Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-498

A nemzetgyűlés 498. ülése 1926. évi január hó 29-én, pénteken. 83 ciára, amelyet^ a ministerelnök ur a külföldi kölcsönt szerző útja után tartott az ellenzék bevonásával, amelyen^ egy pártot, néhai Giesswein Sándor pártját én lehettem szerencsés reprezentálni, s amelyen K álla y Tibor akkori pénzügyminister is jelen volt, az ellenzék részéről pedig két szocialista képviselő, Peidl és Farkas, továbbá Bassay, Vázsonyi és csekélységem. Azt hiszem, nem követek el indiszkréciót, hiszen ennek a konferenciának anyaga azóta már a régmúlt idők lomtárába került — ha megmondom, hogy akkor is arra kértem a ministerelnök urat, hogy ne gáncsolja el az ellenzéki politikusokat» hanem ha már jogos a panasza, — s ha ő mondja, el is kell hinnem, hogy jogos — hogy a csehek, a szerbek, a minket közvetlen környező szomszédaink a kormánynak annyi és annyi nehézséget támasztanak, állítsa a nemzet szolgálatába azokat a tényezőket, amelyek nem törnek hatalomra, amelyeknek nem az a céljuk, hogy egy Benessel való érintkezés vagy Nincsicscsel való talákozás nyomán tenyerüket tartsák jutalomért annak fejében, hogy a nemzetnek szolgálatokat tettek, de állítsa be őket abba az alkotó munkába, amelyet a ministerelnök ur előadása szerint akkor a kormányrendszer egyedül nem volt képes teljesiteni. Hogy ez mennyire igy volt és hogy a panasz azóta is fennáll, ezt a ministerelnök ur soha nem titkolta, de a tények szomorú sorozata is bizonyltja. Hiszen a cseh szomszéd, — bizony minden magyar embert jogosan elkeserítő módon — valamint a szerb szomszédság is a legnagyobb bizalmatlansággal viseltetik a mai kormányrendszer iránt. Ez a helyzet szomorú lényege. De ebbeli propoziciómat és — tartozom a tárgyilagosságnak ennek megállapitásával — jóhiszeműségemet a ministerelnök ur ugyan teljesen elismerő válasszal zárta le, de ugyanakkor óva intett attól, hogy az ellenzék csak egyetlenegy ilyen találkozást is megkockáztatni merészeljen. Az egész helyzet ugy festett, mintha a ministerelnök ur pozicióját féltette volna akkor. Ez a negációs álláspont már akkor azt a benyomást tette rám. hogy az ellenzéki politikusok valószínűleg valamit elérni is képesek lennének Benesnél vagy Nincsicsnél és a kormányelnök ur erre nem enged bizonyitékokat felmutatni a nemzet előtt, hogy a maga kormányposszibilitását továbbra is biztositsa. Egy későbbi adatra is figyelmeztetek, amelyet a legtöbben talán nem is tudnak. Ninesics szerb külügyminister két és fél év előtt felkérte Giesswein Sándor prelátus t, akinek pacifista működéséből igazán nem lehetett hazaárulásra következtetni s akiben Ninesics komoly garanciát látott, mint olyan nagy tudósban, akit az egész világ kiváló férfiúnak ismer el, egy üzenetben arra kérte, hogy vele való beszélgetés céljából szenteljen neki néhány órát, mert igen fontos és Magyarországot érdeklő komoly közlendői lennének. És ez az agg főpap, ez a kitűnő magyar ezt az utat igen érthetően nem merte megkockáztatni. Engem is felkeresett — Balatonfüreden s kérte véleménj^emet. Magam is abban a nézetben voltam, hogy egy ilyen kirándulást az adott körülmények között, amikor a kormányrendszer elrettenti az ellenzéket attól, hogy neki a haza megmentése terén szolgálatára lehessen, megkockáztatni nem szabad. Pedig az a véleményem ma is, ami volt akkor, hogy egy nemzet érdekében még