Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-473

 nemzetgyűlés 473. ülése 1925. évi november hó 26-án, csütörtökön. tem, — nem látom ezeket a célokat ugy biztosítva a költségvetésben, mint ahogy szeretném, mint ahogy elgondolásom szerint helyes volna, a költségvetést nem fogadom el. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Láng János jegyző: Buday Dezső! Buday Dezső: T. Nemzetgyűlés! A keresztény gazdasági pártnak a közoktatás tekintetében igen egyszerű és világos a progranmija. Mi a közoktatástól keresztény etikai alapon valláserkölcsös és hazafias nevelést követelünk. (Ugy van! a középen.) Amennyiben a közoktatás ennek a mi kikötésünknek megfelel, mi készségesen támogatjuk ugy a kultuszminister urat, mint a kormányt minden olyan intézkedésében, amely alkalmas arra, hogy a mi fiainkat ilyen értelemben és ilyen szellemben neveljük. Mi nem vagyunk hajlandók fiainkat kísérletezéseknek átengedni. Elismerem, hogy e téren nagyon sok gondolat kerekedett felül főleg a szociáldemokrata pártban, azonban mindenki beláthatja, hogy amikor a jövő nemzedék neveléséről van szó, minden kísérletezéssel szemben óvakodás ajánlatos. Ennél az óvakodásnál fogva kell, hogy a népoktatás tekintetében is az okos megfontolás utján haladjunk és mindennek, ami fék nélkül való rohanást jelent ismeretlen utón, ellene szegülünk. Én ugy látom, hogy főleg a szociáldemokrata párt e tekintetben nem csinál nagy skrupulusokat: a maga elméleti tételeit odaveti és ehhez kisérletképen igénybevenné a mi fiainkat is. ügy érzem, hogy aki szereti hazáját, aki félti e haza jövendőjét, nem adhatja oda gyermekeit egy még be nem bizonyított elmélet számára kisérleti anyagul. (Malasits Géza: De a Beszkár-t nem mi vezetjük!) A szociáldemokrata párt követleményei között kétségkívül vannak gyakorlati kérdések is, azonban nem tagadható, hogy a szociáldemokrata párt ezidő szerint elméleti alapon áll, amely elméleti alap végcélját csak tantételekben mutatja meg, azonban a gyakorlati életben végzet kísérletei elrettentő példaképen szolgálnak mindnyájunk számára. Magyarország is 1919-ben 132 napon, — hogy ugy mondjam — szenvedte át azt a kísérletet, amelyet proletár-, valójában azonban zsidódiktaturának kellene, hogy nevezzek. Ezt a kitételt méltán használhatom, mert Troekij legutóbb, amikor egy angol tulóstársaság látogatását fogadta Moszkvában, szószerint ezt mondotta: Kérem, ez a bolsevizmus nem olyan egyszerű dolog, mint ahogyan az urak gondolják. Tessék tudomásul venni, hogy egész Oroszországban félpercent a bolsevista, a 99-5% azt sem tudja, hogy milyen fán terem, de az a 99-5% érzi a bőrén és minthogy hallja attól a százezer éhenhalt embertől, aki a bolsevista termelés áldozata lett, a bolsevizmusnak úgynevezett áldásait. Mélyen tisztelt uraim! Amikor mi ilyen elrettentő példa előtt állunk, akkor mindenképen indokolt a legnagyobb óvatosság és ezt nem lehet nevezni konzervativizmusnak, nem lehet nevezni reakciónak, hanem csupán annak lehetne nevezni, hogy mi féltjük a mi nemzetünknek jövendőjét, ezért akarunk lassan és óvatosan haladni és ezért ellenzünk minden fék nélküli rohanást. Én végtelenül örülök, hogy a kultuszminister urnák sikerült abból a rengeteg summából, amely az állam életéhez egy esztendőn át szükségeltetik, aránylag egészen szép