Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-506

A nemzetgyűlés 506. ülése 1926. felnőtt analfabéták oktatásával eddig* nem törődött. (Gsöngedy Gyula: Dehogy nem! Még fizetnek is érte!) A kormányzatnak kötelessége törvénnyel jönni a Nemzetgyűlés elé, amely a felnőtt analfabéták oktatását előírná, könyvekről keltene gondoskodnia, megfelelő szakkönyvet Íratnia, amely nemcsak a betűvetésre tanítaná meg őket, hanem a tudás alapismereteire is. Kötelessége volna az igen t. kormányzatnak mindenütt, ahol bizonyos számú felnőtt analfabéta összeverődött, ezeknek a társadalomból olykép való kiirtása, hogy megtanitsák őket irni és olvasni. Hiszen az írás-olvasás mestersége a mai fejlett pedagógia mellett olyan egyszerű, hogy 40—50 óra alatt minden ember megtanulhat irni és olvasni, ezt pedig minden analfabéta szívesen feláldozza, hiszen rajonganak a betűért, a tudományért, szeretnének irni és a kormányzat elzárja előlük ennek a lehetőségét. Először elzárta az iskolát, mikor nem gondoskodott arról, hogy minden gyermek számára legyen ezen országban kulturhajlék, ahol az élet fegyvereit a maga számára megszerezze, amikor az iskolát elveszik tőle, nem nyújt neki lehetőséget arra, hogy legalább felnőtt korában tanulja meg az iráso Ívásás tudományát. (Csöngedy Gyula: A lehetőség megvan erre, csak nem jönnek, mert szégyenlik a tudatlanságukat! — Dénes István: Bezáratják az Otthonokat! — Dinith Ödön: Annakidején a katonaságnál nagyszerűen megoldották ezt a kérdést!) Nemcsak, hogy nem tesz semmit az állam ilyen irányban, hanem... (Rothenstein Mór: Megakadályozza!) bezáratja azokat az Otthonokat, munkás és földmunkás olvasóköröket, ahol analfabétákat oktató tanfolyamok voltak, de nem nemzetközi vagy szocialista alapon szervezettet, ami önök előtt vörös posztó, hanem azokat az Otthonokat, amelyek nemzeti alapon állanak és amelyekben minden egyes összejövetel alkalmával a magyar himnuszt éneklik. Az ilyen intézményeket is betiltják, bezáratják. (Dénes István: A tótkomlósi földmives- és munkásotthon már három év óta van becsukva, pedig magyar könyvtár is van benne! Nem tudom keresztülvinni, hogy az otthont a kormány végre-valahára kinyittassa. Könyörgök mindenkinek és nem tudom kinyittatni három év óta!) Elnök: Csendet kérek! (B. Podmaniczky Endre: Drozdy is szeretne már beszélni!) Drozdy Győző: Az igen t. kultuszminister ur reformjai között szerepel az uj népiskolai tanterv is, amely ebben az esztendőben lépett életbe rendeleti utón. El kell ismernünk, hogy ez az uj népiskolai tanterv gyakorlatibb és modernebb a réginél. Kiküszöböli az úgynevezett szótanitást, az »emlézést« és e helyett a beszéd- és órtelemgyakorlatot teszi az oktatás gerincévé, amit a harmadik-negyedik osztályig visz fel, a természettudományi tárgyak oktatását pedig már a harmadik osztálynál kezdi el. Ezt a tantervet csak helyeselni tudjuk, mert a mai korhoz jobban simul. Semmiesetre sem helyeselhetjük azonban, hogy a kultuszkormány a tanterv végrehajtási utasításának kibocsátásával egyre késik. A végrehajtási utasításnak a tantervvel egyidejűleg kellett volna megjelennie, mert ez a tanterv olyan szükreszabott, olyan rideg, hogy nem nyújthat kellő útbaigazítást, kellő felvilágosítást a tanítóságnak arra, hogy miképen vezesse az oktatást. Nagy szomorúságára szolgál minden művelt pedagógusnak a tantervnek az az intézkedése, amely 32 órát követel meg az osztatlan évi február hó 12-én, pénteken. 