Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.
Ülésnapok - 1922-483
A nemzetgyűlés 483. ülése 1925. évi december hó 12-én, szombaton. 1 most ennek mi a szomorú következmény« 1 ? Talán az, hogy a magyar föld ennyivel több bevételt könyvelhet el magánakt Szó sincs róla. Az ötmillió métermázsa többtermés tehát — az Isten áldása, mint a falu népe mondja — nemhogy hasznára vált volna, hanem lenyomta a burgonya árát és eladhatatlanná tette még azt is, amit normális esztendőkben el tudtunk adni. (Dénes István: Ez is a kormányzat politikájának eredménye! — Csontos Imre: Nem ért hozzá! — B. Podmaniczky Endre: Sok esőnek volt a következménye ! — r Zaj. — Elnök csenget.) Azt mondják igen t. képviselőtársami, hogy Budapesten 2000 korona a burgonya ára. Higyjék el, az a legszomorúbb ebben az országban, hogy mindig azon állapot szerint Ítélik meg az agrárérdekeket, hogy Budapesten a vásárcsarnokokban vagy a Dunaparton milyenek az árak. Budapesten 2000 korona a burgonya ára, Szabolcsban pedig egy fillért sem adnak érte s 50.000 vagon burgonyánk rothad ezidő szerint ebben az országban. Nem akartam erre a kérdésre kitérni, de ki kellett térnem erre azért, mert állandóan a kormányt vádolják azzal, mintha nem gondoskodott volna. Én résztvettem a tárgyalásokon és tudom hogy a kormány mindent elkövetett aziránt,, hogy a burgonyát kellő időben és kellő olcsó áron felszállíthassák Budapestre. Hangsúlyoznom kell, hosry meggyőződésem, hogy azért nem jött ez létre, — bár pénzt is kínált nekik kölcsön címén a kormány, mert az illetők nem találták magukra nézve elég jövedelmezőnek ezt az üzletet. (Szabó Imre: Kik azok az illetők? MP«- kell fogni az illetőket! — Felkiáltások jobbfelől: A kereskedők!) Méltóztassék megfogni őket. nagyon fogok neki örülni. Csak nem méltóztatik azt gondolni, hogy a kormánynak hatalmában áll X. Y.-ra ráparancsolni, hogy csináljon burgoiivaüzletet? A kormánynak csak arra van módja, hogy támogassa és se-ntse az akciókat, de hatalmi szóval elintézni a dolgokat nol^ári társadalomban nem lehet. És hogy miért emelkedett a burgonya ára ma 2000 koronára, ennek is nagyon egyszerű a magyarázata. Ha hirtelen nem emelkedett volna a hideg 18 Celsius fokra, ma sem lenne ennyi, de erre nem gondoltak, mert ha tudták volna őket biztosi+ani arról, hogy be fog következni a nagy hideg, akkor nagyszerű üzletet kötöttek volna és 10000 vagon burgonyát szállítottak volna fel Budapestre. Ne méltóztassék tehát minden vádat a kormány fejére hárítani (Feek Lajos: Van azon elég!), hanem méltóztassék a vádakat arra a társadalmi osztályra hárítani, amely nem elégszik meg polgári haszonnal, hanem túlságosan akar keresni. Ez pedig nem található az agrártársadalomban. De tovább megyek egy kérdéssel. Szomorú szívvel kell megállapítanom, hogy ma, amikor gabona termésünk, hála Istennek, elég jó volt, a Miető legnagyobb válságban vergődünk. Az előbb már hirrWtem. hogy gabonánk a világparitáson alul van. Mi ennek az okai Már régen hangoztattam, hogy mi. sajnos, elkéstünk azzal, amire nedig nagyon fontos lett volna a háború és a forradalmak után, hogy a magyar gabonának a piacát teljesen biztosítsuk. Hivatkozom arra, hogy már ezelőtt két esztendővel épen az Omge-ből kiindulva nronagálták azt, hogv ne a búzát vigyük ki a külföldre, hanem a lisztet, nagyon helyes indokból, de azzal nem számoltak, hogv körülöttünk változott a világ. (Beck Lajos: Kettőn áll a vásár!) Nem