Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-484

A nemzetgyűlés 484. ülése .1925. tarn — háromnegyed éve foglalkoznak, idehozzam a nemzetgyűlés elé. Nincs a nemzetgyűlésben senki, aki meg ne volna győződve arról, hogy a magyar mezőgazdaság egyik legfontosabb ága a bortermelés. Hiszen annak a területnek nagysága is, amelyen ma szőlőt művelnek Magyarországon, mutatja, hogy a mezőgazdaság egyik legfontosabb ágával állunk szemben. A beültetett szőlőterület ma 384.600 kat. hold. A termelést átlagban 3,000.000 hl-re lehet beesülni évente, jó termés esetén azonban, — mint amilyen az idén is volt — 5,000.000 hl. is terem. Ennek a termésnek ára nemzetgazdasági szempontból, illetőleg a nemzet jövedelme szempontjából szintén nem megvetendő, mert nemcsak a bor árát, hanem a törkölynek és a belőle előállított szesznek árát

} és a csemegeszőlő eladásából befolyt nemzeti jövedelmet is figyelembe kell venni. Ez körülbelül 350 millió aranykoronát tesz ki, a nemzeti jövedelem szempontjából tehát a szőlő- és bortermelés a második helyet foglalja el a magyar mezőgazdaságban. Ha figyelembe vesszük ezenkivül azt, hogy a szőlőtermelésből, illetőleg a bortermelésből a köznek, illetőleg a munkásságnak micsoda összegek jutnak, akkor azt látjuk, hogy e tekintetben is a mezőgazdaság egy olyan fontos ágával állunk szemben, amely mellett n nem lehet kézlegyintéssel elmenni. A szőlőmüvelés köztudomás szerint több munkát ad, mint^ a mezőgazdaság bármely más ága. Holdanként átlagban az évi napszámidőt 150 napra lehet tenni és ha az átlagos napszámbért csak 25.000 koronában vesszük is a múlt esztendőben — bár Egerben 40.000 korona volt a napszám átlagban, — ez másfélbillió koronányi Összeget tesz ki, másfél billió korona tehát az az összeg, amely a szőlőművelő munkásság révén és a szőlőműveléshez szükséges anyagok beszerzése révén a kereskedelembe kimegy. Ha tehát ezt is figyelembe méltóztatnak venni, méltóztatnak belátni, hogy igazán nem nagyítottam, amikor azt mondottam, hogy a mezőgazdaságnak a szőlőművelés egyik legfontosabb ága. Még jobban látjuk ezt, ha hozzávesszük, hányan élnek ebből. A statisztika adatai szerint körülbelül 100.000 a szőlőbirtokosok száma, a szőlőműveléssel foglalkozó munkások száma, pedig 700—800 ezerre becsülhető s ezek közül is 50% olyan vidékre esik, ahol mást, mint szőlőt, nem lehet termelni. Ha tehát mi a mezőgazdaságnak ezt az ágát elhanyagoljuk, akkor legelőször is az országnak olyan területei maradnak parlagon, amelyek azelőtt nemzeti jövedelem szempontjából igen sokat jelentettek, másrészt pedig körülbelül 300—400 ezer munkás és körülbelül 50.000 szőlőbirtokos lesz földönfutóvá és lesz kitéve a kivándorlás, vagy pedig az éhezés veszélyének. . Ezeket a szempontokat csak azért hoztam fel, hogy adatokkal bizonyítsam be a szőlőművelésnek, a bortermelésnek fontosságát. Hogy most a bortermelés krizisben van, azt, ugy hiszem, mindnyájan méltóztatnak tudni. Nem is a krizisről akarok beszélni, hanem a krizisnek talajdonképeni okáról, mert a betegség okát kell ismernünk, hogy a gyógyítás módszereit meg tudjuk találni. A krizis oka nem más, mint az, hogy a magyar bortermelés a trianoni béke után is megmaradt a maga intenzivitásában, fogyasztó területe ellenben csökkent. Mig a békében Nagy-Magyarországon körülbelül 6—7 millió hektoliter bor termett, Ausztriával együttvéve pedig 9—-10 millió évi december %6 14-en, hétfőn. 