Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-483

A nemzetgyűlés 483. ülése 1925. évi december hó 12-én, szombaton. 13 tóztatnak tudni — a burgonya legnagyobb része, amelyei most termelünk, sajnos, nem annyira étkezési« mint inkább úgynevezett ipari burgonya. Én tebát ezúttal is hangsúlyozom azt, hogy mig a háborúban és a közvetlenül a háborút követő időben belyes politika volt, hogy nem annyira a minőségre fektettük a súlyt, hogy teiiát olyan vetőmagvakat hoztunk be az országba, amelyek inkább menynyiségileg emeltek termelvéiiyemket, adóig ezuitui arra kell gondot fordítanunk, hogy olyan burgonyamagvakat szaporítsunk és terjesszünk el a nép között, amelyek nem annyira mennyiség, mint inkább minőség, kemény itőtartalom, tápérték tekintetében elsőranguak. Az idei esztendőben ugyanis a szeszburgonyát sem tudjuk értekesiteni. Hiszen, aki kissé beavatott a szesztermelés technikájába, az tudja, hogy amikor a kukorica olcsó, a burgonyát értékesíteni nem lehet; nemcsak azért, mert szesztermelés tekintetében a kettő körülbelül ugy aránylik egymáslioz, mint 1:4-hez, hanem azért is, mert a mezőgazdasági szesztermelésnél a legfontosabb mellékág a hizlalás és mig a burgonyamoslékot nagyon csekély mértékben értékesíthetjük, addig a kukoricamoslék elsőrangú hizlalóanyag. Az idén tehát, amikor hála Istennek, jó kukoricatermésünk van, tulajdonképen ez is nyomja a burgonyatermést, úgyhogy azt nem tudjuk értekesiteni. Én tehát azt kérem igen t. képviselőtársaimtól, hogy amikor ezeket a kérdéseket elbírálják, legyenek szívesek, lépjenek érintkezésbe az agrárius körökkel, amelyek önöknek nagyon szívesen meg fogják mondani és tel fogjak világosítani önöket, hogy nekünk az volna a kivánságunk, hogy Budapesten adhassuk el a burgonyát csak HuO koronáért, de minél előbb és lehetőleg az egészet. Mi ugyanis boldogok volnánk, ha nem rothadna a nyakunkon és ha nem mennénk ezzel is közelebb a tönkhöz. Az állattenyésztés köréből a legfontosabb a sertéshizlalas. Méltóztatnak emlékezni, hogy itt ülő képviselőtársaim közül ezelőtt egy esztendővel az egyik felállott és azt moüdotta, hogy jó dolga van a magyar agráriusoknak, nem a kisbirtokosnak, mert a kisbirtokos a cseresznyéből fizette ki az adót, hanem a nagybirtokosnak (Zaj jobbfelöl.), mert ő egy uradalmi igazgatótól tudja, hogy egy nagybirtokos egész évi adóját egy hizott sertés árából fizette ki. (Forster Elek: A cseresznye mellé a hizott sertés épen passzol!) Az egyik tavaszra, a másik őszre! Azt hinné tehát az ember, hogy csakugyan olyan jól jövedelmező a sertéshizlalás. Mielőtt erre rátérnék, egy lépéssel vissza kell most mennem. A múlt esztendőben hogyan történt a hizlalás! A magyar gazda beállitotta a sovány sertést 27—29 ezer koorna értékben és miután — mint méltóztatnak tudni — egy beállitott sertés súlya körülbelül 80 kilogramm körül mozog és ezt rendesen fel szokták hizlalni 150 kilogrammra, tehát a duplájára, mi következett! Az, hogy beállitotta 29.000 koronájával és kénytelen volt eladni 15—16 ezer koronájával, tehát az egész sertéshizlalás a beleetetett takarmánnyal együtt mind füstté vált, mert neki abból egy fillér haszna sem volt. Én magam is budapesti lakos vagyok s miután elég nagy a családom, elég sokat vagyok kénytelen fogyasztatni s megdöbbenéssel látom, hogy mig odahaza nem tudom eladni a sertésemet 14—15 ezer koronáért sem, itt Budapesten 32—34—36 ezer koronát fizetek a sertéshúsért. Bocsánatot kérek, méltóztassanak nekem megengedni, ha azt kérdezem: ki ennek az okai A magyar agrárius ennek az okai Nem! A magyar agrárius a nmlt esztendőben elvérzett a sertéshizialáson. De méltóztassanak megengedni nekem, hogy egy lépéssel tovább menjek. Tessék megnézni, most hogyan vagyunk az árukkal"? Önöknek, akik a magyar kisgazdák és a magyar kisemberek között élnek, tudniok kell azt, hogy nekik hizott sertésük csak ősszel van, illetőleg tulajdonképen csak karácsony tajan. Tessék megnézni ezt a csodálatos jelenséget. Mi történik akkor, amikor arra kerül a sor, hogy a kisember, a hizlaló gazda serlését értékesítsél Itt minden gazdát értek, mert legyen az ezer- vagy ötezerholdas birtokos is, a hizlalást kénytelen ugy beállítani, hogy az aratás után előbb feleteti az árpáját, azután pedig a kukoricáját, kénytelen tehát ilyen időben a sertést piacra dobni. A sertéssel pedig várni nem lehet, mert azt hiszem, mint szakértők, azt is tudják, igen t. képviselőtársaim, hogy a hizott sertés, ha egyszer kihizott, többet nem eszik, hanem visszafejlődik, nem lehet tehát vele várni. És most itt van egy másik kérdés, ismét felvetődik egy másik probléma, a kikeszitesi eijáras. Ilyenkor a szalamigyárosok megint zaklatják a minister urat, zoigetik az ajtaját és kérik a kikeszitesi eljárás megengeaeset; nem tudom, talán 5—10—2U ezer sertés behozását kérik, azzal az indokolással, hogy hiszen ők azt úgyis leidolgozzák szalámivá és kiviszik a küllőidre. Am jo! Én elismerem, hogy ez egészen helyes eljárás volna. De mi ennek a következményei Önök ismerik a termelő pszichológiáját. A termelő azt olvassa, hogy beengedik a sertést; megengedem, talán olcsóbban. Ennek is meg vannak az okai, hogy miért! Mert más államok talán olcsóbban tudnak termelni; nagyon jól tudják igen t. képviselőtársaim, hogy például Komániában olcsóbban termelhetnek azokon a földeken, amelyeket a magyar tulajdonosoktól elvettek s amelyekért sem bért, sem semmit nem fizetnek. (Graal Gaszton: Es makkon hizlalnak!) Ha én lehetnék olyan ezerholdas birtokban, akkor talán én is olcsóbban tudnék termelni. Tény tehát, hogy olcsóbban tudnak termelni, mert termelési költségeik nem egyenlők a mi termelési költségeinkkel, hiszen mi viselni tartozunk az ország terheinek egy bizonyos részét, nekünk tehát, ha eladunk, ezt az árba bele kell kalkulálnunk. De tegyük fel, hogy nem is olcsóbban engedik be a sertést. Mégis, ha a termelő azt hallja, hogy az ország határain özönlik be a sertés, akkor megijed, olcsóbban dobja a piacra a maga sertését, úgyhogy lemegy az országban a sertés ára. Amikor azután már kész a szalámi, amikor az szépen megszáradt, akkor senki sem keresi többé, milyen áron szerezték be a sertést és akkor á gyárak megtalálják üzletüket. De tegyük fel, hogy nem ez áll fenn. Én azt kérdezem az igen t. Nemzetgyűléstől, csak mi legyünk egyedül azok, akiket a vám csak akkor véd, amikor nincs eladni valónk, amikor pedig eladni valónk van, akkor a vám nem védi Bocsánatot kérek, abban a pillanatban, amikor felfüggesztik az összes vámokat mindazokra a cikkekre, amelyekre nekem, mint mezőgazdának, a termelésnél szükségem van, én hajlandó vagyok a teljes szabadke^skedelem álláspontjára helyezkedni. (Helyeslés jobbfelől.) De előbb kifejtettem, hogy én ezt nem kívánom, az ország közgazdasága érdekében, de ha másik oldalról ezt kivánják, a szerződést, a paktumot csak ugy tudom meg-