31? népiskolákban a tanítótól. Ez olyan nagyszám, aminővel nem találkozunk a kerek világon. Heti 28, tehát napi 5 órai munka eléggé kimeríti a kis gyermeket és nem lehet attól megkövetelni, hogy heti 32 órán át áldozza figyelmét a tanulásra. Elégedjék meg a magyar JÍUÍtuszkormányzat is azzal, amivel a többi művelt államok megelégszenek és heti 28 órába maximálja azt az óraszámot, amit az elemi iskolai gyermekektől megkívánunk. A tanítók továbbképzését ne olyan formán a minister ur és ne kövessen el olyasmit, amit a legutóbbi rendelete alapján is elkövetett, hogy az iskolai könyvtárakra összegyűlő pénzt, a beiratási díjakat megcsonkítja azzal), hogy a Néptanitók Lapját, amelyet azelőtt ingyen kapott minden iskola, ezután csak pénzért kaphatják az iskolák. Azt a pénzt, amelyet az Apponyi-féle törvény értelmében a népiskolai könyvtárak gyarapítására kell felhasználni, ne vonja el az állam, ilyen célra és ilyen formán a népiskoláktól. A tanítók továbbképzését ne olyan formán igyekezzék megoldani a minister ur, hogy a nagyobb városokban, különösen Budapesten tanitókat, két-három előadó kedvéért felrendel 70 vagy 100 hallgatót, hanem épen megfordítva csinálja, olyan helyekre küldje ki az előadókat, ahol ott vanak a tanítók, mint ahogyan ennek helyességét a hódmezővásárhelyi tanítók ^bizonyították. Azt mondták, ők a maguk körzetükben is el tudják látni hallgatókkal a tanfolyamot. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Ez a tanfolyam nagyon kitűnő eredménynyel végződött. A jövőben tehát oly képen oldja meg a tanfolyamok kérdését a minister ur, hogy olyan helyekre küldjön előadókat, ahol nagyobb tömegben talál tanitókat, mert így csupán két-három előadónak ellátási költségét kell fizetni. Egy tanfolyamot tehát meg-, szervezhet öt-tiz millióból, mig^ ha 70 vagy 100 tanítónak ellátási költségeit kénytelen fedezni a városban, 100—200 millióba is belekerül egyegy tanfolyam hallgatása. Ha tehát takarékoskodni akar a kormányzat, ime, itt egy nagy tétel a takarékoskodásra. Tagadhatatlan, hogy a nemzeti megújhodásnak kiapadhatatlan forrása a magyar falu. A falura kell bazirozni minden politikusnak a jövő fejlődését. A magyar falu ontja ki magából, a magyar falu termeli azt az anyagot, amely ezt az országot a megújhodás révébe fogja vinni. Már Dosztojevszkij írja egyik helyen: Menjetek el a szűrös, ködmönös .parasztok közé, kérdezzétek meg tőlük, mijük hiányzik, mire van szükségük, azok megmondják nektek és talán legelőször halljátok meg a tiszta igazságot. Dosztojevszkijnek ezt a mondását nemcsak nekünk, hanem a kormányzatnak is figyelembe kell vennie és amikor ilyen javaslatot hoz a nemzetgyűlés elé, tudnia kellene, hogy mi a falu véleménye. A falu véleményét pedig megtudhatja a kultuszminister ur, ha rátekint egy falusi iskolára. Szomorúbb képet ennél még nem látott az ember. Düledező, lyukas tetőzetü épület, amelynek teteje egy darabjával a szél szalad, a vakolat hiányzik róla, hiányzó ablakain befütyül^ á szél, a padok összevagdosva és a felszerelése mindössze egy somfavessző. Ilyen iskolákkal a magyar kultúrát megmenteni nem lehet. (Zaj a középen.) Elnök: Csöndet kérek! (Kiss Menyhért: A palotákat a nemzetiségeknek épitette a ma-