63 hektoliter és ennek elfogyasztására 40 millió ember állott rendelkezésre, (Szakács Andor : Talán több is. 52 millió.) egy emberre tehát esett átlagban 32 liter, addig ma 5 millió hektoliterre 8,000.000 fogyasztó jut, egy emberre tehát 62 liter esik. Ebben rejlik a borkrizisnek egyik legfőbb oka, tulajdonképeni lényege. A másik pedig az, hogy az a nagy vámterület, amelyet közös vámterületnek neveztünk és amelyet függetlenségi érzületből ugy szerettünk szidni, a magyar bort kizárólagossá tette az egész Osztrák-Magyar Monarchiában. A bort hatvan aranykorona vám védte az olasz, francia és spanyol borral szemben, úgyhogy az Osztrák-Magyar Monarchia közös vámterületére nagyon kevés olasz, francia vagy spanyol bor juthatott be, az egész piacot a magyar bor uralta. Versenyenkivül állott tehát a magyar bor. Ma ugyanezen a közös vámterületen hat utódállam állitott fel vámokat és akármilyen vámszerződést kössünk is ezekkel az országokkal a legnagyobb kedvezmények alapján, olyan szerződést nem tudunk kötni, amely akár Ausztriából, akár Csehországból, akár a többi utódállamból az olasz, francia, vagy spanyol bort véglegesen kizárná. A magyar bor tehát azon a régi területen, ahol egyedül uralkodott azelőtt, most versenytársakat talál az olasz, francia és spanyol borban. Vagyis a kiviteli és az elhelyezési lehetőségek a borra már nem azok, mint voltak a békében. Hozzájárul a borkrizishez ezenkivül még az is, hogy a magyar bortermelés a háború után megdrágult és igy nem birja a versenyt a külföldi borokkal, mert mig Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban a bortermés átlagban egy katasztrális holdra 25—35 hl., addig nálunk átlagban 10—12 hl. kat. holdanként. Ebből méltóztatnak látni, hogy egy hold művelési költsége kevesebb borra oszlik meg Magyarországon, mint külföldön, a magyar bor tehát emiatt nem birja a versenyt a külföldi piacokon. Ezenkivül hozzájárult a krízishez még az is, hogy a munkáltatási viszonyok a háború óta annyira megrosszabbodtak, hogy 30%-kal kevesebbet dolgozik a szőlőkapás, mint amennyit dolgozott a háború előtt. De ez általában igy van. A túloldal is elismeri, hogy a kőművesek is kevesebb téglát raknak be most egy nap alatt, mint békében ; ez egy általános háború utáni beteges tünet, amely megvan a szőlőmunkások között is, s igy a szőlőművelés költségei 100%-kai emelkedtek. Mig a békében egy hold szőlő munkáltatási költsége, beleszámítva az adót, kamatokat, a tőketörlesztést stb., 400 aranykoronára rolt tehető, addig most 790 aranykoronára rug holdanként a műveltetési költség, tehát csaknem 100%-kal emelkedett. Vagyis a magyar bor azért nem tud részt venni a külföldi versenyben, mert nincsenek meg azok az előfeltételei, amelyek a külföldi boroknak ma is megvannak. Van még egy nagy hiba, t. i. az, hogy a háború alatt a bortermelés terén a többtermelésre és nem a kvalitásra fektették a fősúlyt. (Ugy van! balfelől.) Front-borokat termeltek, mert a háborúban kellett a sok bor; ennek következménye látszik most, mikor azt látjuk, hogy a magyar bornak majdnem 40%-a, az úgynevezett jó kis bor, — nem a »grand vin«, ahogy Franciaországban szokták mondani — a külföldön a kivitelben nem versenyképes. Ez is fontos oka a borkrizisnek. Ha igy az okokra rámutattam, joggal méltóztatnak tőlem követelni, hogy mutassak rá 9*