Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.
Ülésnapok - 1922-498
78 A nemzetgyűlés 498. ülése 1926. hallottam róla — hogy a ininisterelnök ur tudott volna a készülő dologról és levélben figyelmeztetett volna valakit arra, hogy ezt ne tegyék meg, mert különben ő keményen fog ellenállni és lecsapni. Ebben a kérdésben megvárom a bizottság munkájának végét, csak arra bátorkodom utalni, hogy a ministerelnök urnák ez a megállapitása sántit, mert ha csakugyan tudott róla és ha csakugyan figyelmeztetett valakit, ezzel szemben áll az a tény, hogy vagy nem tudta, vagy nem akarta azt a kemény lecsapást végrehajtani, amelyet megígért, mert mint tudjuk a frankhamisítás de facto megtörtént. A ministerelnök ur eme cselekedetének is kell, hogy legyen konzekvenciája a ministeri felelősség szempontjából, sőt a ministerelnök ur fokozott mértékben felelős a maga ministertársaiért is. Tehát itt áll a tézis:, hat minister a ministeri felelősség és az erkölcsi pat rancs súlyával és a ministerelnök ur, akinek, bár tudott egy készülő bűncselekményről, — mondjuk így — egyelőre nem volt elég hatalma, vagy ereje, hogy azt megakadályozza — tehát hat minister és egy ministerelnök nemcsak a közvetett, hanem a közvetlen felelősség kérdésében is ebben a kérdésben nagyon súlyosan kompromittálva van. Ne méltóztassék tehát csodálkozni azon, ha azok az ellenzéki férfiak, akik az ország érdekeit sértve és veszélyeztetve látják, ebben a kérdésben itt a plénumban szót emelnek. Nem csekély dolgok forognak kockán. A ministerelnök ur saját szájából hallottuk, hogy az évek óta nagy nehezen összekonstruált szanálás műve forog veszedelemben és mindent előlőről kellene kezdeni. Nem tudom ebben a Házban ki érzi a szanálás súlyát és ki nem. Mi érezzük, mi tdujuk, hogy a szanálás következtében az egész magyar gazdasági élet, kvázi összeomlott. (Bud János pénzügy minister: Ne mondja!) A csődök, kényszeregyezségiek, bezárt boltok és műhelyek, a hideg gyárkémények és a munkanélküliek tízezrei Ígéretekből táplálkoznak és várják, amit ígértek nekik, hogy fel fog lendülni a gazdasági élet, javulni fog* valamiennyire a helyzet s most a ministerelnök úrtól azt kell hallanunk, hogy még az a kevés is, ami volt, összeomlóban van. Hasonlít ez ahhoz a jelenethez, amikor 1918 október 17-én az akkori uralkodó párt feje, gróf Tisza István itt a Házban bejelentette, hogy elvesztettük a háborút, lg volt Tisza Istvánnak, ig aza lehet és igaza van Bethlen Istvánnak is. Á frankhamisítás kérdése nem tisztán belügy. Rendkívül súlyos ügy, rendkívül súlyos követkézmegszólalása alkalmával, amikor a nemzetgyüt, Nemzetgyűlést, kinek van ehhez a kérdéshez köze, ha a nemzetgyűlésnek nincs. Hogy lehet rossznéven venni, ha megválasztott népképviselők szóvá teszik és számonkérik ezt a kérdést! Hogy lehet ezen felzúdulni, hogy lehet kontravádakat kovácsolni, hogy lehet az egész kérdést a baloldal ellen kijátszani, mint ahogy erre kísérletet látunk. A ministerelnök ur első megszólalása alkalmává., amikor a nemzetgyűlés január 19-én megnyílt egész felszólalását ide koncentrálta a baloldalra, és bár egy-két enyhe, látszólagos, formai kijelentése volt a frankhamisítás ellen is, azzal az óralánchasonlattal, de a támadás súlypontja ide irányult a baloldalra, amely kérte és követelte a kérdések kivizsgálását, tiszta heyzetet követelt, követelte az anyag idehozását és feltárását, a frankbotrány gyökerének kiirtását Láttuk, hogy a