summát a maga tárcájára kisajátitani. Ez a summa a mi kötségvetésünkben kerekszámban — a százezreket és az ezreket elhagyom — 8,342.460,000.000 korona.. Ebből a summából a kultusztárca számára 1,217.860,000.000 K van kisajátitva, illetőleg kihasítva. Ez a dotáció a tiz tárca között a negyedik helyen van, csaknem ugyanannyi, mint a belügyi tárca dotációja. Egy körülményt azonban nem hallgathatok el. Amint örülök annak, hogy ebből a fősummából a kultúrára tekintélyes és szép összeget tudott a kultuszminister ur kivívni, annyira nem örülök annak, hogy ezzel szemben a bevételi tételnél aránylag igen nagy öszeget látok. T. i. látok 123,260.000 K-t. Én nem örülök ennek, mert azt hiszem, hogy ez a bevétel a mai magas tandíjak következménye. Márpedig, amikor mi az iskoláztatás tekintetében azon az állásponton vagyunk, hogy a legszegényebb néposztály számára is megnyissuk a kultúrát, akkor annak nem lehet örülni, hogy tandíj címén nekünk aránylag igen tekintélyes bevételünk van. (Varsányi Gábor: Ingyen oktatás kell!) Amikor azonban elismerem azt, hogy a kultuszminister ur a maga részéről mindent meglett arra, hogy tárcájának dotációját biztosítsa, ugyanakkor kénytelen vagyok megállapítani, hogy ez nem sikerült a kultuszminister urnák teljes mértékben, mert rá tudok mutatni olyan körülményekre, amelyeket abszolút szükségesnek kell elismerni. Én hiszem — sajnálom, hogy nincs jelen a kultuszminister ur — hogy ő maga is beismerné, hogy ezekre ebben a költségvetésben mégis úgyszólván semmi sincs felvéve. Ilyen a Budapest székesfővárosi IX. kerületi állami gimnázium építkezésének ügye. A IX. kerület, amint méltóztatnak tudni, a székesfővárosnak szegény nép által lakot területe, mintegy 100.000 lakossal bir — tehát óriási terület, mert nagyváros számba megy, majdnem olyan nagy, mint Szeged — de egyetlenegy középiskolája sincs. Nem akarom érinteni a református gimnáziumot, amely úgyszólván a Belvárosnak közvetlen szélén épült, és inkább belvárosi gyermekek befogadására alkalmas, annál inkább, mert a körzete nincs körülirva, tehát felvehetnek akármelyik városrészből oda gyermekeket. Ez tehát nem jöhet komolyan számba. A faktum az, hogy ezidőszerint a Ferencvárosnak nincsen megfelelő középiskolája. Szinte hihetetlenül hangzik, de ez igy van. 18 évvel ezelőtt merült fel ez a szükség, 18 év óta sir a Ferencváros azért, hogy középiskolát kapjon, de csak egy szükségmegoldással elégítették ki ezt a szerencsétlen városrészt, tudniillik egy olyan gimnáziummal, amely állami gimnázium címén mint Fáy András-gimnázium működik, amely három helyen van szétszórva. Méltóztassék megengedni, hogy én ennek az egész kérdésnek képét itt feltárjam, mert én ebben a kérdésben nemcsak egy tűrhetetlen, veszedelmes helyzetet látok, hanem az egészséges gyermekek egészsége elleni merényletet is. Ez a három rész igy van szétszórva: Az egyik a Mester-utca 63. szám alatt van. Ez eg*y egyszobás, konyhás bérház, amely a Hűtőház Részvénytársaság tulajdona. Ennek a bérháznak első emeletén van elhelyezve a gimnázium, ahol az udvaron és a második emeleten munkáscsaládok gyermekei megfelelő öltözet, megfelelő élelmezés hiányában igen sűrűn betegszenek meg és ki vannak szolgáltatva az epidémiáknak. Most méltóztassék elképzelni, hogy ugyanebben az épületben, ahol 21 ilyen