Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-483

évi december hó 12-én, szombaton. 42 A nemzetgyűlés 483. ülése 1925. arról, hogy a létszámcsökkentés a magyar államvasutaknál nem létszámcsökkentés volt és azt nem a törvényhozás intenciói szerint hajtották végre, hanem közönséges eltávolítása volt azoknak, akik nem tetszettek és ezek helyett tömegesen vettek fel egészen tapasztalatlan, tudatlan fiatal egyéneket, szóval a létszám csak kicserélődött az Államvasutaknál de számottevően — legalább is^ az Államvasutak kasszája szempontjából számottevően — nem csökken te tettHasonló súlyos helyzete van az államvasuti alkalmazottak özvegyeinek is, akiknek voltaképen javítani akarták járandóságait akkor, amikor megváltoztatták azt a helyzetet, hogy az özvegyi nyugdíj a férj nyugdíjának kéharmada volt. Hoztak egy ujitást, hogy ezentúl az özvegyi nyugdíj a férj akkori tényleges fizetésének 50%-a lesz. Látszólag ez újítás volt, kisült azonban csakhamar, hogy nem az, az is csökkentéssé változott át, mert az özvegyi nyugdíjból szégyenszemre épugy levonják a szanálás sikere érdekében azt a bizonyos százalékot, ugy hoay az államvasuti özvegyek is fizetnek a szanálás sikere érdekében burkolt jövedelmi adót regresszív irányban. Mindehhez hozzájárul, hogy az özvegyeknek azelőtt egy minimum biztosíttatott, amelyen alul nem lehetett senkit sem ellátni. Ez a minimum 800 aranykorona volt évente, ami ma havonta legalább 1,100.000 papirkoronának felelne meg. Hol van az államvasuti özvegyek nyugdíia. vagy legalább is a többségének nyugdíja ettől az összegtől? Az előirt minimumot tehát megszüntették, ugy hogy ma már nincs határa lefelé az özvegyi nyugdíjnak, csak felfelé. Hasonló helyzetben vannak az államvasuti árvák is. Azelőtt ők is az apa nyugdíjának 10%-át kapták, ma az anya özvegyi nyugdíjának kapják a 20%-át. A százalékszám tehát nagyobb. Aki ezekkel a kérdésekkel behatóan nem foglalkozik, könnyen megesa láttatik, azt gondolja, emelés, holott végeredményben ez is csökkentés, mert itt is az a helyzet, hogy szégyenszemre a szanálás sikere érdekében az árvákat illető nevelési segélyből is bizonyos százalékot visszatartanak. Mindehhez hozzájárul még, hogy az igények el vannak határolva bizonyos életkorig. Meg van mondva, hány éves koráig támogatja az állam ilyen segéllyel az államvasuti árvákat és itt fennáll még az a szociális szempontból égbekiáltó igazságtalanság is, hogy amikor a gyermekekről és árvákról van szó, azt kezdik kutatni, hogy az apa az A, B, vagy a C-státusba tartozott-e; nem azt kutatják tehát, hogy egy szegény vasúti őrnek a gyereke zseniális fin és tovább kellene tanítani, továbbra is támogatni kellene segélylyel, hanem mivel az apa a C-státusban volt, korábban^ beszüntetik a gyermek segélyét, és igy akarják rászoritani a gyámját vagy hozzátartozóját, hogy ne taníttassa tovább. Súlyosan sérelmes ugy a nyugdíjasokra, mint az özA

