Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-486

170 A nemzetgyűlés 486. ülése 1925, nak, mint például a svábok Dél-Magyarországon, immár elszakadtak tökéletesen és teljesen a Dél-Magyarországon maradt magyar testvérektől. (Bogya János : Szégyen reájuk nézve !) Hasonlóképen elhidegültek tőlünk — nyilván az itteni belpolitika is közrejátszott e tekintetben — az Erdélyben maradt egyéb nemzetiségek, a szászok is. (Eöri-Szabó Dezső : Azok sohasem voltak nagyon hű barátok ! — Derültség a .jobboldalon.) Külpolitikáról, mely barátokat szerzett volna, nem lehet beszélni. Beszélnek kormányférfiak homályosan arról, hogy szaporodtak külföldön barátaink. Mi ennek nyomát nem látjuk, legalább a nemzetek sorában nem látjuk semmiféle uj barát felbukkanását. Ellenben látjuk, hogy voltak, vannak és az önök uralma alatt, az önök kormányzása idején csak szaporodtak ellenségeink. (Tankovics János : Az ilyen beszéd után bizonyosan csak szaporodnak !) Szánalmas a ministerelnök urnák külföldön való magatartása. Mi semmi dicsérni valót nem látunk benne, semmi dicsőséget nem látunk abban, amit hazahozott, inkább szánalmas vergődésnek tekintjük azt, amit ott végzett, (Szily Tamás : De ezt nem hiszi el maga sem !) Függetlenségről beszéltek az önök soraiban igen sokan ós mikor a forradalomról megemlékeztek, mindig arra mutattak rá, hogy legalább az, ami van : Magyarország teljes és tökéletes függetlensége, Ausztriáttói való megszabadulása. Merészeljen ma valaki Magyarország függetlenségéről beszélni ! Hiszen csak mosoly, nevetés jöhetne az arcokra. Soha ilyen függő helyzetben ez a szerencsétlen ország nem volt, mint most van, úgyhogy függetlenségéről már csak olvashatunk, vagy függetlenséget láthatunk más nemzetek történetében, de^ Magyarország függetlenségéről nem lehet szó. Az elmúlt esztendőkben ellenzéki oldalról egy képviselőtársunk meggondolatlanul olyan tervekkel foglalkozott, hogy célszerű volna eilten te-segitséggel, entente-ellenőrzés alatt választatni Magyarországon és az igy alakult nemzetgyűlés kezébe kellene adni a döntő hatalmat abban a tekintetben, hogy ez döntsön a jóvátétel kérdésében. Akkor a legnagyobb felháborodással hallgattattuk el ezt a képviselőtársunkat, még mikor ez a gondolat csak megszületett az agyvelejében, felháborodással azért, mert hogyan juthat magyar politikus eszébe, hogy entente-segitséget óhajt igénybe venni a magyarországi választások ellenőrzésére. És most mit látunk? Azt látjuk, hogy önök, az uralmon levő egységespárt, enteníesegitséggel konszolidálta a maga hatalmát. (Temesváry Imre előadó: Nevetséges állitás!) Tény, hogy ma már külföldről diktálják nekünk a kereskedelmi szerződéseket és mi csekély tiltakozással, alázatos engedelmességgel aláírjuk és elfogadjuk azokat, feladván soksok mindent, ami számunkra mint agrárállam számára értéket jelent. Folyton halljuk a másik jelszót, halljuk a kereszténységet és mindig azt, látjuk, hogy minden uralkodó eszme, minden nézet, minden irány, minden eszköz és minden módszer, melyei önök felvetnek vagy alkalmaznak, ellenkezik a keresztény valláserkölcs tanaival. Mi csak szegényedő és panaszkodó kereszténységet látunk ebben az országban mindenfelé. Nyomorog a kereszténység az egész vonalon s most is ahelyett, hogy szociális intézkedésekkel, szociális törvényekkel jönnének segitségére, nu. évi december hó 16-án, szerdán. merus elausussal törlik ki a szemét, azzal a numerus elausussal, amely a mi megitélésünk szerint Bethlen István politikai léghajójában semmi egyéb, mint egy homokzsák, amelyet akkor fog léghajójából kidobni, mikor léghajója már lefelé ereszkedőben van és újból felfelé akar emelkedni. (B. Podmaniczky Endre: Fenn van ő most is!) Idestova lejár ennek a nemzetgyűlésnek mandátuma és azok az Ígéretek, amelyeket önök választóiknak tettek, puszta jelszavak maradtak. A háború és a forradalmak által okozott erkölcsi és anyagi leromláson nem szanáltak önök semmit sem. Olyan exísztenciák is, akik eddig meg is őrizték a maguk anyagi és lelki egyensúlyát, elvesztik most már az egyensúlyt. A jogrend csak papiron van meg, sokszor még ott sein. Törvényeket sértenek azok, akik a törvények megtartására vannak hivatva, vagy akik a törvényeket maguk hozták, akik közül sokan esküt tettek arra, hogy a törvényeket nemcsak megtartják, hanem másokkal is megtartatják. Tekintélyt kiáltanak mindenfelé, holott a hatalmasok önmaguk rombolják saját tekintélyüket. Már a napilapok egyszerű átolvasásából is meg lehet Magyarországon állapitani, hogy itt nem minden állampolgár egyenlő, nem egyenlő a közigazgatási hatóságok előtt és nem egyenlő a birósâgok szempontjából. Dühöng az egész vonalon a quod licet Jovi — nem akarom tovább folytatni a mellékmondattal — pedig még megfordulhat itt a világ sora. A fajvédő párthoz tartozó képviselőtársaink szabadon izgatnak ugy a sajtóban, mint népgyűléseken anélkül, hogy üldöztetésben volna részük, nálunk pedig egy egyszerű megmozdulás az ellenzéki padokból — mondjuk — a földreform kérdésében már a legerősebb megtorlás emlegetését vonja maga után. Semmi sem konszolidálódott az önök uralma alatt, egyedül és kizárólag csak a reakció. (Ellenmondások jobbfelől.) Egyedüli változás az, hogy az egyéni akció, a gummibot, stb. helyébe (Bogya János: Ez semmi?) önök szalonképessé tették azt a reakciót, melyet gróf Bethlen István képvisel- (Derültség a jobboldalon. — Barthos Andor: Ha ezt reakciónak nevezi a képviselő ur, hát ezt akarjuk! — Renezes János: Szeretne a helyébe ülni gróf Bethlen Istvánnak!) Az egységespárt a nagy közvélemény félrevezetésére kirajzott magából egy úgynevezett ellenzéket, a fajvédő pártot, mely a nagy nyilvánosság előtt látszólag támadja ugyan a kormányt, sőt személyükben is egyes kormány férfiakat, mindazonáltal voltaképpen csak az a különbség, hogy ez a kirajzott és úgynevezett ellenzéki fajvédő párt esetleg még inkább kormánypárti, mint amilyen kormánypártiak önök, (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Barthos Andor: Vesszük észre!) sőt más magasabb helyekkel is vonatkozásba volna hozható. A mi megitélésünk szerint itt egy ujabb fasiszta uralom van, a mi megitélésünk szerint a kormánynak nem szabad a keze, (Bogya János: Olaszországban feloszlatták a szakszervezeteket.) a kormány keze meg* van kötve rejtelmes, előttünk ismeretlen erők által, majdnem azt is mondhatnám, hogy fogságában van a kormány előttünk ismeretlen hatalmasságoknak. Határozott irány helyett kacsintgat a kormány feje mindenfelé és valahogy azt a benyomást kelti, mintha ugyanazt a rendszert szeretné az országos politikában meghonosi-