Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.
Ülésnapok - 1922-499
A nemzetgyűlés 499. ülése 1926. • termelésénél tervbe vett leszállítása mellett is olyan mérhetetlenül drága lesz Magyarországon a cukor, hogy annak árát a minket környező államok cukoráraival összehasonlítani egyáltalában nem lehet. A pénzügyminister ur itt a parlamentben a pénzügyi bizottság és az appropriációs bizottság ülésein állandóan adóleszállitásról beszélt. Nem tudom, hol szállitotta már le a pénzügyminister ur az adót? Azt mondaná már egyszer meg a pénzügyminister ur, hogy a kincstári házhaszonrészesedés eltörlésén kivül melyik az az adó, amelynek kulcsát — a jövedelemadó kulcsán kivül — a pénzügyminister ur leszállította? Vagy azt mondaná meg a pénzügyminister ur, hol volt már kegyes az adózó közönséggel szemben, amely már a nincsetlenség és a »nem tudok már adózni« szerencsétlen helyzetében van, csökkenteni az adókat? Talán a forgalmi adónál? Mondottam már, hogy a forgalmi adónál az előző évvel szemben 300 milliárdnyi többlet mutatkozik, s a pénzügyminister ur még ezzel sincs megelégedve. Vagy talán a fogyasztási adónál? Ott is állandó a növekedés. Vagy talán a vámbevételeknél, amelyek szintén nem egyebek, mint fogyasztási adók, csökkentette az adót? Hiszen ezek is állandóan emelkedő tételt mutatnak. Vagy a sójövedéki bevételeknél? Ezek is állandó emelkedést mutatnak. Mondja meg tehát a t. pénzügyminister ur, melyik az adó? Tudjuk, hogy a pénzügyminister ur a borital adót hajlandó volna csökkenteni, mert ez nem őt, hanem a községeket érdekli. Hajlandó tehát a pénzügyminister ur az aranyláncot a más zsebéből kivenni és odaajándékozni az adózó polgárságnak, ellenben ott, ahol az ő tárcája javára történik befizetés, semmiféle irgalomra és kiméletre nem hajlandó. Nem tudom, hogy a pénzügyminister ur nem veszi-e tudomásul végre azt, hogy az ország nem képes több adót fizetni, s abban az esetben, ha ő a végsőkig kényszeríti az adófizetőket, ha az adóbehajtások terén azt a rettenetes rendszert gyakorolja, amelyet a legutóbbi időkben gyakoroltak, ugy hogy Magyarországon az adóvégrehajtás ennek az esztendőnek elmúlt hónapjaiban 50%-kal több, mint volt az elmúlt esztendőben, ebben az esetben nem lesz honnét behajtani az adót. Én elismerem azt. hogy a kormánynak srondoskodni kell az állami szükségletek fedezetéről de nem tartom helyesnek azt, hogy egy szegény, nyomorult ország költségvetésében a pénzügyminister ur feleslegekre törekszik. Hiszen ebben az esetben teljesen hiábavaló és csak íszép szavaknak tekintendő mindaz, amit a pénzügyminister ur itt a beruházásokra vonatkozói afl- mondott. A pénzügyminister ur kijelentette, hogy ő kislakásokat akar építeni, továbbá kikötőépitésre akar pénzt fordítani. A t. pénzügyminister urnák tényleg igaza van abban, hogy ezzel uj pénz fog bejönni a forgalomba, de ha a pénzügyminister ur nem szivattyúzná ki a pénzt az adófizetők zsebéből, akkor a beruházási Programm nélkül U maradna pénz az adófizetők zsebében. Meg kell állapítania a pénzügyminister urnák iis azt, amit valamennyien megállapítunk, hogy a beruházási prosrrammnak eddigi eredménveit a nénzkurkulálását illetőleg a magyar publikumban sehol sem látjuk, mert pénzkurkulálást eddig a nemzet vérkeringésében egyáltalában nem tudunk felfedezni. A pénzüecyminister ur megemlékezett a # külföldi bitelek kérdéséről is. Én a külföldi hitelek kérdését nagyon fontosnak tartom azért, mert — sajnos — az országnak nincs évi január hó 30-án, szombaton. 