Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-508

Ä nemzetgyűlés 508. ülése 1926. évi február 17-én, szerdán. 353 sorsával foglalkozik. TTgy ebben a regényében, mint »Annnska« című színdarabjában a magyar tanitó egy nagyon szomorú igazságát állapítja meg, amely már szállóigévé vált Magyarországon. Az egyik szereplő ugyanis azt kérdezi tőle, hogy mi a tanitó Magyarországon, amire a tanitó ezt feleli: Olyan ember, aki lelkiismeretét és szabadságát a sarka alatt viseli- és arra gyakran rá kell taposnia, Ebben a Gárdonyi Géza által megirt igazságban benne van az, amit mi követelünk a minister úrtól, hogy igyekezzék, annak a tanítónak politikai szabadságát biztosítani, igyekezzék neki olyan anyagi ellátást adni, hogy az a tanitó szivvel-lélekkel az iskolának élhessen, hogy meg tudjon élni fizetéséből, fenn tudja magát és családját tartani, és igyekezzék a tanítóságnak.' a státusrendezés tekintetében fennálló sérelmeit, amelyeket Rákos elnök ur vezetésével több alkalommal küldöttség adott át^ a minister urnák, orvosolni, mert egy megelégedett tanitói kar a legnagyobb garancia arra, hogy az iskola hivatása magaslatán áll, Hiszen a tanításnál érvényesül igazán az, hogy az olyan tanitó. aki csak mechanikus eszköz az iskolában, aki csak azért tanít ott, hogy kenyerét a tanitói oklevél birtokában biztosítani tudja, igazi eredményeket nem fog tudni elérni, mert a tanítónak szivét és lelkét bele kell vinnie a tanításba, s csak akkor tud ott eredményeket elérni, csak akkor tudja a maga erkölcsi és hazafias felfogását tanítványai lelkébe átplántálni. Már pedig az olyan tanítótól, aki fizetését nem kapja meg, akinek sitátusrendezélsi viszonyai fcayairosakt, akinek társadalmilag nincsen abban a megbecsülésben része, amelyekre joggal számit, ezt várni nem lehet. Ezelőtt három esztendővel Budán egy kellemetlen körülményre hivták fel a figyelmemet. Ott egy tanonciskola van, amelyet egy osztrák eredetű szerzetesrend, az iskola-testvérek tartanak fenn. Nagy rend és fegyelem van abban az internátusban. Az én figyelmemet akkor hivták fel rá, amikor tanítók eljöttek és elpanaszolták, hogy az iskolatestvérek nem engedik március 15-ét megünnepelni, nem engedik meg, hogy kitűzzék a nemzeti lobogót és nem ene-edik^ meg. hogy a vasárnapi istentiszteletek után elénekeljék a Himnuszt és kellemetlen, a valóságnak meg nem felelő megjegyzéseket tettek Rákóczira Kossuth Lajosra és azokra a nagy magyarokra, akik a Habsburg-családdal szemben a magyar öncéluságnák és a maaryar szabadságnak voltak képviselői. Igen t. minister ur, én amellett vagyok, hogy a piaristáknak, a bencéseknek és a többi szerzetesrendeknek, aki a magvar középiskolák: legkiválóbb tanárai, mindenkép biztosittassék és minden eszköz adassék meg arra, hogy ezeket a klasszikus színvonalon álló intézeteket fenntarthassák. De ugyanakkor, amikor követelem, hogy ezen iskolák részére minden anyagi és erkölcsi segítség megadasisék, nem szeretem, ha olyan iskolák és tanoncoktatási helyek vannak Magyarországon, ahol nem engedik meg március 15-ike megünneplését, és ahol Rákócziról, Kossuthról és a többi magyar^ szabadsághői«ökről nincsenek jó véleménnyel. Én akkor is elmondanám ezt a véleményemet, ha a^ régi Magyarország a régi keretek és a régi jogar alatt állana, fenn mert hiszen akkor is már annyira mentünk, hogy a magyar szabadságharcot nem forradalomnak, hanem szabadságharcnak tanították