Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-507

340 A nemzetgyűlés 507. ülése 1926, egy icsinyke fülke, amelyben a keresztény felekezeteknek az istentisztelethez szükséges dolgai állanak. Az én kerületemben épült minden tanyai iskola nagyon szépen, ki van egészítve ilyen picike kápolnával, amelynek széttolhatok a falai. Az én kerületemben t. i. az emberek túlnyomó részben katholikus vallásnak, más vallásúak alig vannak ott, s nagyon szépen megfér egymás mellett a legmagasabb kultúra, melyet Jézus Krisztus tanitott és az a kultúra, amelyet mi töredékesen tudunk adni a kis tanyás magyaroknak. Kecskemét város főpapja mondta annakidején: Lehetetlen erkölcsileg nevelni és a pogányságból kiemelni azokat az embereket, akik papot egyszer látnak életükben: az esketésük alkalmával s bármi felfogásunk legyen is a valláserkölcsi tanításról, jobb embert nem tudok nevelni, mint azt, aki egyháza parancsához hü, akármilyen egyházhoz tartozik is. (Lendvai István: Tessék jobbat produkálni!) Annak a tanitónak sok dolga lesz a vallásoktatásnál is. Épen ezért vagyok barátja a felekezeti iskolának. Mi itt luxust nem űzhetünk. Fel kell használni minden erőt, hiszen a tanitót nemcsak mint kisegítő papot szeretnénk látni, hanem sok más egyébre is felhasználni. Természetesen e szempontból nagy baj az, ha valahol különböző felekezetek keverten élnek egymás mellett, mert ott ezt a kérdést nem lehet igy megoldani; de ahol egy vallásúak az emberek, miért ne kisérelnők ezt meg, talán azért, mert elvi kifogások merülhetnek fel! Minden elvi kifogásnál fontosabb a nemzet érdeke és fontosabb az, hogy amit megvalósíthatunk, minél gyorsabban és minél kevesebb költséggel valósítsuk meg. Nagyon kérem a minister ur őexcellenciáját, hogy a kápolna mellett gondoljon arra is, amire vonatkozó javaslatomat a bizottsági tárgyalás alkalmával volt szives honorálni, nevezetesen napközi otthonok felállítására. Ez is teljesen praktikus dolog,, mert hiszen amikor jön az az átázott és átfázott kis magyar az iskolába, kell egy helynek lennie, ahol ő átázott ruháját leteszi. Tapasztalati dolog, — Szabadka határában láttam és az eredményeket feljegyeztem, — hogy ott, ahol ezek a kis gyermekek száraz ruhát vettek magukra, a különféle tüdő- és gégemegbetegdések majdnem 75 százaléka orvosolódott e körülmény folytán. Azután arra gondolok, hogy mit csináltak Tirolnak és a bajor Alpoknak ilyen tanyai iskoláiban. A gazdasági tanítónők a leányokat tanították főzni. A fiuk és leányok mindegyike elhozta a maga burgonyaadagját és egy darab kenyeret, azután vásároltak közjótékonyságból leveskockákat és megfőzték a meleg levest. De ha más egyebet nem tudtak adni, mint egy csésze meleg herbateát, már ez is annak nagyban előmozdította a gyermeknek testi fejlődését. Helyeslem az internátusok dolgát is, ahol erre pénz van, de feltétlenül szükségesnek tartanám az ilyen napközi otthonok létesítését, ahol a kis gyermekek legalább egy tányér meleg levest kaphatnának és ahol szárazba átöltözhetnek. A napközi otthon nemcsak a kis gyermekeknek fontos, hanem fontos a gazdáknak is. Hol tanitsam meg őket a többtermelés törvényeire, hol hozzam őket össze, hogy megbeszéljék nemcsak a politikát, — mert hiszen ez az utolsó dolog az ő munkálkodásukban — hanem a gazdasági kérdéseket, ahol felhívhatjuk figyelmüket a nemesitett vetőmagra, a finomabb, fajállatok tartására,, a