Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-504

Ä nemzetgyűlés 50á. iÜése 1926. annak következményeit ellenőrizni s tette akkor, amikor Trianon következtében tudomá­som szerint a magyar malomipar az ő béke­beli kapacitásának csak 20%-át tudja foglal­koztatni, viszont rezsije megvan körülbelül a békebeli mértékben. Látjuk, hogy ez az egész felépités tulaj­donképen nyereségre volt alapitva. Ki voltak kapcsolva ebből minden egyéb szempontok, amelyekre azonban az üzleti életben egy reális, szolid bázison élő vállalatnak és egyénnek gon­dolnia kell. Mi ment itt tönkre és mi van ve­szélyeztetve? Veszélyeztetve van a gabonater­melő vidékek fontos központ járnak malmai, szárnszerint 10 nagy malom, amelyek közül felemlitem a ceglédit, szolnokit és bajait; is­mert, jól organizált, jól adminisztrált malmo­kat, amelyeknek közgazdasági jelentőségét is­merjük, mert hiszen érdeke a vidék gazdakö­zönségének, hogy a fuvarköltség lehető megta­karításával igénybe vegye ezeket a malmokat, érdeke az ott alkalmazott munkásoknak és tisztviselőknek, hogy azok a malmok, amelyek közgazdaságilag jók, fenmaradjanak, érdeke ezenkivül a versenynek is, hogy lehetőleg a lisztárakat leszorítsák, a malmokat ellenőrzés alá helyezzék, hogy ilyen módon a gazda ne legyen kiszolgáltatva tisztán egy érdekeltség­nek. Ebben látom én azt a közgazdasági érde­ket, amely ezeknek a malmoknak fentartása mellett szól, amelyek még ebben a konszernbe tartoznak. Ide tartozik egy másik, nem kevésbé fon­tos, sőt talán az ország közgazdasági megerő­södése szempontjából még nagyobb jelentőségű kérdés: a hitelérdek, a nemzeti hitelügy és hi­telpolitika. Mert kik vannak ebben a külföldi hitelezésben kiváltképen érdekelve? Legna­gyobb részben az angol tőke, amely megvizs­gálva a kölcsön garanciáit, látszólag azokat megtalálta, és ilyen módon kihitelezte ezeket az összegeket, amelyeknek egy része, valami 70 milliárd, tényleg a malomérdekeltségben, a malomüzemekben invesztáltatott. Az az angol tőke, amely a magyar pénzügyi rekonstrukciót lehetővé tette, amely lehetővé tette Nemzeti Bankunknak is megalapítását, megerősödését. Ha ez most egyszerre a nemzetbe vetett bizalmában és inkább a hitelintézményeinkbe, a kormány erejébe vetett bizalmában meg­tévedne, csalódna, akkor az a helyzet állana elő, hogy elvonódnék és elvonatnék a külföldi tőkepiacnak már eddig is megingott bizalma, felmondatnának a hitelek s igy a magyar köz­gazdaságra az a helyzet következnék be. hogy amiennyiben hitelre van szüksége ahhoz hozzá­juthatna ugyan de csak a legmagasabb kama­tok mellett. (Lendvai István: Erről nem irnak a zsidó lapok!) Igen t. képviselőtársam, ebben látom én ennek az összeomlásnak súlyos köz­gazdasági és hitelügyi következményeit. És itt említem a szociális érdeket. (Lendvai István: Ott- a szélsőbalon nem látják a szociális érde­ket!) Ha a meglévő tiz malmot és a velük összefüggő nagy vállalatokat, amelyek ön­magukban jók és életképesek, most magukra hagynánk, akkor ezek ebben a pénzügyi össze omlásban képtelenek volnának fentartani üze­müket-, és tiz meg tízezer ujabb munkanélküli növelné az amúgy is fojtogató munkanélküli­séget. Itt látom én ennek az ügynek súlyos körül­ményeit, okait és motivumait. Ekkor pedig néztem, kerestem azt is és az is érdekelt, vájjon áll-e ennek az érdekeltségnek egy olyan fede­zet is rendelkezésére, amelynek felhasználásá­ét^ február hó 10-én, szerdán. 