Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.
Ülésnapok - 1922-494
À nemzetgyűlés 494. ülése 1926. évi január hó 22-én, pénteken. 431 mekkel foglalkozzunk és azt az állami élet idealisztikus szempontjából bíráljuk : a matematika rideg számai döntik el a kérdést. Engedje meg az igen t. Nemzetgyűlés, hogy még se tartsam magamat egeszén a számok rideg kényszeréhez, hanem mindazzal, ami mint szociális vonatkozás és társadalmi baj ezzel a kérdéssel kapcsolatban felhozható, itt röviden foglalkozhassam. Az állami költségvetésnek a pénzügyministeriumra vonatkozó része számokból, számok csoportosításából áll. Ezekhez a számokhoz kritikai megjegyzéseket fűzni nem is akarok, hiszen hogy az államnak élnie kell, hogy az államnak bevételei és kiadásai vannak, erről beszélni^ tulajdonképen óvodai nivót jelentene. De a pénzügyminister nr, mint minden elődje és talán mint Európának legtöbb pénzügy ministere, — amint ez ebből a költségvetésből is látszik —_ kizárólag és egyedül a íiseus érdekei szempontjából kezeli a tárcáját és neki ez többé-kevésbé kötelessége is. Amikor azonban az elmúlt korszakok pénzügyniinisterei erre az álláspontra helyezkedtek, ez szinte magától értetődő volt, mert hiszen a pénzügyministernek tényleg nem volt más hivatása, mint hogy az államnak mennél több bevételt szerezzen és mennél kevesebb kiadást okozzon. Jóllehet szerencsétlen országunk mai megcsonkított állapotában nem űzheti azt a gavallér pénzügyi politikát, hogy igyekezzék mennél kevesebb bevételre és mennél több kiadásra, mégis a bevételek és kiadások közötti arány nem felel meg azoknak a szociális szempontoknak, amelyeknek kidomboritása nekem hivatásom. Nem felel meg elsősorban azért, mert — ahogyan ezt úgy ebből a költségvetésből, mint különösen még jobban kidomboritya Smith népszövetségi biztos jelentéseiből látjuk — a költségvetés fő fundamentuma a közvetett adókból, a fogyasztási adókból áll, azokból az adókból, amelyekhez a legtöbb könny, a legtöbb nélkülözés tapad, azokból az adókból, amelyeknek súlyát különösen a szegény- fogyasztórétegek érzik. Amennyire pedig nem akarom kétségbevonni, hogy a t. pénzügyminister ur mint beamter teljes mértékben teljesiti kötelességét s ugy szorgalomban, mint igaz igyekvésben is kritikára okot nem ad, de á pénzügyminister urnák tulaj donképen az ország mai helyzetében egyúttal népjóléti ministernek is kell lennie. (Bud János pénzügyminis-« ter: Akkor mire való a másik tárca! — Várnai Dániel: Nem lehet egy tárca körében elzárkózni és semmi mást nem tekinteni!) Hasonlóképen a többi minister uraknak is az országr mai helyzetéin nem volna szabad ragas/kodniok ahhoz a munka- és ügykörhöz, amelyet számukra tárcájuk kijelöl, hanem minden egyes ministernek egyúttal népjóléti ministernek is kell lennie, mert ha ez a tárca — a népjóléti tárca — be is van egy külön minister úrral töltve, de, t. pénzügyminister ur, tessék elhinni, hogy ha ön, mint egy második Mátyás király, kimenne a nér> közé és meghallgatná közvetlen forrásból azokat a panaszokat, (Várnai Dániel: De inkognitóban, mert egyébként baj lenne! — Derültség.) azokat a jajkiáltásokat, amelyek nemcsak abban az osztályban, a munkásosztályban, amelynek hivatott parlamenti képviselője vagyok, hangzanak el, hanem a polgárság legszélesebb rétegeiben, künn a vidéken és itt a fővárosban, a kisiparosok, a kiskereskedők, a lateiner-osztály körében is, akkor láthatná a pénzügyminister ur, hogy azokhoz a