladása szemünk láttára folyik, az az 500.000 hold épen elég lett volna. (B. Podmaniczky Endre: Nem volna elég !) Megelégednének az árvák ! (Szakács Andor: Az értéke megvan! — Halász Móric: De nem fizetnek! — Dinich Ödön: Ami ki van osztva, azt nem vehetjük vissza!) Itt van a záloglevelek valorizációjának kérdése. Itt már nem az államot venném elő. Az árvák vagyona elsősorban záloglevelekben volt elhelyezve, mondjuk a legprímább magyar régi cégnek, a Magyar Földhitelintézetnek jelzálogleveleiben. Annak az árvának volt párezer aranykorona vagyona, odaadta az aranyat a Földhitelintézetbe, ez kölcsönadta egy háziúrnak vagy földbirtokosnak, az árva pedig kapott érte záloglevelet. Azután jött a nagy gazdasági konjunktúra, a földbirtokos ezt a kölesönt egy pár borjú árából, a pesti háziúr pedig egy pár vacsora árából visszafizette a Földhitelintézetnek. (Csontos Imre: Drágán adták a háborúban a marhát! Sok kellett rá! — Malasits Géza: Szegény háziurak! Megesik rajtuk a szivem!) Most ott állanak^ az árvák, hogy ők tehermentesitették a háziurakat és a nagybirtokosok földjeit, az árvák pénzével és könnyeivel lettek ezek tehermentesítve, az árvák elvesztették utolsó fillérüket, (Gr. Hoyos Miksa: Ez igaz!) és ott maradt nekik a záloglevelek helyett egy puha papiros. (B. Podmaniczky Endre: Puha? — HegymegiKiss Pál: Az árvákon is mulatnak 1 ? — B. Podmaniczky Endre: Nem az árvákon!) Sokkal komolyabb és tragikusabb kérdés ez, semhogy ezen mulatni lehessen. Tízezer és tízezer családnak és árvának könnye fűződik ehhez a kérdéshez. Ha ebben a parlamentben, ebben a kormányban nincs elég szociális kötelességtudás ahhoz, hogy ezeket a nagy szociális igazságtalanságokat megszüntesse, majd lesz a következő parlamentben, (Halász Móric: Honnan?) melyet majd a végletekig elkeseredett széles néprétegek fognak beküldeni ebbe az országgyűlésbe. (Hedry Lőrinc: Talán forradalmat akar?) Azt kérdezi Halász képviselőtársam, hogy honnan. Hát onnan, hogy majd az a háziúr, majd az a nagybirtokos annak a differenciának egy részét valamely megtervezendő közszolgáltatásban az árvák és károsultak részére .visszapótolja. Majd egy szociális igazságnak kell jönnie, szociális szempontból likvidálni kell ezeket a konjunktúrákat. Ennek jönnie kell, mint ahogy Nyugat-Európában részben máijött is, és részben most van épen tárgyalás alatt a legtöbb európai államban.