Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.
Ülésnapok - 1922-504
286 A nemzetgyűlés 504. ülése 1926, ben nincs köztünk különbség — hogy lehetetlen dolog, hogy az ország lehetetlen túlspekulációval, akár a vállalat kiépítésével, akár meg nem okolt hitelek igénybevételével nehéz helyzet elé állíttassák. Megpróbáljuk a kérdést most rendezni, de ebből a jövőre nézve bizonyos konzekvenciákat kell levonnunk. (Lendvai István: Csakhogy rájöttek a zsidókérdésre!) Nem erről a kérdésről, hanem a közgazdaságot mélyen érintő kérdésekről van szó. Méltóztassanak visszaemlékezni, hogy nem egyszer mutattam már rá arra, hogy bizonyos fokig elsősorban a részvénytársaságok reformját kell szorgalmazni. Ezt olyan kérdésnek tartom, melyet az igazságügy minister urnák mentül gyorsabban elő kell készítenie. Azt tartom, ezzel nem lehet sokáig várnunk. Azt méltóztattak kívánni, hogy megtorlással éljek. Engedelmet kérek, aki a kereskedelmi jogot ismeri, az tudja, hogy ezt csak annak keretei között lehet megtenni. Azt hiszem, a legnagyobb büntetés az illetőkre nézve a gazdasági összeomlás és az, hogy túlfűtött ambícióik nem jutottak érvényre. (Meskó Zoltán: De mennyi maradt meg?!) Egyről azonban biztosithatom a t. Nemzetgyűlést: teljes befolyásomat fel fogóra használni abban az irányban, hogy a Viktória-malomnak és Bachernak egész vagyona megfelelő fedeztül szolgáljon. Gondoskodni fogok arról, hogy ennek az akciónak a lebonyolítása minél kisebb veszteséggel járjon. Ma nem tudnám megmondani azt sem, hogy lesz-e veszteség, azt sem, hogy nem; lesz-e, képtelen vagyok ennek megítélésére, csupán egy-két adatot hozok fel. Azokat a malmokat, amelyek a konszernnek a belföldön tulajdonát képezik, bizonyos gazdasági érdekeltségek mindössze 60 milliárdra becsülik. Nem tudom megjósolni, hogy a likvidáeió során milyen ár fog érvényesülni, de őrködöm, hogy ne történjék olyan likvidáeió, amely a Pénzintézeti Központ érdekeit sértené. Mindenesetre fentartom magamnak a jogot, hogy a malmot megvásároljuk. Ezzel kapcsolatban többet ma nem tudok mondani, remélem, hogy sikerülni fog az egész dolgot minden veszteség nélkül lebonyolítani. De végeredményben egy likvidációnál az ellenkező is lehetséges, annak terhét természetszerűleg nem lehet előre megállapitani. Méltóztatott valakinek azt is kérdezni, hogy foglalkozik-e a kormány azzal, hogy a jövőben ilyen hitelek ne legyenek igénybevehetők csak ugy szabadjára egyesek részéről és hogy ennek alapján ezek a hitelek bizonyos kontroll alá vétessenek. Ez a kérdés rendkívül kényes, mert nem szabad elfelejteni, hogy amikor az egyik oldalon rendkivül sok érv szól amellett, hogy valamely ilyen közbeeső szerv legyen, a másik oldalon az a veszély fenyeget, hogy esetleg óriási felelősséget vállalunk ezzel. Én azonban olyan kérdésnek tartom ezt, amelylyel komolyan kell foglalkozni. Nem tudom ma megjelölni a módozatokat, hogy milyen irányban r fogunk bizonyos kontrollt gyakorolni, ezért nem is akarom ezidő szerint lekötni magamat, csak annyit akarok mondani, hogy igenis foglalkozunk a gondolattal, hogy a jövőben nem volna-e lehetséges valamely kontrollt gyakorolni. Ma azonban — ismétlem — nem tudom semmiféle irányban lekötni magam. Végül Erdélyi Aladár igen t. képviselőtársam szóvátette az adófizetés kérdését. Nekem bizonyos előzetes adatok állnak rendelkezésemre, — nem