á kormányrendszer távozásával is áldozatot kell hozni, (Ugy van! a ssélsőbaloldalon.) mert hiszen salus respublicae suprema lex esto. De mi történt? Az, t. uraim, hogy mindig és mindig az elcsépelt októbert hangoztatták, kiáltották, valahányszor pacifizmusról volt szó. Mi már kimerültünk a magyarázgatásba, hogy hiszen ez a pacifizmus még nem forradalom, hogy megváltozott a helyzet, hogy ma a pacifizmus európailag igazolva van, hogy az a hiba, amelyet október elkövetett, az európai viszonyok által már szanáltatott. Miértl Mert októberben még imperialista,- vad, reánk dühöngő, agyarkodó Clémenceau-politikus okkal állottunk szemben, akikkel szemben a Károlyi-féle pacifizmus tényleg elsietett pacifizmus volt, de azóta Európa mentalitása már megváltozott, az imperialista Clémence au-t felváltotta a pacifista, sőt európai unióról előadást tartó Briand, (Hedry Lőrinc: Azóta még jobban fegyverkeznek!) felváltotta az a rendszer, amely szakított a régi imperialista politikával és amely ha fegyverkezik is, — mint t. közbeszóló képviselőtársam mondta — de ennek sokkal hatalmasabb kontráját végezte el a világtörténelemben, mert a némettel kibókült. Annál a fegyverkezésnél sokkal hatalmasabb tény az, hogy a központi vezető államok egymásra találtak, kibékültek. Nekünk — ez egészen természetes dolog — Genf és Locarno utvonalát akár a némettel együtt kell járnunk. Igen helyes Gaal Gaston t. képviselőtársamnak az a múltkori megállapítása, hogy kapcsolódást kell keresnünk Németországgal. Frenetikus taps kisérte ezt a kijelentést. Ha igy van, akkor Németországhoz kell kapcsolódnunk annak a paeifizmusnak kifejlesztésével, amely a francia, volt Clemenceau-féle ellenséges politikát felváltó radikális kormányrendszerrel most az európai békét van hivatva helyreállitani. Hiába hivatkoztunk a megváltozott európai mentalitásra, a t. kormány csak folytatta azt a kétszínű játékot, amely szerintem mai botrányunkhoz vezetett. Az emiitett interpellációra adott szerencsétlen minis terelnöki válasznak ugy külpolitikai, mint belpolitikai veszedelmes borderedét már akkor felfogva és értékelve, de különösképen megfigyelve a ministerelnöki szerencsétlen válasz nyomain megindult irredenta megmozdulásokat, bátor voltam már akkor a kormányhoz egy interpellációt bejegyezni ezen a címen: »Az európai helyzet fel nem ismeréséből származó téves kormánynyilatkozatok helyreigazitáisa tárgyában«. Módot és alkalmat akartam adni a ministerelnök urnák, hogy ezt a végzetes kijelentését, amelyben approbáltatott az, hogy a »háború itt még tart«, »béke nincs még«, stb. — helyrehozza. Interpellációt jegyeztem be és arra kértem a ministerelnök urat, hogy tüntessen el minden zavart, mert ez a dodonai kijelentése, — sőt több mint dodonai, a jobb szélsőségnek kedvező kijelentése — az országot veszélybe döntheti, de a kormányzati rendszerre is pusztulást hozhat. Előzékenység! tény volt részemről, hogy még alkalmat is adtam a kormánynak erre a magyarázatadásra. Ebben az interpellációban megállapitani kívántam azt, hogy nem vagyunk fanatikusok, azt sem állitjuk, hogy egy pacifista politika talán az egyetlen kivezető ut, de — mint mondtam — erre az esetre is el kell készülnünk. Örüljön, hogy van egy pacifista párt, amely parlamenti rutinnal és megfelelő bölcseség'gel és mérséklettel is rendelkezve, segitőcsapata lesz a mindenkori kormányzatnak abban a