jobb művelési ém február hó 16-án, kedden. módokra, ha nem az ilyen napközi otthonokban. Ez az a hely, ahol a mindannyiunk érdekében álló többtermelés és a magasabb kultúra érdekében tömöriteni tudom az embereket, és a tanítóban adhatok valakit melléjük, aki állandóan foglalkozhatik a minden jóra és szépre hajlamos tanyai embernek továbbnevelésével, ami a külföldi, a dán népfőiskoláknak magyarra való fordításával egyértelmű. Ne azt nézzük mi, hogy a külföld a maga nagy anyagi eszközeivel és százesztendős Iraiturfejlődésóvei mit ért el, hanem beesüljük meg a magunkét és ha csak egy lépést látunk a haladás, az evolúció felé, ugy adjunk hálát az Istennek, hogy ilyen nehéz viszonyok között ezt is el tudtuk érni. A további lépésre pedig buzdítani kell és nem elrettenteni kritikákkal és ledorongolással a jószándékot. A közegészségügy érdekében is sok mindent lehetne tenni. Budapest tömve van orvosokkal. Ismerek diplomás orvosokat, akik irodákba szaladgálnak gépírásért, címirásért és a tanyákon nincs orvos. Ha pénze lesz a magyar államnak rá, ugy tessék a vándor iskolaorvosok karát megteremteni, akik majd eljárnak egy-egy iskolaháztól a másikhoz, egészségügyi előadásokat tartanak a gyermekeknek, megvizsgálván őket és ha majd jön a tanyai gazda az ő betegével, legalább egy héten egyszer talál majd orvost és nem kerül neki annyiba az orvos kihozatása, mint amennyiért konzultálni hiv egy pesti ember egy egyetemi professzort. A tanitót vagy a feleségét pedig meg kell tanítani a hőmérőzésre, a házipatika kezelésére és olyan egyszerű dolgokra, betegápolási és első segélynyújtásra, amelyek ma ott ismeretlenek. Nem kuruzslókat akarunk, de annak az orvosnak is nagy segítség, ha meg tudják állapítani pontosan a diagnózishoz szükséges tüneteket, ugy hogy nem kell a betegség körül tapogatódznia, vagy az illetőt kórházba küldenie. A közigazgatási teendőkben is segédkézhetik az iskola. Tudjuk nagyon jól, hogy mit jelent különösen sürgős munka idején egy vásár. A tanyai gazda kénytelen egy járlatlevél kiállításáért elmenni 15—20 kilométernyire, holott a tanító ezt egész egyszerűen el tudná végezni. (Ugy van!) Tudjuk nagyon jól, hogy egy idézőlevél kikézbesítése mit jelent a tanyai gazdának. Miért ne lehetne ezeket a közigazgatási teendőket, mint megbizott teendőket a tanitónak átadni? Miért ne lehetne a mostani postai ínségen segíteni, hiszen ez kultúrát, újságot jelent, ez könyvek vásárlását jelenti. Miért ne lehetne a postaügynökséget is ebben az iskolaházban, természetesen nem ingyenmunkaképen, hanem külön honorárium ellenében arra a tanítóra biznil (Láng János: Megszüntetik a postaügynökségeket, holott a tanitó elvégezhetné ezt a munkát!) Nagyon merész az a kezdeményezés, amelylyel őexcellenciája az iskolásgyermekek szállítását tervezi. Nem tudom, hogy odakint ugyanazt a hatást váltja-e ki, mint idebent. I>e ez a kezdeményezés szinte döntő fontosságú lépés, mert rá fogja vinni a gazdát a szövetkezésre, a társulásra és előbb-utóbb megporhanyitja annak a gazdának a lelkét, — nem a talajt, mert arra nincs szükség — hogy különösen télviz, eső idejére, a mezei vasutakat — utakról most nem gondoskodhatunk — vagy társas teherautójáratokat .vagy nem tudom miféle járműveket elsősorban az iskolásgyermekek szállitására, másodsorban pedig a gazdaság előbbrevitele érdekében megteremtsék. • Angliában már régóta divat, hogy minden