Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.
Ülésnapok - 1922-494
A Uemzef gyűlés 494. ülése 1926. helyzetét kihasználva, olyan nyugdíjat követeljenek, amely születésük folytán őket tulajdonképen nem is illethetné meg. (Ugy van !) Épen ezek a leghangosabbak ! Nem akarok itt külön-külön neveket említeni, csak arra utalok, hogy ennek a Nyukcsz-nak az élén, mint elnök és alelnökök, tudtommal olyan urak állanak, akik tulaj donképen — hogy helyes kife^jezést használjak — indigenák, olyan urak, akik csak ugy jutottak ehhez a nyugdíjjogosultsághoz, hogy az állam az ő kérésüket az optálásra vonatkozólag elfogadta. Csodálkozásomnak adok kifejezést és kérem a minister urat, legyen szíves, nyilatkozzék abban az irányban, hogy a Nyugdíjas Katonatisztek Szövetségével szemben, amely az ország közvéleményét állandóan irritálni igyekszik, — hogy enyhe kifejezéssel éljek — mit kiváu tenni. És nagyon kérem, hasson oda, hogy a Nyukosz. vezetősége megnyugtassa a szervezetükbe tartozó nyugdíjas katonatiszteket és ne uszítson az ellen a kormány ellen, amely az összes nyugdíjasok érdekében mindenkor minden lehetőt elkövetett. Ezt minden objektiv szemlélő kétségtelenül meg tudja állapítani. Ezt kivántam elmondani. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik"? Forgács Miklós jegyző: Nincs senki feljegyezve. Elnök: Kivan valaki szólnil Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A minister ur kivan szólni. Gr. Csáky Károly IIOÄvédelmi minister: T. Nemzetgyűlés! A Dréhr igen t. képviselő ur által felvetett kérdéshez, valamint az ugyanehhez a kérdéshez Szilágyi képviselő ur és még egy képviselő ur által felvetett gondolatokhoz a következőket vagyok bátor a t. Nemzetgyűléssel közölni. Sajnos, kénytelen vagyok megállapítani, hogy Dréhr igen t. képviselő urnák azt a megjegyzését, hogy a Nyugdíjas Katonatisztek Országos Szövetségének jelenlegi vezetősége helytelen utakon jár, teljesen osztom. Nem tarthatom helyesnek azt, ha egy nagy, általánosan becsült és tisztelt testület vezetősége akkor, amikor a nyugdíj ásókról az ország a maga nyomorult pénzügyi viszonyain felül is hajlandó gondoskodni és gondoskodik is, amikor a kormány minden tagja, — nemcsak én!.. hanem a pénzügyminister ur is — ismételve kijelentette, hogy csakis az állam teljesítőképessége az a határ, amelyet betartanak az ő megsegítésükben s amikor ismételve kifejeztük azt, hogy igenis a legközelebbi teendő, mihelyt az államháztartás helyzete megengedi, az lesz, hogy ismét segítsünk rajtuk, a harc terére lép és ezzel veszélyezteti saját nyugdíjas tömegeinek érdekét. (Ugy van!) Mert megállapítani kívánom, hogy a jóakarat amely meg van és amely nyugdíjas katonatisztek felé fordul mindenkor, kétségtelenül kell, hogy szenvedjen azáltal, ha ennek a testületnek a vezetősége a nyilvánosság elé olyan állításokkal megy, amelyek a valóságnak nem felelnek meg. (Ugy van! — Graeffl Je210: Szórói-szóra igy van!) Hogy ezek az állitások a valóságnak nem felelnek meg, azt adatokkal vagyok hajlandó bizonyítani. Például Magyarországon egy nyugdíjas altábornagy — mindig olyanokról beszélek, akinek teljes beszámítható szolgálati idejük megvan, s ezek mindegyikének megvan — 8,160.000 korona havi nyugdíjat kap. Ugyanilyen körülmények között az osztrákok 3,794.000 korona nyugdíjat, (Dréhr Imre: Nem is a fele!) a románok 3,011.992 koronát (Halász Móric: Harmadrésze!) fizetnek, a csehek pedig évi január hó 22-én, 'pénteken. é25 az olyan nyugdíjasnak, aki a régi hadseregből származik, 6,730.000 koronát. Ez a gazdag ország tehát, amelynek valutája nem romlott meg, amely mindig feleslegekkel rendelkezik s amelynek mindenre van pénze, a régi nyugdíjas altábornagynak majdnem másfélmillió koronával kevesebbet fizet, mint mi. De érdekes, hogy Olaszország, tehát egy győztes állam, amelynek háztartása teljesen rendben van, egy ugyanilyen altábornagynak 7,190.000 koronát fizet, vagyis egymillióval kevesebbet. (Horváth Zoltán: Azért van itt az a sok cs. és kir. generális! — Hegymegi-Kiss Pál: Az a sok magyarul nem tudó generális! — Dréhr Imre: Ezért akar mindenki optálni!) Vegyünk egy másik példát, vegyük az ezredes nyugdíját. A nyugdíjas ezredes Magyarországon kap 5,780.000 koronát, az osztrákoknál 2,293.000 koronát, a bolgároknál 5,029.000 koronát, az olaszoknál 5,272.650 koronát, tehát még itt is majdnem félmillióval kevesebbet, mint nálunk, a románoknál 2,162.432 koronát, a cseheknél pedig 4,472.300 koronát. Végül vegyünk pl. egy nyugdíjas századost, A százados kap nálunk a legmagasabb fokozatban — alacsonyabban nem megy nyugdíjba — 2,720.000 koronát. Az osztrákoknál kap 1,750.000 koronát, a bolgároknál 1,340.900 koronát, a románoknál 1,734.204 koronát és a cseheknél 2,051.500 koronát. Mint méltóztatnak tehát látni, nemcsak majdnem az összes utódállamok, hanem még Olaszország is kisebb nyugdíjakat fizet a nyugdíjas katonatiszteknek, mint ez a szegény, szerencsétlen, megcsonkított, tönkretett ország. Méltóztassanak ehhez hozzáveni azt, hogy nyugdíjasaink nagy száma leginkább onnan ered, mert a magyar nemzet veleszületett gavallériájánál fogva mindenkinek az opta lását elfogadta, aki a békeszerződés szerint tulajdonképen az utódállamokra tartozott volna, de idejekorán nálunk jelentkezett, csak az által az elv által vezéreltetve, hogy aki bár csak egy csepp vérét is reszkírozta ezért az országért, annak meg is adia a neki járó nyugellátást. Ha most azt látjuk, hogy épen olyan urak, akik tisztán a magyar nemzet gavallériájából kapnak magas nyugdíjat, ilyen módon és ilyen eszközökkel harcolnak, kénytelen vagyok megállapítani, hogy ez mindenesetre hibás és kifogásolandó eljárás. (Ugy van! Ugy van! — Halász Móric: Tökéletesen igaz!) De több, mint hibás! Méltóztassanak nekem megengedni, hogy egy hasonlattal éljek. Amikor én ezeknek az uraknak — mondom, mindig csak a jelenlegi vezetőségről beszélek — harcát látom, Cervantes felejthetetlen műve jut eszembe, amelyben egy nemes spanyol lovag, Don Quijote de la Mancha harci felszereléssel felül harci paripájára és lándzsáját nekiszögezve egy szélmalomnak, indul az óriási harcba. Ez szélmalomharc, hiszen itt mindenki azt mondja, hogy javítani akarunk és fogunk is javítani (Dréhr Imre: Nyitott ajtót döngetnek !) tehát nyitott kapukat döngetnek. Én tehát erről a helyről is figyelmeztetni szeretném ezeket a vezető urakat : vigyázzanak arra, hogy ne járjanak ugy, mint ahogy Don Quijote de la Mancha, akit azután elkapott a szélmalom kereke és levágott a földre. (Helyeslés.) Elnök : A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltóztatnak-e a tételt elfogadni, igen vagy nem! (Igen!) A nemzetgyűlés a tételt elfogadta. 61*
