Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-507

A nemzetgyűlés 507. ülése 1926. hanem egészen másból. Egyrészt azért, hogy a szinmagyar vidékeknek mindig ellenzéki képviselőt választó magyar népét megbüntessék, amiért a függetlenségért, a szabadságért harcolni és helytállni merészelnek, másrészt pedig azért mert ezeken a vidékeken voltak a nagybirtokok, a hitbizományok és ezeknek analfabéta tömegei adták a legjobban kizsákmányolható, legolcsóbb munkaerőket. Azzal a költséggel, amellyel a végeken szinte palotaszerü iskolaépületeket állítottak a román lakosságnak, ezzel a költséggel, sőt ennek fele költségével a magyar vidéket teljesen áthálózhatták volna iskolával és akkor ma nem kellene egy millión felüli analfabétáról beszámolni. Buday László, a statisztikus, mondja erről az állapotról, hogy azok a kulturális áldozatok, amelyeket bőkezűségünkkel szinte tetszelegve meghoztunk, odalent nagyrészt hiábavalókká váltak; a végeken a különböző fajú iskoláknak szinte palotaszámba menő épületei, a kulturális támogatás címe alatt a kezdetleges felekezeti oktatásnak pazar támogatása mindazt eredményezte, hogy ma a megmaradt magyar vidékeken az analfabetizmusnak ilyen tömegével, ilyen terjedelmével kell számolnunk. De fontos volt az analfabetizmus a militarizmus szempontjából mert épen a nagy háború bizonyította be, hogy a magyar Alföld népe, amennyiben a tüdővész és a vérbaj nem nyomorította még meg egészen, embertelen és brutális szóval kifejezve a legjobb emberanyaga volt a háborúnak, a horvátokkal és a stájerokkal, vagyis azokkal a népekkel együtt, amelyek az analfabetizmusnak szintén a legnagyobb százalékszámát adták. Ha ezzel szemben valaki felhozná azt, hogy például a románok és a rutének, akik szintén iszonyú százalékban analfabéták, közismerten rossz katonák voltak, azt kell mondanom és azt kell megállapítanom, hogy ezeknél nemcsak az analfabetizmus, hanem a népbetegségek pusztítása okozta azt, hogy velünk, akik jó emberanyag voltunk, nem versenyezhettek. Ha tehát párhuzamot vonunk ezek között, túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy minél kevésbé jut az ember a tudás révén emberi méltóságának tudatára, annál inkább uszitható faji^ felekezeti és nacionalista izgatásra és gyűlölködésre, aminek végső kirobbanása mindig a háború. A harmadik tényező, amelynek az analfabetizmus a régi Magyarországon pillére volt, a választási korrupció, amelyről Mikszáth tréfás karcolatain kivül versek és egyéb komoly megnyilvánulások is vannak és mindenkinek egybehangzóan az volt a véleménye errevonatkozóan, hogy az ilyen választási korrupció is csak olyan országban lehetséges, ahol a népesség nem tudja, nincs rá kioktatva, hogy ez alkotmányos joga ós egyúttal alkotmányos kötelessége is és ezt a jogát sem elherdálnia, sem áruba bocsátania nem szabad. Nagybirtok, militarizmus és korrupció, ezek azok az okok, amelyek minden országban az analfabetizmust pártolják. Nálunk ez a kultúrpolitika terén elkövetett mulasztások által egy mondatban jegecesedik ki legjobban és ez az, hogy: minek a parasztnak iskola? Ilyen nyíltan, ilyen brutálisan talán nem mondták ezt ki, hivatalosan nem is mondhatták ki, de a takaró meg volt hozzá mindig, még pedig az, hogy az államnak nincs pénze erre a célra. És el kell ismerni, a magyar államnak valóban nem volt sohasem oly rózsás a gazdasági helyzete, mert a hires nagyhatalmi állásnak fenévi február hó 16-án, kedden. 331 tartására és a hires bürokráciának kiépítésére erőnkön felül kellett áldoznunk, ugy hogy az iskolákra, a kulturcélokra sohasem jutott az a százalék, ami arra a másik, a kultúrától igen messze eső célra áldozható volt. Azok a tényezők, azok az érdekeltségek pedig, amelyek az államon kivül jogosítva vagy kötelezve voltak iskolák lentartására, ugy álltak az iskolák kérdésével szemben, mint Mikszáth paraszt-nábobja, aki legfeljebb az Artézi-kutig tudott eljutni, az iskoláig azonban sohasem. Ezek azonban a multak problémái, vagy ha ugy tetszik, mondjuk a multak bűnei. Ennél a javaslatnál csak az a kérdés, hogy a jelen mennyiben igyekszik a multaknak ezeket a bűneit korrigálni, mennyiben igyekszik a multak mulasztásait jóvátenni. Az előttünk fekvő javaslat nagy gondolatot fejez ki, oly nagy gondolatot, amely valóban nagyon tiszteletreméltó : kultúrát vinni a tanyák közé, kultúrát vinni a világtól eddig elzárt emberek közé, betűvetésre tanítani azt a kicsiny parasztgyermeket, aki a betűvel eddig legfeljebb csak a kaszárnyák folyosóján találkozott. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Népiskolával, népoktatással megalapozni egy ország kulturális erejét : ez a sorrend, ez az elgondolás is teljesen megfelel a szocialista elgondolásnak, a mi követeléseinknek. A kérdés azonban ezek után az, hogy a javaslat meg tudja-e vagy meg akarja-e valósítani a címében foglalt intenciókat. Erre pedig azt kell válaszolnunk, — hogy nem tudja, nem akarja, nem képes ezeket az intenciókat megvalósítani. Ha végig sorra veszem a javaslat egyes intézkedéseit, akkor egymásután rátalálok azokra a részletekre, amelyek megcáfolják a javaslat címét. Legelsőnek talán a javaslatnak azt az intézkedését említem, amely az 1 § második bekezdésében az iskolák létesitését fakultatívvá teszi, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mert ez az intézkedés elsősorban azt fogja eredményezni, hogy az egyes érdekeltségek az iskola-épités terhe alól politikai hovátartozandóságuk szerint kapnak fölmentést vagy a terhekben való elmarasztalást. A javaslatnak további intézkedése, amelyet sérelmesnek tartunk, az, hogy az 1. § szerint a községi képviselőtestületek az érdekeltségek terheit egy nagylelkű gesztussal önként magukra vállalhatják. Márnedig aki tudja, hogy a községi képviselőtestületek üléseit mennyire a jegyző irányítja, (Malasits Géza : Meg a nagybirtokos !) aki tudja azt, hogy a jegyző állásával és jövedelmével mennyire függ a latifundium tulajdonosától, az tisztában lehet azzal, hogy az érdekeltség terheit a kénviselőtestület mindig kész lesz magára vállalni, még akkor is, ha ez saját érdekeinek rovására történik. Továbbmenőleg bizalmatlansággal fogadjuk a javaslatnak azt az intézkedését, amely az állami tervek kötelező használatát irja elő; sokkal szivesebben vennők ezzel szemben a községi terveknek állami felülvizsgálását. Az én hitem szerint ugyanis a magánépités mai borzalmas válságában nem szabad a magánépitkezést ettől a kereseti lehetőségtől elütni. Az érdekeltségek teljes autonómiáját korlátozhatjuk az állami felülvizsgálat kötelezettségével, ezzel azután megelőzhetjük az esetleges énitkezési anarchiát, amit itt az állami tervek kötelező használatával akarnak elérni. A javaslat további részei igazolják azt az aggodalmat, hogy a népoktatás terheit nem a valóban teherbíró rétegek fogják viselni, ezek-