283 val az igen t. kormány megtehetné a magyar közgazdaság és a magyar nemzet érdekében a szükséges teendőket. Itt látom, hogy igenis, ennek a vállalatnak vannak értékei. Ennek van fedezete a künnlevőségekre, de hozzá kell fogni a rendezéshez. Itt vannak a nagy lisztkészle­tei, itt vannak a künnlevő követelések, itt van­nak a jó vállalatok és itt van a tiz malom. Levegőt kell adni ezeknek a vállalatoknak, és ha talán az egyén maga tönkre is megy, nem szabad a közgazdaságot tönkre jutni és össze­roppani engedni. Itt az egyéni erő, amely a ma­gyar közgazdaság érdekében ezt a kérdést meg tudná oldani megszűnt, és nézetem szerint itt állott elő az állam feladata, kötelessége, hogy ezt a kezébe vegye közérdekből, hogy össze­hozza, átnézze, revideálja azokat az erőket és tényezőket, amelyek itt szükségesek és helyes, igazságos, de a felelősség alól senkit nem men­tesítő kíméletlenséggel hozza meg Ítéletét, ver­diktjét, és teremtse meg azokat a lehetőségeket, amelyek ezeknek a vállalatoknak a magyar közgazdaság érdekében való szanálására szük­ségesek. Én tehát ennek alapján azt a tiszteletteljes interpellációt intézem a t. pénzügyminister úr­hoz (Olvassa): »1. Igaz-e, hogy túlspekuláció okozta a Viktória-malom érdekeltségének financiális Eavarát? 2. Mit tett a m. kir. kormány ennek a ma­gyar közgazdasági és hitelviszonyainkra ki­ható káros hatásának kivédésére? 3. Milyen gondoskodás történt arra nézve, hogy a kormány szanálási intézkedéseiből az államkincstárra veszedelem ne származzék ?x Elnök: A pénzügyminister ur kivan szólani. Bud János pénzügyminister: T. Nemzet­gyűlés! Sokkal nehezebb kérdéssel állunk szem­ben, mintsem első pillanatra gondolni lehetne, már csak azért is, mert igen t. képviselőtár­saim olyan szempontokat emiitettek meg, ame­lyeket én itt megjegyzések nélkül nem hag}^­hatok. Elsősorban itt van Baross János t. képvi­selőtársam beszéde. Ő elfogadja es helyesli azt, hogy ennek a konszern-nek szanálása érdekében intézkedések történtek, (Baross János: Az or­szág érdekében.) felhasználja azonban az alkal­mat arra, hogy birálat alá vegye a kormány­nak közgazdasági és pénzügyi politikáját. Én egészen őszintén megvallom, ezt az ösz­pzefüggést a Bacher-ügy, "vagy helyesebben a Viktória-malorn ügye és a másik között nem vagyok képes megérteni. (Baross János: Ez a különbség köztük!) Én azt hiszem, hogy nincs meg az összefüggés, mert azok^ a ténye­zők, amelyek bizonyos fokig az általános gaz­daságpolitikához hozzá is járulnak, a nehezebb gazdasági helyzetben, viszont semmi körülmé­nyek között nem járulhatnak hozzá ahhoz, hogy túlfűtött ambícióból vállalatok alakuljanak. Helyesebb gazdasági politikára t. _ képviselő­társunk másutt sem tud reámutatni. Méltóztatott szóvátenni, hogy tulajdon­képen elmulasztattak bizonyos intézkedések, ami nagyban hozzájárult ennek a_ malom-kon­Bzern-nek tönkrejutásához. Fejtegetéseiben többek között visszament az őrlésekhez. Nem akarok ezzel most bővebben foglalkozni, mert hiszen még sokat kell ezzel foglalkoznunk, ezt nagyon alapvető kérdésnek tartom, egyet nzonban mindenesetre mes akarok mondani, tízt, hogy a kikészitési eljárás .folyamatban volt, és uedig évről-évre meghosszabbitva : az érdekeltségek tudják érdekeiket legjobban kép­42*

Next

/
Oldalképek
Tartalom