tudom, ezek mennyiben helyesek, mennyiben nem, mert nem volt módomban . évi február hó 10-én, szerdán. kontrollálni őket — amelyek szerint az adófizetés szempontjából a helyzet következő: társulati adó címén a pótadókkal stb. a vállalat — a Viktória és a többi malmok együtt — fizetett összesen 7:8 milliárdot, forgalmi adóban befolyt 16 milliárd, a kettő összesen tehát 24 milliárd. Jövedelemadó címén pedig a múlt évben 665 milliót, most pedig 530 milliót fizettek. (Erdélyi Aladár: Bachernél?) Bach érnél. (Erdélyi Aladár: Saját személyében?) Igen, saját személyében. Természetesen különböztetni kell vagyon és vagyon között, mert igen t. képviselőtársam véletlenül a malmokat is bevette ebbe a vagyonba, pedig ezek nem az ő magánvagyona, hanem részvénytársasági vagyon. (Erdélyi Aladár: Nem, 420.000 részvényt vettem!) A részvények annyit érnek, amennyit érnek; nem tudom megállapitani értéküket, mert ez mindig változik. (Erdélyi Aladár: A tőzsdei árfolyamot kell venni!) A helyzet az, hogy természetesen van privát vagyon, amelynek összegét nem tudom hirtelen megmondani. Kétségtelenül egészen objektíve megállapíthatom, hogy az első betekintésre ez az adófizetés kielégítő. Ebben a tekintetben meg tudom nyugtatni a Házat és azért is dolgoztatom fel az adóstatisztikát, — amely sokkal nagyobb munka, mintsem gondolják — mert nyíltan és tisztán akarnnk látni ezekben a kérdésekben. (Helyeslés.) Ennek feldolgozása egy év alatt, amikor három költségvetést kell összeállítani s amikor egyéb kérdések is foglalkoztatnák minket, fizikailag is lehetetlen, mert én is csak egy ember vagyok s lehetetlen tőlem azt várni, hogy minden kérdéssel egy időben foglalkozzam. Mindenesetre ez is jó példa arra, hogy ezekkel a kérdésekkel is foglalkozunk. Most röviden összefoglalom álláspontomat. Ismételten hangsiilyozom, hogy bennünket — sem a Pénzintézeti Központot, sem a gazdasági életet — maga az egyén egy percig sem érdekelt, hanem messzemenő közhiteli szempontok tették szükségessé a kérdés rendezését. Emberileg meg kellett teremteni minden biztosítékot arra, hogy ez kedvezően bonyolittassék le, abban a biztos tudatban, hogy ezzel tulaj donképen a közhitelnek és a közgazdaságnak használunk. Kérem válaszom tudomásulvételét. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: A viszonválasz joga megilleti elsősorban Baross János képviselő urat. Baross János: T. Nemzetgyűlés! Igyekszem minél rövidebb lenni. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Baross János: Az előrehaladott idő miatt csak pár szóval reflektálok a minister ur kijelentéseire. Olyan nagy problémákkal függ össze ez a kérdés, — mint emiitettem — hogy ezt most, háromnegyed hatkor itt tényleg nem lehet megtárgyalni. A politikában sohasem az elméletek, hanem mindig az eredmények az irányadók. A kormány vámpolitikájáról megmondja a kritikát letagadhatatlan tény . . . (Zaj jobbfelől.) Elnök: Csendet kérek! (Csontos Imre közbeszól.) Baross János: A képviselő ur majd feláll és elmondja a maga vámpolitikai nézeteit. A kormány vámpolitikai sikertelenségét bizonyitja az a letagadhatatlan tény, amelyet a kisgazdák is éreznek, hogy sem burgonyájukat, sem borukat, m sem gyümölcsüket, sem lisztjüket nem tudják eladni; ez mind a nyakunkon rohad, ez mind itt van Magyarországon. Ezt letagadni nem lehet. (Zaj.) A minister ur azt kérdezi, honnan veszem