Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-510

4:16 A nemzetgyűlés 510. ülése 1926. Petrovits György jegyző: Feliratkozva senki sincsen! Elnök: Kivan még valaki szólani! (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánitom. Kö­vetkezik a határozathozatal. (Propper Sándor: Szólnak a csengők, jönnek a mungók. — Zaj a szélsőbaloldalon.) Kérdem, méltóztatnak-e az előadott ügyben a mentelmi bizottság javasla­tához képest Vanczák János képviselő ur men­telmi jogát felfüggeszteni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő ura­kat, akik a mentelmi bizottság javaslatát el­fogadják, szíveskedjenek felállani! (Megtörté­nik. — Propper Sándor: Kisebbség! — B.Pod­maniezky Endre: Már megint a tegnapi komé­dia!) Megállapítom, hogy többség. Kimondom a határozatot, hogy a Nemzetgyűlés az előadott ügyben Vanczák János nemzetgyűlési képvi­selő ur mentelmi jogát felfüggesztette. Következik a mentelmi bizottság 889. számú jelentése a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen elkövetett vétséggel gyanú­sított Vanczák János nemzetgyűlési képviselő mentelmi ügyében. Az előadó urat illeti a szó! Nánássy Andor előadó: T. Nemzetgyűlés! A budapesti kir. főügyészség Vanczák János nemzetgyűlési képviselő mentelmi jogának fel­függesztését kérte, mert a budapesti kir. ügyészség a Népszava politikai napilap ellen a magyar állam és a magyar nemzet megbecsü­lése ellen elkövetett vétség miatt eljárást indi­tott. A budapesti kir % büntetőtörvényszék meg­keresése szerint a »Népszava« politikai napilap 1924. évi december hó 25-ik napján megjelent számában »Amnesztiát!« felirat alatt közzétett cikk tartalma az 1921. évi III. t.-cikk 7. §-ába ütköző vétség jelenségeit látszik feltüntetni. A cikk maga a következőket tartalmazza (Olvassa): »Az intelligens képzett munkások nagy tömegei élnek külföldön emisrrációban, mert nem mernek hazajönni a gyűlöletnek és a hazugságnak eme sötét országába, ahol a je­lentéktelen senkik piaci lármája teszi lehetet­lenné a kiengesztelődés nagy művét. ÍPronper Sándor: így van! A Vannay Lászlók! — Zaj a szélsőbaloldalon.) A reakció még nem tudja nélkülözni azokat a szabadcsapatokat ame­lyeknek segitségével uralomra jutott, szüksége van azokra a gyilkosokra, akik hatalomhoz juttatták. Általános amnesztiát követelünk az igazság nevében, mert nem járja, hogy amikor a gyilkosok mind amnesztiát nvertek, akkor ártatlanokat büntessenek.« (Klárik Ferenc: Mennyire igaza van!) A cikk szerzőjét a szerkesztőség felhívás dacára sem nevezte meg. (Szakács 4jidor: Me­gint a szerkesztőség! — Zaj a szélsőbaloldalon.) igy a sajtójogi felelősség' Vanczák János nem­zetgyűlési kénviselő, felelős szerkesztőt terheli. j A bizottság megállapította, hogy a megke- | rosés illetékes hatóságtól érkezeit az összefügg j gés a vélelmezett bűncselekményt tartalmazó cikk és nevezett képviselő személye között nem i kétséges, zaklatás esete nem forog fenn, java­solja a t. Nemzetgyűlésnek, hogy Vanczák Já­nos nemzetgyűlési képviselő mentelmi jogát ezen ügyben függessze fel. (Helyeslés a jobb­oldalon.) Elnök: Szólásra következik! Petrovits György jegyző: Szabó Imre! Szabó Imre: T. Nemzetgyűlés! Az az elő­terjesztés, amelyet 889. szám alatt az előadó ur volt szives ismertetni, ismét abba a hibába esik, hogy az előadó ur egy írott közlemény ki­szakított részét citálja, de szóval, nem pedig az előterjesztésben és igy nem adja meg a lehe­évi