Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-494

438 À nemzetgyűlés 494. ülése 1926. nincsenek megadóztatva. Nekem gyenge vigasz az, hogy a háborús vagyonok szerzői már min­den vagyonukat elvesztették a tőzsdén, gyenge vigasz az, hogy ezeknek egy része ma már a Markó-ütcában hüsö], nagyon gyenge vigasz ez a nemzetnek és nekem, mert abban az időben ezt meg lehetett volna tenni. Én nem teszem az igen t. pénzügyminister urat felelőssé ezért, ő nem tehet róla, később vette át a kormányt, de igenis felelőssé teszem mindazon pénzügy­ministereket, akik annak idején ezeket a hábo­rús vagyonokat nem adóztatták meg. Jól tudjuk, hogy Anglia 80% erejéig el­vette a háborús vagyonokat. Itt ne értsen félre engem senki, nem felekezeti szempontból be­szélek, mert azt szokták mondani, hogy a pénz 7 ' nek szaga nincs. Egyformán elvettem volna mindenkinek háborús vagyonát, amelyet a háborúban mások rovására, mások háta mö­gött szereztek s akkor, mikor exiszteneiák mentek tönkre, az illető vagyont szerzett, mél­tányos és jogosult lett volna, hogy ezeket a vagyonokat annak idején becsületesen meg­adóztassuk az állam, rokkantak és hadiözve­gyek javára. Ezt a kérdést voltam bátor a pénzügyminister úrhoz intézni, akit agrár szempontból kifogástalan pénzügyministernek tartok, akiről tapasztaltam, hogy a falusi nép érdekét szivén viseli, Nem szeiinrehányás­kép mondom neki, de kötelességem feltenni a kérdést, hogy mi volt az oka, és miért nem lettek ezek megadóztatva. Mert az nem lehet­séges, hogy egy volt pénzügyminister betegsé-. géné hivatkozva odaálljon, átsikoljon a kérdé­sek felett és támadja a kisgazdapártot, amely­nek annak idején szerény tagja voltam és megvádolja azzal, hogy az ő pénzügyi koncep­ciója azért nem sikerült, mert a kisgazdapárt nem támogatta őt, a kisgazdapárt az ő javas­latait megnyirbálta. Nem elég csak rámutatni és gúnyos hangon megjegyezni, hogy egy ház­tartásban szükség van a csontra, szíjra és kanapéra, mert erre az a válaszom, hogy erre igenis, szükség van egy háztartásban, de nincs szükség esry olyan' heffedüre, amellyel az ál­lam pénzét elhegedülték. (Ugy van! balfelöl. Derültség. Zaj.) Elnök : Kivan még valaki szólani ? Nem ! Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A pénzügyminister urat illeti a szó. Bud János pénzügyminister : T. Nemzet­gyűlés ! Felmentve érzem magam az alól, bogy igen részletesen foglalkozzam a pénzügyi prob­lémákkal. Felmentve érzem magam azért, mert egy-két napon belül hozok olyan javaslatokat a Ház elé, amelyek továbbmenőleg fogják meg­világitani azt a pénzügyi politikát, amelyet kö­vetni kivánok. Csak egy-két tételt óhajtok megemlíteni. Eltörölni kivánom a házhaszpn­részesedést már február 1-ével. (Helyeslés.), ami a közkivánságnak felel meg; bizonyos kÖnnyitéseket kivánok tenni a cukoradó terén, s egy régi óhajnak kivánok eleget tenni, mikor megszüntetjük a forgalmi adónak előlegként való megfizetését ; azonkivül igen terjedelmes beruházási programmât kivánok a Ház elé ter­jeszteni. (Helyeslés.) Egy-két napon belül alkal­mam lesz arra, hogy részletesen foglalkozzam ezekkel a kérdésekkel s most tisztán csak egy­két megjegyzést óhajtok tenni az elhangzott felszólalásokra. Nem tudok számot adni arról, mi volt az oka annak, hogy a háborús vagyonokat nem adóztatták meg. Akkor kellett volna hozzákez­deni ehhez, amikor ideje volt. Most visszafelé . evi január hó 22-én, pénteken. menve nem igen hiszem, hogy valamiképen is képesek lennénk ezt keresztülvinni. Ami egyes t, képviselőtársaimnak a ban­kokkal szemben való észrevételeit illeti, én már rámutattam arra, hogy nem vagyok hive annak, hogy a hitelintézeteket erősen és foko­zatosan támadjuk, mert végeredményben ezek a hitel főforrása! és igen gyakran bebizonyí­tották, hogy helyt tudnak állni. Teljesen osz­tozom abban, hogy épen a nehezebb időkben fokozottan kiell feladataiknak eleget tenni; ez ideig nincs okom, hogy ebben kételkedjem. A forgalmi adót illetőleg merültek fel ész­revételek. Én minden tekintetben törekszem arra, hogy ami gyarlóság vagy igazságtalan­ság mutatkozik, az kiküszöböltessék. Ez nap­ról-napra mindjobban sikerül, úgyhogy remé­lem, hogy ha következetesen haladunk az ad­minisztráció és a pénzügyi politika terén, akkor nagyon sokat fogunk a gazdasági élet javítása terén tehetni. (Helyeslés.) Ezek után kérem, méltóztassanak a pénz­ügyi tárca költségvetését általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom. Következik a határozathozatal. Kér­deni, méltóztatnak-e a pénzügyi tárca költség­vetését általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Határozatképen kimondom, hogy a nemzet­gyűlés a pénzügyi tárca költségvetését általá­nosságban a részletes tárgyalás alapjául el­fogadta. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az 1. címet felolvasni. Csík József jegyző (olvassa) : 1. Cím. Köz­ponti igazgatás. Kiadás. Rendes kiadások. 1. Rovat. Személyi járandóságok 26,308.424 K. Elnök : Megszavaztatik. Csik József jegyző (olvassa) : 2. Rovat. Do­logi kiadások 5,159.670 K. Elnök: Megszavaztatik. Csik József jegyző (olvassa) : 3. Rovat. Vasúti menetdíjkedvezmények váltsága 5,831.000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Csik József jegyző (olvassa) : 4. Rovat. A biztositó magánvállalatok állami felügyele­tére 1,020.000 K. Elnök: Megszavaztatik. Csik József jegyző (olvassa) .* Rendkívüli kiadások. Átmeneti kiadások. Törvények elő­készítési költségei 51.000 K. Elnök: ^"'szavaztatik. Csik József jegyző (olvassa): Bevétel. Ren­des bevételek. 1. Rovat. A Pénzügyi Közlöny jövedelme 204.000 K. Elnök: Megszavaztatik. Csik József jegyző (olvassa) : 2. Rovat. A biztositó magánvállalatok részéről fizetett fel­ügyeleti díjak 1,020.000 K. Elnök: Megszavaztatik. Csik József jegyző (olvassa) : 3. Rovat. Házbérek 85.264 K. Elnök: Megszavaztatik. Csik József jegyző (olvassa) : 2. Cím. Jog­ügyi igazgatóság. Kiadás. Rendes kiadások. 1. Rovat, Személyi járandóságok 3,129.813 K. Elnök: Megszavaztatik. Csik József jegyző (olvassa) : 2. Rovat. Do­logi kiadások 177.244 K. El^ök: Mea-szavaztatik. Csik József jegyző (olvassa) : Perköltségek 146.000 K. Elnök: Megszavaztatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom