Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-494

41â À nemzetgyűlés 494. ütése 19,26. évi január hó 22-én, péntehen. megszerezni azért, mert ottani honossága volt. ö Őgyallán született, a megszállott Komárommegyében, tehát a trianoni békeszerződés értelmében, ha nem optait, ottani állampolgár lett és ebben az esetben a cseh állam letíi volna köteles neki nyugdíjat adni. A cseh állam azonban hivatkozva arra a teljesen egyoldalú és a mi felfogásunk szerint abszolút jogtalan intézkedésére, amelyet már 1919 februárjában adott ki — tehát alig hogy megszállotta a felsőmagyarországi területeket, vagyis amikor rnég az állampolgárság kérdése államjogilag abszolúte, nem volt rendezve azokon a területeken, már akkor kiadott a eseh kormány egy rendelkezést — amelyben a későbbi terhektől való félelmében elrendelte, hogy csak az a katona kaphat tőlük nyugdíjat, aki 1919 március 24-éig belépésre jelentkezik a cseh hadsereg kötelékébe. Természetszerű, hogy ezt akkor majdnem senki sem tette meg, nem is tehette meg. Nagyon jól tudom ezt, hiszen magam is azon a területen tartózkodtam, s abban az időben a Kassán székelő francia hadosztályparancsnokkal vitát is folytattam erről a tárgyról. Ő ugyanis felszólított engem, hogy jelentkezzem belépésre a cseh hadseregbe, mert különben nem fogok nyugdíjat kapni. Akkor megmagyaráztam neki: hogyan képzelik ezt az urak, hiszen ez teljesen jogtalan intézkedés, ez teljesen lehetetlen állapotba hozza azokat az urakat, akik tisztán megélhetésük szempontjából megteszik ezt a lépést, s ha esetleg az a terület, ahol laknak, nem lesz Csehországnak odaítélve, akkor természetszerűleg milyen szemmel fogják nézni Magyarországon az illető urakat. Ide vezethető vissza tehát hir, amely el van terjedve és amelynek valódiságát én nem tudom, de azt állítják, hogy ő kérte belépését a eseh-szlovák hadseregbe. Minden bizonnyal kérhette, mert hiszen ez volt az előfeltétele annak, hogy nyugdíját ott megállapítsák. Enélkül nem lehetett nyugdíját megállapítani, már pedig mindenkinek, aki ott tartózkodott, utasítása volt arra, hogy igyekezzék ott nyugdíjaztatni magát. (Györki Imre: S amikor ez ott nem sikerült, akkor idejött megmenteni a magyar hazát!) A csehek őt nyugdíjigényével elutasították, nem ismerték el ottani honosságát, annak ellenére, hogy a trianoni szerződés értelmében kötelesek lettek volna elismerni. Erre ő panaszával felment egészen a cseh közigazgatási bíróságig, amely szintén elutasította, úgyhogy semmiféle módja nem volt arra, hogy a csehszlovák államban nyugdíját biztositsa. Mikor már most ezek után és vagyoni viszonyainak megváltozása folytán rászorult a nyugdíjra, 1924-ben idefordult nyugdíjáért s akkor természetszerűleg ugyanazt a szabályszerű eljárást folytattuk le vele szemben, mint amelyet minden ilyen esetben lefolytattunk. Elsősorban ugyanis abszolúte senkit sem veszünk vissza magyar nyugdíjba, akinek nyugdíjjogosultságát valamely utódállam már elismerte s akinek valaha már az utódállam nyugdíjat fizetett- Első feltétel tehát az volt, hogy bizonyítsa be, hogy mindent elkövetett ' odaát arra nézve, hogy cseh nyugdíjban részesüljön és esak akkor lehet tovább szó arról, hogy esetleg itt nyugdíjat kapjon, ha ott elutasítják. Ezt — amint már volt szerencsém elmondani — Jankovich bebizonyitotta. Akkor természetesen, mint minden egyes ilyen esetben, megvizsgáltatott, hogy milyen viselkedést tanúsított az alatt az idő alatt a megszállott területen, ahol tartózkodott. Ez a vizsgálat azt bizonyította be, hogy az alatt is, aniig ott tartózkodott, fentartotta az összeköttetést a magyar honvédséggel. (Györki Imre: Kérte a cseh hadseregbe való felvételét, de megtartotta az összeköttetést a magyar hnvédséggel. — Zaj a szélsőbaloldalon.) Méltóztattak hallani, hogy ez feltételük volt a cseheknek ahhoz, hogy nyugdíjat kaphasson és hogy kötelessége volt megpróbálni, hogy ott nyugdíjat kapjon. (Györki Imre: Ez egy legkorrektebb ember! Egy jobb ember! — Zaj. — Gr. Széchenyi Viktor: Rosszakarattal mindent ki lehet forgatni!) Okmányilag kimutatta, hogy az összeköttetést fentartotta, hogy szolgálatokat tett a magyar nemzetnek, hogy ott Komárom megyének megszállt részén a magyarságnak kvázi központja és támasza volt. Tehát ezt a feltételt is teljesítette. Ekkor utasittatott, hogy tessék a magyar honosságot újra megszerezni, mert elmulasztotta az optálás időpontját, tehát csak visszahonositás révén lehet magyar honpolgár és csak mint magyar honpolgár kaphat nyugdíjat. (Györki Amit azonban más nem kap meg!) Ezt a belügyministeriumnál kérelmezte is s tényleg megkapta, mert minden okmányt, amely szükséges hozzá, előteremtett. Mint minden ilyen esetben történik, a belügyministerium kérdést intézett a honvédelmi ministeriumhoz, hogy van-e ellene kifogása vagy nem? Nekünk abszolúte nem volt okunk kifogásolni a visszahonosítási. Ugyanígy kérdés intéztetett a népjóléti ministeriumhoz, amely természetszerűleg ugyanezt a választ adta. Nem is adhatott más választ egy addig teljesen kifogástalan, vitéz, bátor katona ilyenirányú kérvényének elintézésekor. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Horváth Zoltán: A civilekkel nem igy csinálják! — Rassay Károly: Ha egy telekkönyvi Írnokról van szó, akkor le kell mondania a nyugdíjáról! — Györki Imre: Akkor nem sikerült s most ide masírozott, illetőleg Amsterdamba masírozott! — Zaj. — Elnök csenget.) Mihelyt a visszautasítás megtörtént, nem lehetett mást csinálni vele, mint amit egy csomó más emberrel is csináltunk, teljesen ugyanilyen viszonyok között, (Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) hogy tudniillik visszaténylegesitették, mert hiszen ő szabadságon volt addig. Folyamatba tettük felülvizsgáltatását, (Horváth Zoltán: Borzalom!) s amikor a felülvizsgálat kimondta, hogy nyugdíjazni kell, akkor nyugdíjaztatott 1925 márciusában. Hogy ez mennyire nem egyedülálló eset és mennyire teljesen annak rendje és módja szerint tárgyaltatott le, annak bizonyítására csak számokban fogom megmondani azoknak az uraknak esetét, akik teljesen ugyanilyen módon nyugdíjaztattak. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ez az 1921. évben 4 fő volt, az 1922. évben 8 fő, 1923. évben 2 fő, az 1924. évben 4 fő és még az 1925. évben is 2 fő. (Rassay Károly: Száz és száz civil tisztviselő van, akit elutasítanak.) Ez az eljárás természetszerűleg minden egyes esetben ugyanezeken az alapokon történik meg, ugy hogy itt semmiféle kivételes eljárás nem történt, ez is teljesen ugy kezeltetett, mint minden más hasonló eset. (Rassay Károly: Civilekkel nem igy járnak el, csak katonatisztekkel! — Györki Imre: A belügyministef ur azt mondja, hogy nem lehet spekulálni az állampolgárságokkal! Más esetekben ez az álláspontja! — Pikler Emil: Nádosy hányszor mondta ezt nekem kisemberek ügyében! — Zaj. — Elnök csenget.) Bocsánatot kérek, nem áll; ez az eset teljesen azonos azzal, ami minden más állami tisztviselőre is vonatkozott, mind-