számoltak azzal, hogv a hires, világhírű magyar malmoknak a háború alatt felépültek a külföldön is a nagy konkurrensei. Hiszen mindenki tudja, hogy Svájcban mi volt a malomipar még 1914-ben is. Majdnem semmi. És azt hiszem, Beck Lajos igen t. képviselőtársam, akiről tudom, hogy nyitott szemmel utazik a külföldön és bizonyára volt Svájcban is, szintén konstatálhatja, hogy Svájcban ma már németek által épített világhírű malmok vannak, még t pedig olyan kapacitással, amely egész Svájc szükségletét ki tudja elégíteni. Hogy állunk a svájci gabonakérdésself Svájc 3V» millió lakosságának évenkint 5 millió métermázsa búzára van szüksége, hogy kielégítse szükségletét, ellenben a legnagyobb forszirozással és kedvezményekkel sem tudtak több hazai termeivényt elérni, mint 1,200.000 métermázsát. Pedig itt nagyon érdekes körülményre hivatkozhatom. Ha méltóztatnak megnézni Svájc törvénykönyvét, abban csodálatos tételt méltóztatnak látni, még pedig azt, hogy még az idei esztendőre is megvan állapítva a búzának nem a maximális, hanem a minimális értéke. És mindenki, aki "Svájcban a saját maga részére termel búzát, amelyet tehát maga fogyaszt el, a beigazolt elfogyasztási mennyiség után métermázsankint 6 arany frank prémiumot kap. Méltóztatnak tehát látni, hogy egy ország, amelynek lakosai közül csak 29%-a mezőgazda, a többi pedig iparos, kereskedő vagy egyéb foglalkozású, a saját termeivényét, a saját agrár társadalmát akképen támogatja, hogy számitásom szerint többet fizet ki neki évenkint prémiumképen, mint amennyit az összes magyar földadó kitesz. (Saly Endre: Ki lehetne cserélni a kormányt!) Kérem képviselőtársam, ne veQ-ye rossz néven, én sohasem szoktam személyeskedni, de erre egészen mást tudnék ajánlani. A kormány mindig olyan, a milyen az ország társadalma. Hát akkor próbáljuk meg ezt, és majd nagyin sokan nem lesznek itt azok közül, akik pedig, azt hiszem, mé^is jogot formálnak ahhoz, hosry itt legyenek. (Saly Endre: Bossz célzás.) Abszolúte nem célzás, hanem őszinte megállapítás. (Meskó Zoltán: Nem jó vele kikezdeni! — Derültsép.) Tovább megyek a gabona kérdésében. Méltóztassanak körülnézni, mi a legutóbbi statisztikai kimutatás szerint az 1925. év és első három negyedében kivittünk összesen 268.673 métermázsa lisztet és 324.154 métermázsa búzát az orszásrból. Ha ezt összehasonlítom a múlt évi adatokkal, körülbelül ugyanannyi métermázsát kapok. De szomorúan kell megáll anitanom, hogy ezzel szemben ennek a két tételnek értéke majdnem 3Va millió aranykoronával kevesebbet jövedelmezett a: magyar földnek az idén, mint a műit esztendőben. Ezt az egy külforö-almi tételt csak azért emiitettem fel, hogy ebből méltóztassanak mesrlátni, hos-y mi nem vagyunk képesek feleslegeinket a külföldre kivinni. Akkor, amikor szerény becslésem szerint ebben az országban legalább hathétmillió métermázsa felesleges kenyérmag van, az év első háromnesyedében mindössze csak félmillió métermázsát tudtunk kivinni. Tehát ne azt méltóztassanak gondolni, hogy a magyar falu vagy a birtokos elrejti a búzáját, hanem nem tudja értékesíteni, nem tudja eladni. (Csontos Imre: Itt a hiba! — Szeder Ferenc: Mi az oka ennek ? Tessék megmondani!) Ki fogok erre is terjeszkedni majd azután, de most elsősorban mindjárt egy okot akarok önnek megmondani. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Itt van egy kérdés, amelyet szóvá kell tennem és ez a malmok kérdése. (Saly Endre:
