Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-484

À nemzetgyűlés 484. ülése 1925. betöltve, s az ilyen helyeken a nép hónapokon keresztül nem látja gazdasági tanácsadóját maga előtt, nincs kihez fordulnia gazdasági kérdésekben, amelyekben nem ismeri ki magát. E mellett még az is baj, hogy a gazdasági felügyelőket sok helyen a közigazgatás másnemű apparátusai közigazgatási szerveknek tekintik, pedig ezeket rendeltetésüktől elvonni nem lehet. Hajlandó volnék arra is, ha a gazdasági felügyelőknek nagyobb hatáskört is biztositanának, hogy ők bizonyos impériummal lennének felruházva olyan természetű és irányú gazdasági intézkedéseknél, amelyek közérvénye alól, aki a kérdéssel tisztában van, magát kivonni nem tudja. Én nem ugy gondolom, mint Szakáts József t. képviselőtársam, hogy a gazdasági felügyelők mint cenzorok menjenek ki és vizsgálják meg, hogy melyik kis ember nem műveli helyesen földjét, amelyet a földreform eredménye gyanánt neki az Úristen juttatott. Én nem ebben találom a gazdasági felügyelő szerepét, hanem abban, hogy a termelés intenzivitását megismertesse a néppel, bizonyos művelési ágakr fît (X népet rászoktassa, és hogy az intenziv gazdálkodásra a helyi viszonyok megkeresése révén a népet helyes irányban gazdaságilag nevelje. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Különösen szükséges ez olyan időben, amikor az igen t. előadó ur rendkivüli, de különösen ebben a részében értékes beszédében kidomborította, hogy állattenyésztésünk végpusztulás előtt áll, abban abszolút dekadencia van annak következtében, hogy a felmenő skálát mutató állattenyésztési konjunktúra elmúlása után most már teljes esüggedtségbe merül az ország legtöbb vidéke amiatt, hogy az árak folytonos csökkenése révén nem rentábilis Magyarországon az állattenyésztés. A gazdasági felügyelőknek ebben a tekintetben is elől kell jármok, aminthogy az apa-állatok megvizsgálása révén és a tenyésztés minemüségének megválasztása terén eddig is tanácsadói szolgálatot teljesítettek és a kiszállások által a népet a helyes irányban való állattenyésztés útjaira igyekeztek rávezetni. Ezt fokozottabb mértékben tegyék a jövőben is, mert egyedüli lehetősége a gazdának mégis csak az, ha egy évben többször is akar aratni, hogy az állattenyésztésből olyan időben lásson pénzt, amikor az államnak adóra van szüksége. Az adót nem szabad a gabonatermés eredményéből kifizetni a gazdának, hanem az állattenyésztésből eredő haszonból kell kifizetnie azokat a járulékokat, amelyekkel az államnak és a közintézményeknek tartozik. Nem tudom azt sem mire magyarázni, hogy, bár nem nagy összeggel, azért mégis circa 400 millióval kevesebb van a költségvetésbe felvéve ebben az esztendőben a háziipar istápolására. Ha a mezőgazdasági termelésben van talán valami elszomoritó jelenség, az feltétlenül az, hogy a mezőgazdasági munkásnak és a mezőgazdasággal foglalkozó egyénnek munkája időhöz van kötve ; az évnek csak egy részében talál tökéletes, a munkaerejét teljes mértékben kihasználó munkaalkalmat, ellenben az év nagy részében nem talál munkaalkalmat Magyarországon, ahol az iparosodás terén nem jutottunk még el addig a fokig, hogy a mezőgazdasági ipart oly mértékben tudtuk volna megszervezni, hogy az a mezőgazdasággal foglalkozó egyéneknek téli foglalkozást nyújtana. Ennek pótlására szolgálna a háziipar erősebb megszervezése. A háziiparra ebben az évben, gondolom, összesen 4.200,000.000 korona van felvéve. Nem vádként mondom ezt az igen t. földmivelésügyi kormányra, (Strausz István : Személyi kiadás !) mert hiszen nagyon jól tudom, hogy amikor az igen t. minister ur, jobban mondva, a jelenlegi államtitkár ur hivatalát elfoglalta, Magyarországon összesen 16 szövőszék évi december hó 14-én, hétfon. 