Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-482
A nemzetgyűlés 482. ülése 1925. helyzetük feljavításához ez a pár millió is kevés, sőt talán pár milliárd is kevés volna. Sokkal mélyebben fekszenek a bajok, semmint olyan kenetes szavakkal, mint amilyen kenetes szavakat az igen t. előttem szóló használt, a bajon segiteni lehetne. Egyetlen egy segit itt. . . (Szabó József : Revolverrel vagy ágyukkal talán?!) Nem kell bolonditani a kisiparosokat, hanem őszintén megmondani, mi a helyzet. A kisiparosok baját elsősorban az okozza, hogy a belső piac felvevőképessége a minimumra csökkent. A mezőgazdasági munkásság, az ipari munkásság alacsony keresete, a kisgazdatársadalom pénztelensége az, (Csontos Imre : így van ! Igazsága van !) amely a kisiparosság baját okozza : a kisgazdatársadalomnak nincs felvevőképessége. Tessék elmenni a falvakba és megnézni : 5—10 esztendős rostákkal dolgoznak ott. Ha megnézi az ember a kisgazda szerszámait, ruházatát, lakását, egész környezetét, azt látja, hogy 15—20—30 esztendős holmik között éli le világát a kisgazdák legnagyobb része ; a butor az édesapjáról, vagy az öregapjáról maradt rá, pinceberendezését első éves házas korában vette, ha. ugyan az is nem ugy maradt rá. így természetes, hogy a kisiparosság, amely arra van utalva, hogy a gazdaközönséget szolgálja ki, a legnagyobb nehézségekkel küzd, mert a gazdáknak nincs pénzük. (Erdélyi Aladár: Hála Istennek, eljutottunk ide ! A cseresnyefa ! — Csontos Imre : Ez a baj ! Derültség és zaj jobbfelől.) Elnök : Csendet kérek ! Malasits Géza : Nagyon méltóztatnak tévedni, ha azt hiszik, hogy engem zavarba hoznak. Én a gazdákat, nem pedig a nagybirtokosokat értem. (Rupert Rezső : Még a százholdasokat sem !) Kár szavaimba belemagyarázni olyat, amilyent én nem mondtam. Én nem a nagy- vagy középbirtokosokat, hanem a hozzám legközelebb állót, a gazda-polgárt értem. (Erdélyi Aladár : Nekünk ^ igy is jó !) Igenis, ezek legtöbbjének nincs pénze s a gazdaközönségnek az a része, amelyre én gondolok, ócska lim-lomok között éli le életét. Az első baj ott van, hogy a belső piac felvevőképessége a minimumra csökkent le és évről-évre csökkent, az a pár konjunkturális esztendő, amely 1920-tól 1922-ig volt, elsorvadt, megszűnt, ezért a kisiparosság nem tud keresethez jutni. A másik, amit előttem egyetlenegy szónok sem emlitett fel s amit kénytelen vagyok én felemliteni, az, hogy a kisiparosság piacát a gyáripar erős konkurrenciája is elvette. A gyáripar nagyobb és fürgébb berendezésével ráveti magát olyan cikkek gyártására, amelyeket eddig a kisipar csinált. A kocsigyártóipar, a kovácsipar előkelő ipar volt a faluban, minden faluban találtunk kocsigyártót és kovácsot. A gyáripar ezt az ipart majdnem teljesen kipusztította, nagykereskedések számára, raktárak számára dolgozik, ott kész kocsik kaphatók, amelyeket csak össze kell püfölni. (Erdélyi Aladár : A falusi ember azt nem veszi !) De igen, kénytelen venni, mert az olcsóbb ! Nézzük a cipőipart. Mikor csinált a hatalmas, nagy Wolfner-gyár a piacra cipőket I Soha ! A kisipar itt is megszűnt, mert a Woifner-gyár, ha nem is jobban, mert nem akarom a kisiparosságot megbántani, de lényegesen olcsóbban tudja gyártmányait piacra dobni, mint a kisiparosság. Ugy van tehát a kisiparosság, mint az a hal, amelyet szárazra dobtak, mindenütt, amerre néz, baja van és baja támad. Az egyetlen dolog, amelyet a minister ur megteremthet ezekkel az eszközökkel, amelyek itt preliminálva vannak, az, ha a kisiparosságnak átmenetét hiztositja egy olyan termelési ág felé, amely még rentábilis. így a kisvárosokban kifejlődni kezd valami kis műipar, a évi december íió 11-én, péniehen. 