105 annyi saját tőkéje, amennyivel a maga közgazdasági életét rendbehozhatná, s ezért az országnak — ugy az államnak, mint a magánosoknak — külföldi tőkékre szüksége van. Itt figyelmeztetem a t. pénzügryminister urat arra, hogy annak, hogy van-e egy államnak a külföldön hitele, az az alapja, ami egy állam külpolitikájának. Az állam hitelének és külpoitikájának zsiránsa kifelé mindig a belpolitika, mindig az, hogy jó belpolitika mellett milyen közgazdasági politikát csinál egy ország pénzügyi és kereskedelemügyi ministériuma. T. Nemzetgyűlés! A külföldi hitel szempontjából az országra nézve megbocsáthatatlan bűn volt a frankhamisítás. Mert ha ennek a kérdésnek politikai következményei el is fognak múlni, méltóztassanak elhinni, hosszú időn keresztül kell majd törekednünk arra, hogy a külföldi hitel szempontjából a külföldön azt a bizalmatlanságot, amely a frankhamisítás nyomán Magyarországgal szemben keletkezett, eloszlassuk. Mert méltóztassék elhinni, hogy az, hogy a hozzánk barátságos külföldi népek minket Genfben s a külföldi sajtóban és politikában tényleges értékünknél sokkal nagyobb mértékben értékeltek s külföldi kiküldötteinket a genfi tárgyaiások alkalmával és minden alkalommal, amikor magyar kiküldöttek külföldön megjelentek, nagyobb előzékenységgel kezelték, mint a hozzánk hasonló kisállamok küldötteit a külföldön kezelni szokták, ez azért történt, mert bizalommal viseltettek az országnak fokozatosan erősbödő konszolidációjával szemben. Meg kell állapitanunk, hogy ez a sajnálatos frankhamisítás, tény, hogy ebben igen magasállásu közhivatalnokok voltak benne és az a tény, hogy a hamis frankot a pénzügyminister fenhatósága alá tartozó intézetben gyártották, külföldi hitelünket kellemetlenül befolyásolta. Arra kell tehát törekednie a magyar kormányzatnak, — amit, azt hiszem, a kormánynak a jó tanácsadói is megmondanak — hogy a külföld, de elsősorban az ország szempontjából azt a bizalmat, amely a külföldön az utóbbi időben Magyarországgal szemben megszilárdult, de amelyet most a frankhamisítás megrontott, szerezze vissza. (Helyeslés jobbfelől.) hogy odakünn tudják, hogy ebben az országban nem bandák uralkodnak, hogy nem felelős állami tisztviselők a vezérei a felelőtlen elemeknek és hogy ebben az országban nem maradhatnak egyes társadalmi egyesületek, amelyek a bűnnek központjai, büntetlenül. Ezt kell végre a külföldnek tudomására hozni s ez a külföldi hitel, az ország gazdasági helyzete szempontjából nemcsak az országra, hanem annak minden egyes polgárára nézve is egyaránt fontos. Azért nem értem azt, hogy akkor, amikor itt frankhamisításról beszélnek, a frankhamisitók bűntársai, de azonkívül még sok jóhiszemű ember is — ha nem is nyiltan, de titokban — arra az álláspontra helyezkednek, hogy ez a frankhamisítás nem közönséges bűncselekmény, hanem hazafias szempontokból megérthető. (Urbanics Kálmán: Hasaárulás!) Én a t. képviselő ur álláspontjára helyezkedem : hazaárulás a frankhamisítás. Ennek az ügynek a hazához csak annyi köze van, hogy ennek a szegény, nyomorult, megcsonkított és széjjeltépett Magyarországnak helyzetét a kloaka emberei — akik között ott voltak felszinen levő cinkostársaik — megnehezitették, mert hiszen ezek az emberek az ország gazdasági konszolidációjával szemben követtek el bűnt. Amikor ezek az emberek a magyar