február hó 19-én, pénteken. tőséget arra, hogy képviselőtársaim a közle­mény más vonatkozásait is jtanulmányozhas­sák. Már nem egyszer tettük*szóvá, hogy az előterjesztésben legalább a cikk ama részének benne kellene lenni, amely inkriminálva van. Azt látjuk, hogy körülbelül több, mint egy ha­sábos közleményről van szó és ebből az előadó ur szerint három mondat van inkriminálva. Ha, azonban az egész cikkből ezt a három mondatot kiszakítjuk, akkor sem mond mást, mint hogy hangot ad annak az elkeseredésnek, amellyel az amnesztia kérdését annakidején nemcsak mi szociáldemokraták, nemcsak azok, akik a leg­közvetlenebbül voltak érintve, hanem egészen más világfelfogásu, polgári állású emberek is itt a nemzetgyűlésben tárgyalták. A kérdéses cikk abból az alkalomból Író­dott 1924 december 25-én, amikor a közvéle­ményben £IZ R hir terjedt el, hogy a kormány karácsonyra, 1924 december havának végére, amnesztiát fog kieszközölni a börtönben síny­lődőknek. Ha valaki ezt az egész cikket elöl­Vet S SS,, akkor egész más meggyőződésre jut, mintha a cikknek csak ezt a kis részét szakít­juk ki, amelyet az előadó ur citált. Hiszen ilyen indokolással és ilyen kiszakitott részek­kel nincs az az irás és az a beszéd, amelyet in­kriminálni ne lehetne. Ha közügyeket tárgya­lunk, — bármely közérdekű ügyet — ugy óha­tatlan, hogy az ember véleményét meg ne mondja és a vélemény megmondása közben akárhányszor talán súlyosabb jelzőket is hasz­nál, de nem lehet inkriminálni anélkül, hogy az egész beszédet, vagy az egész írást figyelmébe ne vennénk. A kérdéses cikkben a következők is foglal­tatnak, amit az ügyészség nem inkriminált. (Olvassa): »Azt olvassuk, hogy ők, »a feleba­ráti szeretet vallásának hivei mélységes áhí­tattal és magukbaszállással, szivük legbelső rejtekét is megvizsgálják, mielőtt az Ur aszta­lához járulnak«. Igy mondják és igy hirdetik ezt a kereszténység nagy ünnepén, a Megváltó születésének örömnapján. És amikor a szeretet ünnepén kigyúlnak a mécsek, száz és száz áldozat a rideg börtön rácsai mögött elmélkedik a szeretetről és a megbocsátásáról. Az ellenforradalom áldozatai immár hat esztendő óta ártatlanul szenvednek a börtönökben. Szegény, szánandó áldozatai a világháborúnak és a forradamaknak. Azok, akik az emberiségnek legnagyobb tragédiáját előidézték, akik öntelt kevélységgel vágóhidra cipelték az emberek millióit, akik megcsonkí­tották, nyomorba taszították ezt a szerencsétlen országot, újra hatalmon vannak, de áldozataik hat esztendő óta hiába lesik a megbocsátás és a szeretet jelét.« Nem egyszer mondottuk ezt el itt és kint a nyilvános életben, nem egyszer irtuk meg, hogy évek telnek el anélkül, hogy a felfordu­lásnak, a gazdasági és politikai nyomorúság­nak okozói, akik tulaj donképen az országot bajba, nyomorúságba döntötték, szabadon jár­nak, ezeket soha senki felelőssé nem tette, el­lenben azok, akik ártatlan áldozatai, vagy á pillanatnyi hatások alatt önkéntelenül vállalt szerepük miatt beugrottak s később az ellen­forradalom karmai közé kerültek, még évek múlva is internáló-táborokban, börtönben szen­vedtek, vagy a legjobb esetben hetenként két­szer-háromszor-négyszer munkájuktól elvonva rendőri jelentkezésre voltak kényszerítve. Ha ezt a cikket végigolvasom, mindenütt azt találom benne, hogy az nem egyéb, mint a jogos elkeseredés kitörése a felett, hogy 1925-ben, tehát hat esztendővel a forradalmak

Next

/
Oldalképek
Tartalom