az iskolákban és ha annakidején Varsrha történetirónak kellemetlenségei voltaik is azért, mert igazán és reálisan irta meg a szabadságharc történetét, a magyar népnek és a magyar intelligenciának milliói mellé állottak és minden magyar gyermeknek a tankönyv szövegén kivül ugy mondta el és adta elő a szabadságharc történetét ciZ cl tanár vagy tanitó, amint az a magyar érdekeknek és ahogyan az igazságnak megfelelt, ahogyan a magyar népnek a múltban tanúsított magatartásából meg lehetett azt állapítani. Ha már esonkultságunkban és mostani lehetetlen politikai helyzetünkben nincs másunk, legalább legyen meg az iskola szabadsága a tekintetben, hogy ezeket az eseményeket minden köntörfalazás nélkül hozza a gyermekek tudomására és legyen meg a tanítókban az akarat és a szándék, hogy tudják elmagyarázni március 15-ének jelentőségét és tudják elmagyarázni Rákóczinak, Kossuthnak és a többi magyar szabadsághősnek jelentőségét is. Akárkinek a vezetése alatt áll is, nem tudok tűrni Magyarországon olyan iskolát, amelyben nem engedik meg, hogy március 15-ét megünnepeljék, ahol tiltva van a nemzetiszínű zászló kitűzése és ahol a magyar történetet nem abban a szellemben tanitják, amelyben tanítani ma első kötelessége az iskolának. (Felkiáltások jobbfelől: Hol történt ezf — Barabás Samu: Hol van ilyen iskola?) T. képviselőtársam most érkezett s ezért nem hallotta; az iskolatestvéreknek Budán lévő tanoncotthonára vonatkozólag mondtam el ezt. Konkrét sérelem volt ez ezelőtt két esztendővel, a lapok is foglalkoztak vele, én memorandumot is vettem át annakidején s a minister ur tudomására is hoztam ezt a dolgot. Kérem, hogy minden lépés történjék meg a tekintetben, hogy Magyarországon ma ilyen diszkant hangok ne csendüljenek meg az iskolákban és hogy ne legyenek olyan tanítók, akik nem szívvel-lélekkel a magyar állameszme hivei. (Barabás Samu: Világos!) Remélem, hogy ennek a törvényjavaslatnak elfogadása után nem fog bekövetkezni az, ami a délmagyarországi községekben még most is megtörténik, hogy amikor az uradalom tavasszal sokallja a munkabért, akkor elmegy az iskolaigazgatóhoz és azt mondja: igazgató ur, néhány ezer koronáért — békében néhány krajcárért, 5—10 krajcárért — rendelje ki a gyermekeket acatolásra. Nem nagyon tudok kibékülni a javaslatnak avval a szakaszával sem, amely az iskolatípusok megállapítását a vármegyei közigazgatási bizottságokra bizza, azért, mert a vármegyei közigazgatási bizottságokban a többség ma a jelenlegi földbirtokos urakból kerül ki. Hazafiság tekintetében nem akarok semmiféle kijelentést tenni, felemlítem azonban, hogy az olyan eseteket, amikor a gyermekeket nagyon nevetséges bérért kirendelik acatolásra, hogy igy a munkabéreket megspórolják és hogy ne fizessék meg azokat a munkabéreket, amelyeket ilyen munkáért a felnőtt munkásoknak meg kellene fizetni, azért, mert elvonják a gyermekeket órákon keresztül attól, hogy az iskolában tanuljanak és kötelességüket teljesítsék: olyan középkori copfnak és olyan visszaélésnek tekintem a magyar nép műveltsége ellen, amely ellen a leghatározottabban tiltakozom és arra kérem a minister urat, adjon ki a tanfelügyelőknek rendeletet, hogy ez az acatolás többé az iskolák részéről meg ne történjék. Ami pedig a közigazgatási bizottságoknak az iskolatípusok megállapításába való bevonását illeti, én arra kérem az igen t. minister urat, hogy olyan megyékben, községekben és