7

egyekre és az árvákra, hogy járandóságaikból levonásokat eszközölnek. Levonnak a régi, úgynevezett nynsrtabélveg helyett, hangzatos cím alatt 1% állami illetéket, azután másfél százalék betegsegélyezési járulékot, holott a betegsegélyezés nyújtotta áldásokat alig-alig tudják a nyugdíjasok élvezni, végül nedig levonnak kereseti adót. Ugy a nyugdíjasok, mint az özvegyek és árvák tiltakoznak az ellen, hogy az ő járandóságukat valaki keresetnek nevezze, tiltakoznak az ellen, hogy az ő járandóságukat, mint keresetet, kereseti adó alapjául tekintsék, tehát ezt a levonást is igazságtalannak és megszüntetendőnek tartom. Hasonló a sérelem a Máv. nyugbéreseinél is. Mindaz, amit elmondtam a hivatalnoki státusnak a nyugdíjintézettel való kapcsolatáról, vonatkozik a nyugbéresek és a nyugbérpénztár közötti kapcsolatra is. Itt tényleg az a helyzet, hogy a nyugbéreseknek szerzett törvényes jogait kobozták el. Figyelmen kívül hagyták az eddigi rendelkezéseket és olyan minimális összegben állapították meg a, nyugbéreket, hogy a legszükségesebb megélhetésre is kevés. így például egy nyugbéres, akinek havonként 23'33 aranykorona járna, ma tényleg csak 12 aranykoronát kap, ami az őt megillető nyugbér 52 százalékának felel meg. Mindehhez hozzájárul, hogy a lakáspénzt, amelynek rendszeresítése már évek hosszú sora óta a levegőben lóg és amelyet folyton-folyvást Ígérnek, a mai napig sem rendszeresítették. Ha minndehhez azután még hozzáveszem a nyugdíjas vasutasok közül azoknak az elkeseredését, akik a háborúban hosszú ideig a fronton szolgáltak, ha megemlítem, hogy vérig ü keseríti őket is, hogy a hadviseltségnek semmi hasznát nem látják és a maguk bőrén Inkább azt tapasztalják, hogy rosszul jártak azzal, hogy a fronton voltak, inert távollétükben az előléptetés és a szolgálati beosztás tekintetében hátrányba kerültek, ha arra gondolok, hogy az államvasuti nyugdíjasok még azt a csekély hadipótlékot sem kapják meg, amelyet a ténylegesek számára rendszeresítettek és még a hadiévek beszámítása tekintetében is korlátozó rendszabályok állanak fenn, igazán nem lehet csodálkozni afelett, hogy a nyugdíjasok, árvák és özvegyek tömege végső elkeseredésében tapsol egy ÍTjfalussy Istvánnak, tapsol pedig nemcsak azért, mert teljesen balra akarja vinni a nyugdíjasok tömegét, hanem azért is, mert azzal a megvetéssel fordult a kormány és a nemzetgyűlés felé, hogy kár a papirosért, amellyel a nemzety üléshez fordulnának ezek a tömegek. Van a vasúti szolgálati rendtartásnak olyan paragrafusa, amely szigorúan meghagyja, hogy az alárendelt köteles megtanulni a «maga tennivalóját. De ahogy tovább kutattam és tanulmányoztam ezt az eddig előttem ismeretlen szabályzatot, rájöttem arra, hogy sehol nincs előirva az, hogy a főnök, a felsőbbség is köteles^ megtanulni a maga tennivalóját. Ha ez már nincs is paragrafusban,, de a lelkekben meg volna irva, és ha a főnökök és felsőbbségek tudnák, mi a tennivalójak, akkor ilyen esetek sem fordulnának elő, hogy a nyugdíjasok már-már elvesztik a talajt maguk alól és elkeseredésükben a mai állami és társadalmi renddel szembefordulnak. Mindenesetre a konzekvenciákat az én megítélésem szerint le kell vonni. Itt különleges helyzetről van szó. Az államvasutasokat nem lehet egy kalap alá venni az állami alkalmazottakkal. A kereskedelemügyi minister úrtól már tegnap nyilatkozatot kértem arra vonatkozólag, hogy vájjon összekötve látja-e a vasutasoknak sorsát az állami alkalmazottakéval, vájjon el tud-e képzelni olyan esetet, hogy más megítélés alá jutnak ennek a kereskedelmi vállalatnak alkalmazottai, mint az állami alkalmazottak. A minister ur — aki most, ismétlem, őszinte sajnálatomra, nincs jelen, de f mindenesetre levonom ebből is a magam számára a konzekvenciát — ki-