70 volt, és ő ernyedetlen szorgalommal már 200-ra emelte fel azoknak a szövőszékeknek a számát, amelyek a háziipart szolgálják. Ezen a téren azonban nem lehet megállani. Ilyen szűkös dotálással nem lehet a házi ipart olyan fokra emelni, hogy elérhető volna az az ideál, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó falusi ember a téli időben is tökéletes elfoglaltságot nyerhetne, másrészt, hogy életszinvooalának emelése céljából a téli időben is olyan munkaalkalomhoz jutna, amelyből jövedelmet produkál, amellett pedig még ebből kifolyólag nein szorulunk olyan külföldi iparcikkekre, amelyeket háziiparilag Magyarországon is elő lehet állitani. Ebből a hármas szempontból is nagyon ajánlom tehát az igen t. kormány figyelmébe, hogy ne ilyen szűkös dotálással állitsa be a költségvetésbe a háziipart, hanem ernyedetlen buzgalommal törekedjék arra, hogy azt az ország minden vidékén megteremtse. Hiszen fájdalom, az ember lát olyan vidékeket — igy pl. a tiszantúlon több vidéket ismerek ilyent — ahol békében igen erős kosárfonó- és gyékényipar virágzott, ahonnan az egész országba, a felső vidékektől le egészen Brassóig hordták a kosarakat és a gyékényeket s ahol ma jóformán semmi sincs, ahol tulaj donképen elpusztult minden, amit azonban nem a kormány, hanem a viszonyok rovására irok. A t. kormánynak csak azt rovom fel, hogy ebben a tekintetben szűkösen járt el ; valószinüleg a pénzügyminister ur nem járult elegendő összeggel ahhoz, hogy ezt az ipart kellő fokra tudja emelni, valószinüleg nem akarja kellő módon dotálni a költségvetésnek ezt a tételét. Én tehát nagyon erősen ajánlom az igen t. minister ur figyelmébe, hogy jelentősebb özszegekkel szerepeltesse a házi ipar tételét. (Helyeslés a balközépen és a baloldalon.) Ép igy vagyok Magyarország egyik rákfenéjével, a vizlecsapolással is. Nagyon szkeptikus vagyok ennek a kérdésnek a megítélésében ; semmiféle statisztikában nem hiszek és nem bizom, ha nem tudom megvizsgálni, honnan származnak azok a statisztikai adatok. Á vizlecsapolás kérdésében eddig szereplő összes statisztikai adatokat hamisaknak tartom, azért, mert nem minden gazdát kérdeznek meg, hogy az évnek egy részében mennyi földje áll viz alatt, hanem megkérdezik a járások gazdasági tudósitóit, megkérdezik a vármegyék alispánjait, megkérdezik a gazdasági felügyelőket, akik nem mondom, hogy rosszhiszeműen, de nem ismerhetvén a kérdést gyakorlatilag hold-szám szerint annyira, mint minden gazda ismeri a saját területeit : hibás számokat szolgáltatnak a mezőgazdasági osztálynak, ennélfogva hibás statisztikán épülnek fel mindazok a járulékok, amelyekkel a pénzügyi kormányzat a földmivelésnek ehhez az igen fontos ágazatához hozzájárul. Mig tehát fontos, a gazdáktól beszerzett statisztikát nem látok, nem vagyok hajlandó hitelt adni annak, hogy Magyarországon csak 480.000, vagy 570.000 katasztrális hold áll viz alatt. Pl. tudom azt, hogy ezekben a statisztikai adatokban nem szerepelnek az Alsónyirviz-Lecsapoló Társulatnak perifériájába és a Berettyó NyirvizLecsapoló Társulatnak perifériájában tartozó területek. Ezek nem szerepelnek abban a kimutatásban, amely a viz alatt álló területekről jelenik meg; nem szerepelnek pedig azért, mert ott már régebbi idő óta készítettek levezető csatornákat, mert ott vizlevezető árkok vannak, de nem kérik be az adatokat a középbirtokosoktól, a kisbirtokosoktól és a törpebirtokosoktól, hogy vizes esztendőkben földjüknek mekkora része áll viz alatt, Én tehát azt mondom, hogy az a pénzösszeg, amely erre a célra a földmivelésügyi kormány rendelkezésére áll, sem nem jelentős, sem nem 11*