kormány milyen jó viszonyba került a frankhamisítás kipattanása óta a fajvédőkkel. Mêlévi január hó 29-én, pénteken. toztassanak csak elolvasni a frankhamisitási botrány kipattanása utáni fajvédő lappéldányt, méltóztassanak figyelemnnel végigkísérni annak menetét, hogy változik és kapcsolódk össze a ministerelnök ur álláspontjával. Nem hiszem, hogy a kormánypártnak érdeke volna, hogy ennek a botránynak az eltussolását elősegítse. Nem tudom belátni azt, hogy az urak honnan veszik egyrészt a lehetőséget, másrészt a bátorságot, a merészséget, ahhoz, hogy ennek a megnevezhetetlen botránynak az ódiumát állandóan a baloldalra igyekeznek koncentrálni. Hát odajutottunk már, hogy gaztettek kiderítését, gazemberek megbüntetését sem lehet már követelni anélkül, hogy az ember vagy a pártok támadások pergőtüzébe ne kerüljön!! Ha igy volna, kétségbe kellene esni, mert ez azt jelentené, hogy nemcsak politikailag, földrajzilag, gazdaságilag, de erkölcsileg is összeroppantunk. Én mindig kétségbe vagyok esve, amikor a frankkérdésről itt szó van, és a túloldalról az urak bennünket támadnak, és nincs szavuk a frankhamisitók ellen, nincs szavuk az ellen a rendszer ellen, amely ezt a hamisítást lehetővé tette, nincs szavuk azok ellen a testületek és társulatok ellen, amelyek joggal gyanúsíthatok azzal, hogy ebben a kérdésben vezérszerepet játszottak. (Rainprecht Antal: Olyan benyomást kell, mintha ránk jobban haragudnának, mint azokra! — Malasits Géza : El akarják simítani az egész dolgot more patrioí Nem először történik ez meg!) Ha itt különböző gyanús tünetek nem ütköznének ki, ha ez a kérdés biztonságosnak és bátorságosnak látszó vágányokon haladna, ha nem látnánk azt, hogy a frankbotrány kiderítése céljából külföldi beavatkozások történnek, amel3 r ek nem olyan egyszerű dolgok, akkor más volna a mi fellépésünk is. Ezeknek a tüneteknek láttára azonban méltóztassék koncedálni, hogy nekünk kötelességünk ezt a kérdési nyilvántartani. Az ország érdekében tartjuk ezt szükségesnek és akárhogyan próbálnak az urak odaátról ebben a kérdésben ellentámadásokba átmenni és r igyekezni átjátszani a kérdést a baloldalra, és ebből nacionalista kérdést faragni, (Graeffl Jenő: Abszolúte nem!) — közbevetőleg megjegyzem, épen ezzel teszik vele a legrosszabb szolgálatot — az urak tévedni fognak, mert mi a kötelességünkrő nem fogunk és nem vagyunk hajlandók lemondani mindaddig, amig teljesen tiszta képet nem kapunk és amíg nem látjuk, hogy akik ebben a frankbotránybaai, ebben a nemzetközi pénzhamisitási gazságban a legkisebb mértékben is akár politikailag, akár cselekvés szempontjából részt vettek, el nem veszik méltó büntetésüket. (B. Podmaniczky Endre: Mi is ezt akarjuk, csakhogy nem beszélünk annyit róla !) Ha méltóztatott volna figyelni, ugy méltóztatott volna konstatálni, hogy én mindezt bizonyos előrebocsátásokkal mondtam. Azt mondtam, hogy ha nem láttunk volna gyanús tüneteket a tussolásra, ha nem látnánk azt a nehézkes menetét az ügynek, ami inkább arra vall, hogy el akarják tussolni, mint arra, hogy ki akarják deríteni, akkor mi is hallgatnánk, és néznénk a dolgok menetét... (B. Podmaniczky Endre: A bizottság el fogja tussolni!) Nem a bizottságról beszélek egyelőre, (B. Podmaniczky Endre: Vizsgálják az ügyet!) de ehhez is lesz majd szavam, ha munkájának eredménye itt lesz. Egyelőre csak arról van szó, ami ebben a kérdésben eddig történt. (Csizmadia András: Minél többet ártani, arról van