469 közönség ízléséhez alkalmazkodva olyan iparág alakul ki, amely eddig a külföldet szolgálta, — értem alatta a textilárukat festő, kalapokat diszitő iparágat, stb. Az egyetlen dolog a kisipar megmentésére az, hogyha a kormány odahat, hogy ezek a kisipari exisztenciák akár felvilágosítás utján, akár oktatás után, átterelődjenek olyan iparágakra, amelyekben meg tudjanak élni és amelyekre a gyáripar konkurrenciája nem hat ki. Ez alkalommal fel akarom a figyelmet hivni egy intézményre, amely szorosan összefügg a kisiparosok ügyével, nevezetesen a Munkások Termelő Szövetkezetére. Azt méltóztatnak mindig hangoztatni, hogy mi, szociáldemokraták életünket abban éljük ki, hogy az országban petróleumcsóvával járunk. Nem ! Mi nagyon konstruktív munkát végzünk. Van nekünk munkásokból alakult kilenc termelő-szövetkezetünk és pedig : butor-, kocsigyártó-, kazánkovács- és hidász-, sütőipari, szabóipari stb. termelő-szövetkezetünk, amelyeket szociáldemokrata munkások alkottak meg. Ezek nem kérnek senkitől sem állami szubvenciót, sem semmiféle adóelengedést, csak egyet, azt, hogy a piacon egyforma feltételek mellett vehessék fel a versenyt azokkal, akik a piacon áruval megjelennek és amikor hangoztatom, hogy ezek az ipari termelő-szövetkezetek egyáltalában nem csinálnak a kisiparosoknak konkurrenciát, mert túlnyomórészben olyan árut állitanak elő, amilyent a kisiparosok nem készítenek, azt tartom, hogy ezek szinte mintaképül szolgálhatnak a kisiparosoknak arra, hogy ők is olyan iparágakra menjenek át, ahol a konjunktúra még kedvező és ahol a gyáripar nekik nagy konkurrenciát nem csinál. Végezetül azt kérem a minister úrtól, hogy ezeknek az érveknek a hatása alatt, ha ebben a költségvetésben nem is lehetséges, de a legközelebbi költségvetésben gondoskodás történjék arról, hogy a kisiparosok legalább annyi segélyt kapjanak az ő eszményi és reális céljaik megvalósítására, amennyibe két apamén kerül. (Derültség. Mozgás ) Ha az ennek megfelelő összeget felhasználjuk, sokat segítünk a kisiparosokon. Egyébként előttem felszólalt képviselőtársaim javaslatát elfogadom. Elnök: Szólásra következik 1 Perlaki György jegyző : Haller József ! Haller József : T. Nemzetgyűlés ! Miután itt általánosságban a kisiparosság helyzetén való javításról van szó, méltóztassék megengedni, hogy nem annyira a rovatba, mint a kifejlődött vitába : kapcsolódva egy kérést intézzek a minister úrhoz. Amikor ugyanis egyes t. képviselőtársaim kamatmentes hitelnek és hasonló intézkedéseknek biztosításával akartak a kisiparosságnak és a kiskereskedelemnek segitségére sietni, a túlsó oldalról ellenvetés hangzott el, hogy : honnan van erre fedezet ? Én a minister úrhoz tisztelettel azt a kérést intézem, hogy hivatali állásának súlyával és egyéni tekintélyével is iparkodjék odahatni, hogy mielőbb életre hivassék egy olyan intézmény, amelynek fedezetéről nem kell gondoskodni s amelyet az iparosság és a kiskereskedelem, általában a hitelre szoruló kisemberek igen epedve várnak és amelytől bajaiknak nagy orvoslását remélik, értem ez alatt az ingójelzálog intézményesítését és törvény beiktatását. Ennek indokolásaképen csak egy esetre hivatkozom. A napokban jelentkezett nálam egyik barátom, kitűnő mérnök, szakember, akinek saját berendezésű műhelye van és ebben a műhelyben testvérek között is legalább 80—100 milliót érő gépek vannak. Erre a műhelyi berendezésre 100—150 milliós kölcsönt akart volna szerezni valamely vállalkozás lebonyolításához és képtelen 65*