kedvező számokhoz, amelyekkel ő operál és azokhoz az állami fiscusi szempontból kedvező eredniéNATLÓ. XXXVIII. nyékhez, amelyek az ő pénzügyi politikája nyomán fakadnak, mennyi könny, mennyi keserűség, mennyi bánat tapad. A legutolsó két hex alatt pl. szemmel láthatólag — én a vidékről nem tudok Ítéletet mondani — itt a fővárosban olyan stagnálás állott be, olyan katasztrofális megállás van a gazdasági életben, amely egyenesen kétségbeejtő (Meskó Zoltán: Az egész vidék már tetszhalott!) nemcsak a magángazdaság szempontjából, de a fiskusi érdekek szempontjából is, mert hiába vannak kontemplálva es előirányozva bizonyos adóbevételek, ezek nem fognak befolyhatni, mert az a forrás, amelyből azok táplálkozni akarnak, teljesen ki fog apadni. Hogyan számithat a pénzügyi politika arra a lehetőségre, hogy az általa előre megszabott és kiszabott adóbevételek tényleg üe fognak folyni akkor, amikor pl. a napokban megtörtént az, hogy egyik legnagyobb Sasutcai, nemcsak országos, hanem európai hirü kézmű-nagykereskedés főnöke arra kért fel engem mint a Magántisztviselők Szövetstgének elnökét, hogy nyugtassam meg a személyzetét, mert nincs abban a helyzetben, hogy remunerációt adhasson ezzel az új évvel kapcsolatban, mert napról-napra az adósai által be nem váltott 70—80—100 millió értékű váltók visszaváltására kell fordítania minden anyagi forrást, amelyet igénybe tud venni, és azt mondja, hogy amikor pedig be akarja fizetni adóit, — amelyekre ő, mint intelligens kereskedő^ nem mondja azt, hogy azok az állam által jogtalanul vagy talán az adómorál szempontjáDÓl kifogásolható módon vannak kivetve, s így kénytelen azokat megfizetni — nem a folyó jövedelemből, hanem kölcsönökből fizeti, saját váltókat kell eszkomptáltatnia, hogy adófizetési kötelezettségének eleget tehessen. Ez minden gazdasági és nemzetgazdasági törvénnyel ellenkező állapot, hiszen az adókat csak a jövedelemből, csak a keresetből lehet fizetni, nem pedig ugy, hogy amikor a vállalatok, a kereskedők deficittel dolgoznak, az adókat azonban mégis meg kell fizetni, akkor az adók kifizetése érdekében adósságukat szaporítják. A pénzügyminister úrról nem tételezhetem fel, hogy ezeket az állapotokat ne ismerné. Ismeri és bizonyára neki sem esik ez jól saz az operáció, amelyet az adóbehajtánok könyörtelen és minden kímélet nélküli módjával .eszközöltetnie kell, bizonyára neki sem kellemes. Azért ennek a tudomásul vételénél nem szabad egyszerűen megállani, hanem végre rá kell térni arra a pénzügyi politikára, amely ha nem is karitatív szempontok szerint, mégis azonban bizonyos emberi szempontok szerint akarja ezeket a súlyos problémákat megoldani. A pénzügyminister ur eg} 7 , azt hiszem, két vagy három hónappal ezelőtt elmondott interpellációm kapcsán adott válaszában pl. kilátásba helyezte azt, illetőleg megígérte az intézkedést arra vonatkozólag, — csak ugy per tangentem érintem ezt a dolgot, mert olyan dolog, ami nem szükséges és mégis a gazdasági élet terheinek fokozására alkalmas — hogy a kereskedők vám alá eső csomagjaikat az eddigi hosszadalmas eljárásnál gyorsabban kapják meg. Eddig az volt a helyzet, hogy a szezon elejére rendelt árukat a szezon végén kapták meg és a budapesti kereskedőknek igen nagy hányada azokat az árukat, amelyeket postán kaptak, ha karácsonyra rendelték azokat, s ha két-három héttel karácsony előtt itt ; is voltak talán a csomagok, még ma sem^ kapták meg a 70-es számú postahivataltól. Ennek fi 2
